5.-6.-7. Fejezet

 

Ötödik fejezet

 

Jordan

 

Fordította: Elpida

 

Néhány órával korábban

 

Kikelek az ágyból, lehúzom az óvszert, csomót kötök rá, és a szemetesbe dobom. Felemelem a parkettáról a farmeromat és elkezdem felvenni.

– Maradj velem az ágyban! – Shawna keze kibújik a takaró alól, a csuklómra kulcsolódik és megrántja.

Elhúzom a kezem, hogy kiszabadítsam. – Nem lehet. Dolgoznom kell. És ezt az ágyat is be kell vetnem még. – Ez hazugság. Mostanában nincs is sok tennivaló. Ahhoz, hogy legyen, ügyfelek kellenének, és most nincsenek. Így nem dől össze a világ, ha ez az ágy sem lesz bevetve még egy darabig. Csak nem akarok az ágyban maradni és összebújni vele.

Mert ő ezt akarja. Nem kell nevén nevezni a dolgokat. Csak már ismerem a folyamatot, mi jön ezután, ha egy nővel eljutunk erre a pontra.

És pontosan ez az a pont, ahol ráunok.

Nem vagyok ölelgető típus.

Én csak dugok.

Ennyi.

Ő tudja ezt. Közvetlenül szexuális kapcsolatunk előtt elmondtam neki, hogyan fognak alakulni a dolgok köztünk. Mindnek elmondom. Sajnálatos, hogy nem veszik a fáradságot, hogy meg is hallják, bármennyire is kihangsúlyozom ezt a tényt.

Azt hiszem, itt az ideje, hogy véget vessek rövid életű kapcsolatunknak. Kár. Jó volt az ágyban.

Már az ingemet veszem fel, amikor végre kikászálódik az ágyból.

Nézem, ahogy odajön hozzám. Lehet, hogy kész vagyok szakítani vele, de ez nem jelenti azt, hogy ne értékelném gyönyörű testét, végtelen hosszú lábait, és csodás melleit, melyek biztosan nem igaziak. Mégse panaszkodtam tíz perccel ezelőtt, amikor még a számban voltak.

Testével rám tapad. Karjai kígyóként tekerednek a derekamra, és csókolgatni kezdi a nyakamat. – Megint dugni akarok – mondja a bőrömre tapadt ajkakkal.

Bármennyire is csábító az ajánlata, a tudat, hogy mi jár a fejében – „Jordan a pasim” –, nem engedik a farkamat megkeményedni.

Lehet, most szemétládának tartasz, mert szex után elküldöm. Valójában nem ez volt a szándékom, amikor egy órával ezelőtt ágyba bújtam vele. Azt hittem, hogy lesz még pár alkalom.

Egészen addig, míg nem akart összebújósdit.

Általában sokkal kedvesebb módon szoktam az ilyesminek véget vetni, de hidd el, kegyetlenebb, ha hagyom, hogy úgy menjen el, hogy azt hiszi, felhívom, pedig nem fogom.

Ha más nem is, de mindig őszinte vagyok.

Két kezemmel a hátam mögé nyúlok, megfogom a kezeit, és lefejtem a derekamról, majd mielőtt elengedem, megszorítom a kezét.

Teszek egy lépést hátra. – Figyelj, Shawna. Nagyon jól éreztük magunkat... de jobb, ha itt befejezzük.

Kis időre mozdulatlan marad. Összevonja a szemöldökét. Majd szemei, mintha izzanának, mint egy őrültnek. Olyan a tekintete, mint azoknak a lányoknak, akik rájönnek, hogy pont szakítottál velük.

Ötödik stádiumban lévő, ragaszkodó tekintet.

– Befejezzük? – A hangja rikácsolóvá vált.

Bassza meg!

Nem gondoltam volna, hogy az ötödik stádiumban van, amikor megismertem. Azt hiszem, tragikus hibát követtem el.

Most tényleg semmi kedvem egy őrült csajjal harcolni.

És itt is vagyunk…

– Shawna… – megvakarom a homlokomat, durván a hajamba túrok, amit így hátra is húzok. – Mindketten tisztában voltunk vele már az elejétől, hogy miről fog szólni ez az egész. Világosan megmondtam. Sehogy sem tartott volna tovább pár hétnél, és ezen már jócskán túl vagyunk.

– Jordan. Még csak egy hét telt el.

Basszus! Csak? Nekem sokkal többnek tűnt. Itt az ideje, hogy megszabaduljak tőle.

– Figyelj! – A legudvariasabb, de ugyanakkor a legjobb „akkor is lerázom a segged” hangsúlyomat veszem elő. – Jól éreztük magunkat. Szórakoztató lány vagy. De ideje továbblépni.

 Totálisan ördögi tekintettel felkapja a ruháit a földről, és elkezdi magára rángatni.

– Szórakoztató? SZÓRAKOZTATÓ? – Visítása valósággal bántja a fülemet. – Azt hittem, valami nagyszerű van köztünk. Azt hittem, tényleg kedvelsz.

Most már érted, miről beszélek?

Soha.

Kibaszottul.

Figyelj.

– Mikor mondtam én ilyet? Úgy van, soha. Dögösnek tartalak, és határozottan kijelenthetem, hogy akartam veled szexszelni – többször is. De nem volt szó érzelmekről. Egyszer sem. És persze kibaszottul nem akarok kapcsolatot.

Ó! Talán ez egy kicsit durva volt.

Odasétál hozzám, és többször is mellkason bök az ujjával.

Basszus! Ez is fáj. A körmei hegyesek. Az jó volt, amikor a hátamat karistolták, de most nem annyira tetszik.

– Egy kibaszott szemétláda vagy – visítja az arcomban. – Az egész életedet magányosan és nyomorultul fogod leélni.

Hűha! Milyen eredeti – mintha még nem hallottam volna ezt. Miért mondja minden nő ugyanazt, amikor szakítasz velük?

Hidd el, nem vagyok szerencsétlen. Ellenkezőleg.

Látva, hogy apám min ment keresztül… anyámat szeretve, aztán végignézve, ahogy lassan meghal… látni, hogy apámból nem maradt más, csak egy üres burok... – egy embernek az üres burka, aki valaha volt.

Ez a nyomorúság definíciója.

Nem áll szándékomban ugyanezt átélni. Köszönöm, de passzolom. Maradok olyan, amilyen most vagyok.

A nőkkel való kapcsolataimban a következő szabályt követem: tedd be a farkad, a szíved hagyd kívül. Így könnyebb.

Lehajolok, és arcommal az övéhez közelítek. – Shawna, már az elejétől tudtad, hogy dugáson kívül semmi másra nem vagyok hajlandó. Szóval ne játszd most itt meg nekem a meglepettet és a sértettet. Pontosan tudtad, kivel bújtál ágyba.

Miért gondolja minden nő azt, hogy megváltoztathat engem. Én nem változom. Mikor fogják ezt megérteni?

– Baszódj meg! – sikoltja.

Jézusom! Ki nem állhatom a zsémbes nőket. Semmi más nem taszít jobban… Ó, de igen. Az összebújás.

– Nagyon találóan fogalmaztál – mondom vigyorogva, és hátrálok egy lépést. – Elküldesz, hogy dugjam meg magam. – Az ajtó felé mutatok. – Vigyázz, hogy kifelé menet az ajtó nehogy a seggedre csapódjon.

Általában nem vagyok ekkora pöcs, de őszintén szólva ez itt már az idegeimre ment.

Shawna olyan képet vágott, mint aki szét akarja rúgni a seggemet. Lehajol, felkapja magas sarkú cipőjét, sietve felveszi, majd felmarkolja táskáját az éjjeliszekrényről.

– Ezt meg fogod bánni – mondja habzó szájjal.

– Nem valószínű.

– Seggfej. – Lök rajtam egyet, hogy elmenjen mellettem, kitrappol a szobából, és becsapja az ajtót.

Hallom sarkai visszhangzó kopogását a folyosón, és nem sokkal később a főbejárat ajtajának hangos becsukását. Egy perccel később hangosan felpörög autójának motorja, amit követ a kerekek csikorgása a kavicson.

Hát, ez jól ment.

Ujjaimmal durván átfésülöm a hajamat, majd az ágyneműs szekrényhez megyek tiszta ágyneműért.

Két perc alatt újjá varázsolom az ágyat.

Észrevehető, hogy nem ez az első rodeóm?

Azért szexszelek a szálloda szobáiban, mert senkivel se akarom megosztani a saját ágyamat. Ott úgy akarok aludni, hogy nem érezni a legutóbbi lány illatát, akivel szexszeltem. És az is igaz, hogy valamiért a csajok, akikkel összejöttem romantikusnak tartják, ha a szálloda szobájában csináljuk.

 Nekem erről eltérő véleményem van.

De ha így gondoljak, ez nekem csak jól jön. Ilyenkor tűnik klassznak, ha egy hotelban laksz.

A koszos lepedőket egy csomóba fogom, és elviszem a mosókonyhába.

Azt hiszem, itt az ideje új dugópartnert keresni. De mindent a maga idejében. Zuhanyozás, aztán kaja.

Éhen halok.

 

 

~~~

 

Ahogy beleharapok a szendvicsembe, megszólal a telefon. A kajámat a tányérra teszem, leemelem a telefont a falról, közben a számban lévő falatot gyorsan megrágom és lenyelem. Isteni finom. Kurva jó szendvicseket tudok gyártani.

– Golden Oaks, tessék – mondom, és nyelvemmel letisztítom a szendvics maradványait a fogaimról.

– Jordan, Beth vagyok.

Kényelembe helyezem magam a székemen. – Beth, erre rájöttem. Mióta az eszemet tudom ismerlek, tehát, felismertelek a hangodról.

Nevet. – Jogos. Mindegy. Csak azért telefonálok, hogy szóljak, felküldtem hozzád egy turistát.

– Ó, nagyon köszönöm. Igazán kedves vagy.

– Tudom, hogy az vagyok. Túlságosan is. És Jordan, ez a turista, egy lány. Egy gyönyörű lány. Szóval próbáld meg a farkad a nadrágodban tartani. Az apádnak szüksége van a szállodára. Nem helyes a vendégek megdugása, majd elüldözése. Ez negatív hatással van az üzletre.

– Jézusom, Beth! Csak egyetlen egyszer történt meg. Egyetlen egyszer! És soha nem mondta, hogy férjnél van.

– Aha, egyszer! – Nevet fel. – Még ha nem is számolom ezt az esetet a dühöngő férj megjelenésével, fejből legalább tíz olyan esetet tudnék elmesélni erre az évre, amikor a nők dühöngve távoztak. És még csak július van.

– Tízet? Ugyan már, ez azért egy kicsit túlzás.

Már megint nevet. – És még keveset mondtam.

Gyors számolást végzek magamban.

Oké. Lehet, hogy igaza van.

– Tök mindegy – morgom. – Kissé sértőnek tartom, hogy véleményed szerint a szállodából távozó nőknek egy jó szavuk sincs Jordan Matthews-szal való viszonyuk után.

– Ne beszélj magadról harmadik személyben, kiakaszt, amikor ezt csinálod. És tudd meg, amikor a farkad egy nőbe dugod, az soha sem végződik rózsásan. Tökéletes hízelgéssel udvarolsz. De, ha a befejezésről van szó... akkor rohadt nagy balfasz vagy.

– Én nem szoktam udvarolni. Nem vagyunk a múlt században. Én csak dugok. És nagyon jó vagyok benne. Ezért jönnek vissza folyton a nők, hogy még többet kapjanak. De abbahagynád, hogy a faszommal foglalkozol? Kezdesz felizgatni, és ettől kiborulok.

– Ó, Istenem! Be is fejeztem. Csak hagyd békén a gyönyörű turista lányt.

– Túlságosan rámenősnek tűnsz vele kapcsolatban. Van valami oka figyelmeztetésednek? Talán magadnak akarod?

– Jorden Matthews! – kiált rám dühösen, amitől felnevetek. – Először is, ő nem az a fajta lány, aki más nők iránt érdeklődik. Ezt láttam rajta. Másodszor, túl szép, ha érted, mire gondolok.

– Nem. Tényleg nem értem – mondom megdöbbenve. – Nincs olyan, hogy túl szép nő.

– Pedig van. Léteznek azok a szépségek, akiknek a homlokán ott a figyelmeztető tábla. Csak bajba kevernek. De most már mennem kell. Nagy a forgalom az étteremben, és anyám már furcsán, sőt haragosan néz rám. Csak arra kérlek, legyél kedves vele. Ha nem is miatta, legalább az apád miatt. Szüksége van egy kis nyugalomra azután, ami mostanában történt.

A hátam megmerevedik.

Nyers emlékeztetője olyan, mintha pofon vágna. Valószínűleg szükségem volt erre.

– Elhallgattál. Átléptem a határt? – kérdezi halkabban.

– Nem – válaszolom egy sóhajjal. – Pontosan azt mondtad, amire szükségem volt. Ígérem, jó leszek.

– Csak gondoskodom rólad, mert szeretlek, ezt te is tudod.

– Tudom. És te vagy az egyetlen nő, aki anélkül mondhatja ezt nekem, hogy futásnak erednék.

– És csakis azért, mert én nem feküdtem le veled.

– Ez pedig azt jelenti, hogy te, Beth Turner egy okos lány vagy.

– Igen. És mert leszbikus vagyok.

Kuncogok. – Na ja. Ez is igaz.

 

~~~

 

Tizenöt perccel később hallom, hogy egy autó közeledik a felhajtón. Valószínűleg a vonzó turista.

Bebizonyítom Bethnek, hogy képes vagyok kordában tartani magam egy gyönyörű nő közelében.

Megmutatom, hogy nem a farkam irányít.

És csak azért, mert Beth szépnek tartja, még nem biztos, hogy nekem is tetszik.

Még az is lehet, hogy bűn ronda. Vagy legjobb esetben tök semmilyen.

Na jó! Kit akarok átverni? Ha Beth szépnek tartja, akkor biztos, hogy nekem is tetszeni fog. Egyforma az ízlésünk nők terén.

Pár perccel később meghallom a csengőt, ahogy kinyílik a bejárati ajtó.

Kezdődik az előadás.

Felemelem a seggem a székről, és elindulok fel az emeletre. Miközben felfelé mászom, hallom, hogy kiált.

– Van itt valaki?

– Az Isten szerelmére! Várj már egy kicsit – motyogom.

A többi lépcsőfokot kettesével veszem, majd gyorsan a recepciós pult mögé lépek, és akkor…

Bassza meg!

A kurva életbe! Baszd meg! Baszd meg!

A legdögösebb csaj, akit az életemben valaha is láttam.

A legvonzóbb.

A legszexibb.

Beth szépnek tartja, ez enyhe kifejezés rá. Egy hatalmas alulértékelés.

Ő lenyűgöző.

Azt hiszem, ezt jól megszívtam.

És ez furcsa, hisz nekem általában a magas nők tetszenek. Szeretem a hosszú lábukat. De ez a lány pici. Talán épp hogy van százhatvanöt centi. Én száznyolcvanöt centi vagyok, tehát körülbelül húsz centivel vagyok magasabb nála. És a mellei is kisebbek, mint amilyeneket általában kedvelek.

A haja szőke, és rövid. Modern stílusban van levágva. Csingilingre emlékeztet. És én általában a hosszú hajat kedvelem a csajokon, mert azt baszás közben megragadhatom.

De ennek a lánynak, aki nagyjából ellentéte annak, ami általában megőrjít, sikerült a farkamat kőkeménnyé varázsolnia csak azzal, hogy ránéztem. Pedig ilyen még soha sem történt.

Általában meztelenül kell látnom őket, vagy egy kis kézimunkának kell közrejátszania.

Ez a lány a világon a legjobb vizuális farokverés.

Őszintén mondom, ha csak egy ujjal is hozzám érne, egyből a gatyámba élveznék. Pedig erre másodikos gimnazista korom óta nem volt példa, amikor Katie Harrisszel voltam az öltözőben. Két rántás, és elélveztem. Persze ez nem tartozik a legjobb pillanataim közé, de védelmemre szóljon, hogy Katie Harris volt az első lány, aki a farkamhoz ért.

Hálát adok az égieknek, hogy a recepciós pult elég magas, és eltakarja igencsak kemény dorongomat.

– Helló – köszön nekem, és gyorsan megnyalja az ajkát.

Jézusom, neki van a legédesebb szája. Mint azok az ajkak, amik érett cseresznyére hasonlítanak, és szopogatni szeretnéd. Olyan ajkak, amit a farkamon szeretnék látni, ahogy leszop.

Bárcsak láthatnám a szemeit. A szemek a lábon kívül a másik elem egy nőben, ami be tud indítani. Szeretem a nagy szemeket, de ezen a csajon hatalmas napszemüveg van. Idegesít, amikor ezt csinálják. Ha süt a nap, akkor megértem, hogy napszemüveget viselsz. De nem este nyolckor, az istenit!

Rájövök, hogy egyetlen szóval sem válaszoltam, és egy ideje csak bámulom a lányt. Visszanyerem a hangom és megkérdezem: – Miben segíthetek?

Többféleképpen válaszolhatna erre a kérdésre. Az egyik az lenne, ha megkérne, hogy döntsem a recepciós pultra, és…

– Egy szobát szeretnék.

Jézusom, a hangja olyan édes, mint a szirup.

A farkam megrándul, és most már keményen lüktet szűk farmeromban.

Meg kell szüntetnem ezt a merevedést.

Képes vagyok rá. Nem a farkam dirigál. Itt én vagyok a főnök.

Jordan, képzeld el, hogy az egyik barátnőddel akarsz szakítani. Emlékezz az előbbi ragaszkodó csajra…

Ez az! Gyerünk, nyugi van!

A dögös csaj a pulthoz lép, táskáit a földre teszi.

Kellemes illatot áraszt. Valami a vanília és a drága parfüm között.

Szeretnék odahajolni hozzá és megszagolni.

És esetleg megnyalni.

Mielőtt megszólal, újra megnedvesíti nyelvével az ajkait. Ez tényleg nagyon zavaró. – Ismered Betht, a lányt a városi étkezdéből? Ő küldött ide. Azt mondta, itt biztos ki tudok venni egy szobát.

Elveszem tekintetem az ajkairól, és azt a borzalmas napszemüveget bámulom, amit visel.

Semmi mást nem látok a tükörképemen kívül. Nem csúnya, csak szeretném látni napszemüveg nélkül.

Kíváncsi vagyok, zokon venné-e, ha odanyúlnék és levenném róla.

Köhögök, hogy megtisztítsam a torkomat, és minden más gondolatot kisöpörjek a fejemből, majd megszólalok: – Így van. Meddig akarsz maradni?

Lehajtja a fejét, és testhelyzetet vált. – Nem tudom pontosan… Talán két hét?

Két hét. Ebben a szezonban nagy szükségünk van erre a pénzre. És ennek feltétele, hogy nem érek hozzá.

– Ezt most kérdezed, vagy mondod?

Ó! Talán egy kissé bunkón szóltam hozzá.

Látom, hogy zavarban van.

Ettől meg én érzem magam szarul.

Mi a franc bajom van?

Felemeli a kezét és huzigálni kezdi az alsó ajkát. És sikerül ezzel ismét felizgatnia. Amitől persze megint merevedésem van. Bár nem helyes, ha azt mondom „megint”, mert az első pillanattól, hogy megláttam ezt a lányt, folyamatosan merevedésem van.

Elereszti az ajkát, amit én szopogatni, nyalogatni szeretnék, majd kezét karba téve válaszol: – Két hetet szeretnék maradni, és kérdezem, hogy van-e számomra szabad szoba erre az időre?

Próbálom levenni róla a szemem, és a vendégkönyvvel foglalkozni.

Mintha meg kéne néznem. Persze, hogy van szabad szobánk. Csak a jövő héttől várunk új vendégeket. A Perry házaspárt, akik minden évben itt ünneplik a házassági évfordulójukat. Csak el kell terelnem a gondolataimat, mielőtt valami hülyeséget csinálok, mint például, hogy ráhajtok.

Pedig, barátom, rá akarok hajtani. Méghozzá nagyon.

Gyerünk, Jordan! Térj észhez! Nem kezdünk ki a vendégeinkkel.

Meg tudod csinálni.

Így is van. A legdrágább szobánkban fogom elhelyezni. És a legjobban. Egy ilyen lányhoz egy olyan szoba illik.

És a kint parkoló fényes Mercedesből ítélve, gyanítom, könnyen megengedheti magának.

Emellett, ez az egyetlen szoba, ahol még nem szexeltem. Nem mintha számítana, de ebben a szobában töltötték szüleim a nászéjszakájukat. Ezért is kerülöm.

– Van – mondom neki. – Százhetvenöt dollárba kerül egy éjszakára.

– Rendben van – válaszolja. Még csak nem is pislogott. Jól gondoltam, tele van lóvéval.

Vajon apucitól van a pénze, vagy egy férjtől?

Nem tűnik elég idősnek, hogy férjnél legyen, de manapság elég nehéz megállapítani a nők pontos korát. Az év elején megdugtam egy csajt, aki húsznak nézett ki, aztán kiderült, hogy harminc éves volt. Ilyen csodákra képes a plasztikai sebészet.

A kezére pillantok, megnézem, hord-e karikagyűrűt. Nem hord.

Fogok egy tollat, és bejelölöm a hetet. A fiókból előveszek egy bejelentkezési nyomtatványt, hogy kitöltse az adataival, a pulton elé tolom, és mellé teszem a tollat is, amit én is használtam.

– Töltsd ki ezt a neveddel és a lakcímeddel.

Megfogja a tollat. Észreveszem, hogy remeg a keze. Furcsa. Vajon az izgatottságtól, vagy félelemből?

Nem látom bármi okát, hogy félnie kéne, ezért izgatottságnak vélem.

De miért lenne izgatott, ideges egy ilyen dögös csaj a közelemben? Csak egy oka lehet. A lány is akarja. Mindig akarják.

Egy pillanat! Nem ültem fel a magas lóra, csak tisztában vagyok a kinézetemmel. És a legtöbb nőnek tetszik, ahogy kinézek. Ebben segít a séróm és a tetkóim. Oda vannak a rosszfiús külsőmért. Mi mást mondhatnék?

De ez a lány egy másik bolygóról jött. Felismerem. Ez a lány még tapasztalatlan, ezért félénk, ideges. Valószínűleg még szűz.

Á! Nem létezik, hogy ezzel a megjelenéssel szűz legyen. Kitölti a nyomtatványt és visszaadja. Csere közben egymáshoz érünk. Úgy rántja vissza a kezét, mintha tiltott dologhoz ért volna.

Fura. Általában a nők keresik az alkalmat, hogy megérinthessenek.

Megnézem a nevét a kezemben tartott papíron.

Mia Monroe.

Hát persze! Mint Marilyn Monroe, de mégsem.

Remélem, ezt nem mondtam ki hangosan!

Felé pillantok. Elindult a nappali felé.

Nem. Úgy látszik, nem mondtam ki hangosan.

– Már csak a hitelkártyaadataira van szükségem, és kész is vagyunk. Távozásodkor terheljük a számlát a kártyádra.

– Rendben. – Lehajol a táskáihoz. Kihasználom az alkalmat, és megnézem a fenekét.

Jó segge van. Nagyon jó segge van.

Nem kellett volna megnéznem a fenekét, mert ettől a farkam megint szűkösen érzi magát.

Hitelkártyájával kezében visszalép hozzám.

Beütöm az összeget és felé fordítom a kártyaleolvasót.

– Tedd a kártyát a nyílásba... és most írd be a PIN kódod.

Visszaveszem a készüléket, és várom a tranzakció jóváhagyását jelző sípoló hangot.

Amikor megszólal a hang, kiveszem a hitelkártyáját és átadom neki.

Észreveszem, ezúttal ügyel rá, nehogy hozzám érjen.

A kártyát gyorsan a farzsebébe csúsztatja. Egy pillanatra arra gondoltam, hogy szeretnék a kártya helyében lenni.

Megfogom a szobája kulcsát, és kisétálok a recepciós pult mögül. – Erre.

Lehajol a táskáiért, amiket ügyetlenül a vállára szenved. Csak most veszem észre, mennyire fáradtnak tűnik.

Itt állok és vizslatom őt, mint egy komplett idióta, miközben ő majd összeesik a kimerültségtől. Mekkora bunkó vagyok. Pedig sokkal jobb nevelést kaptam anyámtól, mint amit eddig bemutattam.

– Hadd vigyem én azokat – mondom, és nyúlok a táskákért.

 Hezitál. Kezei szorosan rámarkolnak táskái pántjára.

Mit gondolhat? Hogy felkapom a táskáit és elfutok velük?

 Visszahúzom a kezem, és tanakodva vakarom meg a fejemet. – A csomagjának cipelése is az egyik feladatom. Nálunk nincs londiner.

Mosolygok, hogy ne tűnjek hülyének. Elvégre ő az egyik vendégünk, aki fizet a szolgáltatásainkért.

Lazít halálos fogásán, majd leemeli táskáit a válláról és a kezembe adja.

– Köszönöm – mondja azon az édes hangján.

Nem beszél sokat, de ha megszólal… annak következményei vannak.

Aztán elmosolyodik.

Korábban káprázatosnak neveztem? Visszavonom. Ezzel a mosollyal a legkevesebb, amit erre a lányra mondhatsz, hogy „gyönyörű”.

Nem hiszem, hogy a „gyönyörű” szót eddig bármikor is alkalmaztam volna egy másik nőre. Ez az első alkalom.

Ha ilyen gyönyörű tud lenni azzal a borzalmas napszemüveggel, ami a fél arcát eltakarja, akkor el tudom képzelni, milyen lenne nélküle.

És hogy nézne ki, ha alattam lenne.

Meztelenül.

Táskáit a vállamra akasztom, és gyors léptekkel elindulok a szobájához.

Matthews, nem szexelhetsz vele!

Természetesen a farkam nem ért velem egyet. Igen, a farkam teljesen biztos benne, hogy két hétig megállás nélkül tudnám dugni ezt a csajt, és egy pillanatra se unnám meg.

De kit akarok átverni. Én egy hét után már unatkoznék. Ennyit bírtam ki Shawnával is, pedig hosszú combjai és hatalmas mellei voltak.

És még ezekkel a tulajdonságokkal sem közelíti meg Shawna a dögös Mia Monroe-t.

Dögös, vagy sem, nincs erőm visszafogni magam. Pedig most a pénz fontosabb.

És természetesen, Bethnek adott szavamat is be kell tartanom.

Megállok szobájának ajtaja előtt. A kulccsal kinyitom, benyitok, felkapcsolom a villanyt és bemegyek. Táskáit az ágyra teszem.

Visszafordulva látom, hogy még mindig a folyosón ácsorog.

 Testbeszédének minden üzenete azt sugallja, hogy zavarban van. Tekintetem a kezeire siklik. Megint remegnek.

Vajon mi van ezzel a lánnyal? Eddig azt hittem, hogy odavan értem, de nem ez van. Valami más van a dolog mögött.

Kezeit összefonja maga előtt, és kihúzza magát.

Óvatosan közelítek felé. Félreáll, hogy elmehessek mellette.

– A kulcsod. – Nyújtom felé távolságot tartva közöttünk.

Egyik kezét felém nyújtja és elveszi a kulcsot.

Most én vagyok az, aki figyel, nehogy egymáshoz érjünk. Pedig mindennél jobban szeretném megérinteni, de valahogy érzem, hogy ezt most nem szabad.

– Reggelit hét órától fél kilencig szolgálunk fel. – A holnap reggel én készítem el a reggelit, mivel Paula szabadnapos. Paula takarítónő is és szakács is nálunk. Azóta dolgozik itt, mióta az eszemet tudom.

– Mi nem szolgálunk fel vacsorát, de több étterem is van a közelben – teszem hozzá, emlékezve feladatom többi részére.

– Vannak mások is, akik itt szállnak meg? – kérdezi halk, erőtlen hangon.

Megfordulok, hogy ránézzek. – Nem, nincsenek. Jövő hétig nincs más foglalásunk. Addig csak te és én leszünk itt.

Megdöbbent az arckifejezése. Rémültnek tűnik.

De mi a fene folyik itt? Azt hiszi, egy kísértetjárta szállodába érkezett?

– Ne aggódj! Biztonságos itt – nyugtatom meg, mert úgy érzem muszáj ezt tennem. – Remek riasztórendszerünk van, és nálam is van fegyver. Tudod, csak vészhelyzet esetére. – Nevetve kacsintok felé.

A „fegyver” szó hallatán megfeszül, és azt a benyomást kelti, mint aki mindjárt elszalad.

Vagy elhányja magát.

Oké, azt hiszem, nem a megfelelő módon beszéltem hozzá.

– Csak vicceltem. Nincs nálam fegyver.

Ez kissé hazugság. Valójában vannak fegyvereink. Az apám rendőr volt, ezért vannak fegyverei, és vadászpuskái is. Én is tudom, hogyan kell bánni a fegyverekkel. Megtanította az apám, amikor még kisfiú voltam, de szerintem jobb, ha ezt most ő nem tudja.

Mindkét kezem felemelem, mintha meg akarnám adni magam.

– Nincs nálam fegyverem. Esküszöm. Nincs rá szükség. Ahogy már mondtam, ez egy biztonságos hely.

Már megint az ajkát huzigálja. Aztán zavartan megdörzsöli a fülét, majd egy hajtincsét a füle mögé igazítja.

Látom, hogy a keze megint remeg.

– Jól vagy? – Teszek felé egy kis lépést.

– Igen, jól vagyok.

Szerintem nem mond igazat, de nem erőltetem. Különben is, nem az én dolgom. – Rendben. Ha bármire szükséged lenne, nyomd meg a szoba telefonján a recepció gombot, és közvetlenül velem beszélhetsz. Jó éjt, Mia! – Hátralépek, és már indulnék.

A szemöldökét ráncolja. – Honnan tudod a nevemet?

A picsába! Miss. Monroe-nak kellett volna szólítanom. De valami az egész megjelenésében ismerősnek tűnt, mintha mindig is Miának hívtam volna.

Most rajtam a sor, hogy idiótán viselkedjek.

Félelmetes.

– Láttam a nyomtatványon, amin kitöltötted az adataidat – mosolygok rá.

– Ja, tényleg – neveti el magát, és ez a hang egyenesen a mellkasomba csapódik, elállítva ezzel lélegzetemet.

Mi a franc folyik itt?

– És én hogyan szólíthatlak téged? – kérdezi.

Millióféleképpen válaszolhatnék neki, és egyik sem lenne félreérthetetlen.

Vállammal a falnak támaszkodom, és zavaromban zsebre teszem a kezem. – Jordan.

Engem utánozva felém fordul, és összefonja karjait maga előtt.

– Ez a te szállodád, Jordan? – Ajkai elképesztően ejtik ki a nevemet.

Nevetek. – Nem, az apámé. Jelenleg távol van, a nagyapámat ápolja. Így hát itt maradtam, hogy tartsam a frontot.

– Jaj, remélem nincs komoly baja a nagyapádnak.

– Nincs. Kisebb műtéten esett át, ami miatt pár hétig ágyban kell maradnia. Ezért az apám odament, hogy segítsen neki.

 Gyönyörű fejével bólint. – Hát akkor... köszönöm a szobát. Még egyszer. – Újból elmosolyodik, majd eltűnik a szobájában.

Az ajtó becsukódik. Hallom a zár kattanását. Hátammal a falnak támaszkodom.

Szóval egy nagyon dögös csajjal van dolgom, aki az egyik pillanatban rémült, a másikban barátságos. Akivel semmiféleképpen nem szexelhetek.

Érdekesnek ígérkezik.

Elégedetlenül, de ugyanakkor elégedetten, hisz az egyetlen fizető vendégünk el van rendezve az éjszakára, ellépek a faltól és elindulok, hogy megetessem a másik vendégünket.

Ő valójában inkább „lakó”, mint vendég, mert a vendégek általában elmennek, ő meg már több mint egy éve itt lakik nálunk.

Ő a legjobb riasztórendszer, csak nyáladzik, szőrös, és ő az egyetlen, akinek idáig megengedtem, hogy az ágyamban aludjon. Amikor az ajtóm előtt megjelent, még kölyökkutya volt, éhhalálán, és nem volt szívem elzavarni. Megtartottuk, és most már van kutyának. Egy rohadt nagy kutyánk.

A konyhába megyek, és elmosott tálját elveszem a szárító rácsról. Kiveszek a szekrényből egy konzervet, ami az egyik kedvence, és a táljába öntöm. Blah! Ez a cucc bűzlik! Hozzá adok kevés száraz kaját, amit szintén szeret, és magamhoz hívom.

– Gyere, Dózer! Kész a vacsora.

Hallom hatalmas mancsainak dübörgését, ahogy belöki az ajtót, majd az előszobán át bejön és átvág a nappalin.

A nyitott konyhaajtón keresztül szélvészként száguld be a konyhába, egyenesen a lábamnak rohanva, és ezzel majdnem ledönt a lábamról. – Jézusom, Dózer! – morgom, miközben a konyhapultnak támaszkodva megkapaszkodom.

Kis morgolódással leül a hátsó ajtó mellé, és álmos fejjel néz rám.

– Buldózernek kéne hívnunk. – Nevetek, és megrázom a fejem.

Fogom a tálját, és elindulok felé, útközben egy sört is kiveszek magamnak a hűtőből.

Felkapcsolom a villanyt a verandán, kinyitom az ajtót, és Dózert is kiengedem. Tálját a lépcsőre teszem, ő pedig odajön és azonnal belenyomja a pofáját.

Mellé ülök, ugyanarra a lépcsőfokra és belekortyolok a sörömbe.

– Dózer, van egy vendégünk. Valójában egy nőstény, dögös, nagyon dögös, és egy kicsit félénk. Éppen ezért ne szagolgasd, nehogy elijeszd. A te ronda pofádtól biztosan megijedne.

Dózer felemeli a fejét, bosszúsan néz rám, majd morgolódik.

– Mi van? – kérdezem nevetve.

Fingik egyet.

– A kurva életbe, Dózer! – az orromat a karomhoz nyomom. – Te büdös szemétláda. Fogadok, hogy ez szándékosan csináltad. Ezek után, nem engedem, hogy az ágyamban aludj.

 Megpróbálok nem nevetni, mert a nevetéshez levegő kell, de ennek a kutyának a fingása halálos. Ezt komolyan mondom.

Dózer meglök a fejével, kénytelen vagyok kitámasztani magam. Megpróbál rám mászni, és nedves pofájával egyszerre szaglássza és nyalogatja a fejemet.

– Szállj le rólam, te őrült, bolond kutya! – szólok rá lélegzetvisszafojtva, de elnevetem magam, ami azt jelenti, hogy levegőt kell vennem, amitől öklendeznem kell. – Fúj! Dózer, te bűzlesz! Jól van. Jól van. Visszaszívom. Megengedem, hogy az ágyamban aludj, csak most tűnj el innen – lököm el magamtól.

Boldogan, hisz ő győzött, leszáll rólam és visszamegy a táljához.

Normálisan elhelyezkedem a lépcsőfokon és a sörömet kortyolgatom. – Micsoda egy őrült kutya – mondom halkan kuncogva.

Újabb kortyot iszom a sörömből, és a kezeimre támaszkodva hátradőlök. Lábaimat lefelé kinyújtom és felbámulok az éjszakai égboltra.

Hosszú lesz ez az éjszaka, tudva, hogy az egyik fenti szobában egy Szexistennő van az egyik ágyunkban, és én abszolút semmit se tehetek. És az egyetlen, akivel az ágyamat ma este megosztom, az Dózer a fingjaival. Hát nem tökéletes?

Fogadni mernék, hogy Mia valami szexi cuccban alszik, ami teljesen átlátszik, és alatta nincs rajta semmi más.

Az Istenit! Kibaszott gyötrelmes két hosszú hétnek nézek elébe.

Találnom kell valaki mást, aki eltereli a figyelmem, míg Mia itt van, hogy biztosan ne nyúljak hozzá. Valaki könnyűt, egyszerűt. Nem lesz nehéz találni ilyet. Rengeteg csaj nyaral erre a családjával, akik unatkoznak és szórakozásra vágynak.

 Arra a fajta szórakozásra, amelyet én nyújtok.

Holnap át is megyek a közeli üdülőhelyre, a Mountain Resortba dugópartnert keresni.

Ezzel a gondolattal megyek be, hogy vegyek egy hideg zuhanyt, hogy átvészeljem az éjszaka hátralévő részét.

 

Hatodik fejezet

Mia

Fordította: Elpida

 

Zaj. Valaki kiabál.

– Csendet! – mormogom bosszúsan, és fejemre szorítom a párnám.

De a kiabálás folytatódik.

– Mi a fene ez? – A hátamra fordulok, és a függönyökön át beszűrődő halvány fényben pislogva kinyitom a szemem.

 Ki kiabál? Kintről jön.

A szívem megáll.

Forbes. Forbes rám talált.

A pulzusom felgyorsul, és testem riadókészültségbe kerül.

Felülök, és az ágyban megmerevedve lélegzetvisszafojtva hallgatózom.

Az biztos, hogy férfihang, de… nem Forbesé.

Az ő hangját egyből felismerném.

Megkönnyebbülésemben felsóhajtok, és visszadőlök az ágyban.

Feltételezem, hogy Jordant hallom. Vajon miért kiabál?

 Az órára pillantva látom, hogy délelőtt tíz óra van.

A mellettem lévő éjjeliszekrényről elveszem a poharam, és iszom egy korty vizet. Fáj a torkom. Tegnap este eléggé megkínoztam.

A jobb kezemre nézek, arra, amelyik segít elüldözni a magam miatt érzett undort és szomorúságot. Fáj és bizsereg. Megdörzsölöm az ujjaimon lévő bőrkeményedéseket, hogy enyhítsem a bizsergést. Ezeket a bőrkeményedéseket a fogaimmal okoztam magamnak. Éveken át tartó hánytatással hoztam létre ezeket a hegesedéseket.

Arra gondolok, a táskámból előveszem a krémemet, és bekenem a kezem, hogy enyhítsem kezemen a viszketést, amikor megint meghallom Jordan kiabálását.

A kíváncsiság végül felülkerekedik az akaratomon, ezért kikászálódom az ágyból, és miután felvettem a napszemüvegemet, csendben az erkélyajtóhoz sétálok. Elhúzom a sötétítőt, kinyitom az ajtót és kilépek a teraszra.

 Az első dolog, amit meglátok, az a tó. A kilátás lenyűgöző.

 Jordan megint elkezd kiabálni, olyan hirtelen és olyan hangosan, hogy ijedtemben megugrom.

Sokkal közelebb van, mint gondoltam.

Szapora szívdobogással az erkélykorláthoz közelítek, és kihajolok, hogy megnézzem, miért kiabál.

Tőlem öt-hat méterre meglátom Jordant. Nekem háttal áll. Fekete munkásbakancs, sötétkék farmer, és fekete, rövid ujjú póló van rajta, ami kihangsúlyozza vállának, karjának kidolgozott izmait.

Felemeli a kezét, hogy hátrasimítsa a haját. Bicepszén az izmok megmozdulnak a tetoválások alatt, miközben ujjai átfésülik fekete haját. A haja nagyon puhának tűnik…

Elképzelem, ahogy én túrnék a hajába. Nagyokat pislogok.

 Kissé felém fordul, két kezéből tölcsért formál a szája elé és úgy kiabál. – Dózer! – Azt hiszem, ezt mondta.

– Minden rendben? – kérdezem, valamivel hangosabban.

– A kurva életbe! – pördül felém, kezeit derekára teszi. – A szart is kiijesztetted belőlem!

– Bocsánat. – Hátrébb lépek, kezeimmel még a korlátot fogva. Tekintetem ökölbe szorított kezére vándorol. – Én csak… hallottam, hogy kiabálsz, és meg akartam kérdezni, minden rendben van-e. – Zavaromban a szám kiszárad, ezért kénytelen vagyok a nyelvemmel megnedvesíteni az ajkaimat.

 Tekintete az ökleire esik, majd vissza rám.

Látom, ahogy szorítása meglazul, majd kinyújtja az ujjait is. – Elnézést – mondja maga mögé pillantva, majd megint rám néz. – Nem találom a kutyámat.

Ezek szerint van kutyája. Imádom a kutyákat. Igaz, soha sem volt, de mindig is akartam kutyát.

– Korábban kiengedtem, és eltűnt. Még soha sem tűnt el. Soha sem hagyja el a szállodát. – Hallom, hogy nagyon aggódik.

– Kell segítség a keresésben? – A szavak azelőtt hagyják el a számat, mielőtt átgondolhatnám.

Jordan kezeit a farzsebébe süllyeszti, és a bakancsát nézi. Úgy látszik, átgondolja a kérdésemet. Ahogy én is.

Mi a franc ütött belém, hogy ezt kérdeztem?

Jézusom! Már ennyire sérült vagyok, hogy a gondolat, hogy egy kis időt töltsek ezzel a látszólag normális pasival, megkeresve a kutyáját, felfoghatatlan?

Igen. Teljes mértékben.

Jordan egyik kezét kihúzva a farzsebéből, hátrafogja homlokába hulló haját, felemeli a fejét és felnéz rám. – Oké. – Bólint. – Ha nem okoz gondot.

Most már ha akarnám sem vonhatom vissza az ajánlatomat.

– Persze, hogy nem okoz gondot. – Elmosolyodom, és nem veszek tudomást a gyomromban fokozódó szorításról. – Csak adj egy percet, míg átöltözöm és lejövök.

Visszamegyek a szobámba, ügyelve, hogy be is zárjam magam mögött az erkélyajtót.

Egy pillanatra megállok. Lehunyom a szemem, és mély levegőt veszek, hogy megnyugodjak.

Meg tudom csinálni.

Kinyitom a szemem, gyorsan felveszem a farmerom egy pólóval. Fogat mosok, edzőcipőbe bújok, ujjaimmal átfésülöm a hajam – ez a jó a rövid hajban – és visszaveszem a napszemüvegem.

A recepció mellett gyorsan elhaladva kilépek a főbejáraton. Körbejárom az épületet, és Jordant már egy kicsit arrább találom meg.

Odafutok hozzá. – Még nem találtad meg?

– Sajnos. – Hátrasöpri a haját, és felfedi a szemeit.

Juharszirup. Lenyűgöző.

– Nem szokása eltűnni – ismétli.

– Ne aggódj! Megtaláljuk. Hogy hívják?

– Dózer.

Érdekes név.

– Én merre keressem?

Az előttünk elterülő erdő felé mutat.

– Már mindenhol máshol megnéztem. Nem szokott odamenni egyedül. Nincs különösebben oda az erdőért, de lehet, hogy kergetett egy nyulat, vagy valami ilyesmit… – Félbehagyja a mondatot.

Azt akarja, hogy menjek oda be? Vele?

A rettegés bilincsként szorul a mellkasomra.

Van valami az erdő magányában, ami Jordannel társítva nem tetszik nekem.

Ne legyél gyáva!

– Oké. – Nehezen nyelek egyet. – Akkor az erdő.

Némán lépkedünk egymás mellett az erdő felé.

– Milyen fajtájú? – kérdezem, próbálva hiperaktív elmémet valami mással lekötni.

– Masztiff… Dózer! Hol vagy? – kiabál, amint belépünk az erdőbe.

Őt utánozva én is tölcsért formálok a kezeimből és kiabálok. – Dózer!

Hangom visszhangja Jordan hangjának visszhangját kergeti az erdőben.

Mindketten fülelünk, hátha meghallunk valamit, például kutyaugatást, de semmi.

Tovább megyünk, és felváltva kiabáljuk a kutya nevét.

Pár perc gyaloglás után, anélkül, hogy a kutyának bármi jelét találtuk volna, egy út forgalmának hangja jut el a fülemig.

– Van a közelben egy út? – kérdezem.

Arckifejezésén először a felismerés, majd teljes pánik jelenik meg. Én is pánikba esem.

Jordan elkezd futni. Én is futok utána, próbálok nem lemaradni tőle, de az ő léptei hosszabbak és sokkal, de sokkal gyorsabb.

Ahogy egy tisztás közelébe ér, sikerül utolérnem. Körbenéz, és folyamatosan, kétségbeesetten kiabálja a kutyája nevét.

Én kifulladva levegőért kapkodok, és a tüdőm majd felrobban. Nem én vagyok a fittség mintaképe.

A combjaimra támaszkodva próbálom összeszedni magam és levegőhöz jutni.

Ezen a helyen, ahol most állunk, az út felől jövő forgalom hangja hangosabb, ami annyit jelent, hogy sokkal közelebb vagyunk egy úthoz.

Felgyorsuló lélegzetemre koncentrálva felegyenesedem, és megpróbálom hallásomat minden olyan hangra összpontosítani, ami kapcsolatban lehet egy kutyával.

Semmi.

– Mi lenne, ha te arra mennél? – kérdezem, és jobbra mutatok. – Én meg erre megyek – mutatok a fejemmel balra.

– Oké. – Tesz egy lépést hátrafelé. – Kiabálj, ha megtaláltad. Hallani foglak.

– Rendben. Jordan, biztos vagyok benne, hogy jól van.

Bólint, és gyors léptekkel elindul.

A kutya nevét kiabálva én is elindulok a másik irányba.

Hallom, ahogy egy újabb autó elhalad. Egy darabig csendben haladok, valami jelet kutatva, ami a kutyára utal. Aztán megint a nevét kiabálom.

Hirtelen halk nyöszörgést hallok. Halkan, de határozottan hallok valamit.

A szívem majd kiugrik a helyéről. – Dózer! – kiabálok megint.

Vonyítás.

A hangot követve egy tisztáshoz érek... és meglátom. Egy hatalmas méretű, őzbarna kutya fekszik egy fa mellett.

Miközben felé rohanok, teljes tüdőmből Jordan nevét kiabálom, bízva, hogy meghall engem.

Letérdelek Dózer mellé. A kutya zihál, mellkasa le-föl hullámzik, és egész testében reszket.

– Istenem! Szegény, fiú. Ne aggódj, Dózer. Rendbe jössz. – Felé nyúlok, de még nem érintem meg, mert nem tudom, megtehetem-e. Valószínűleg elütötte egy autó, és idáig tudta elvonszolni magát.

– Hadd mutatkozzam be. Miának hívnak, és segítettem Jordannek megtalálni téged. Tudod, nagyon aggódott.

 Dózer megemeli a fejét, és nagy barna szemei üres tekintettel néznek rám.

Át kellene vizsgálnom, nincsenek-e sérülései.

– Dózer, lehet, hogy nem vagyok állatorvos, de már majdnem elvégeztem az orvosi egyetemet. Tudod, az apám is orvos volt, szóval tudom, mit csinálok. Rendben? Persze nem várom el tőled, hogy válaszolj…

Ó! Szuper! Most meg beszélgetést kezdeményeztem egy kutyával.

Dózer leteszi a fejét, lehunyja a szemét, amit én beleegyező válasznak veszek.

Napszemüvegem feltolom a fejemre, hogy jobban lássak, és elkezdem felmérni a sérüléseit. Nem értek a kutyákhoz, de gondolom sikerül megtalálnom a sérüléseit.

Kezem nagyon óvatosan remegő testére teszem, pont abban a pillanatban, amikor Jordan mellém térdel.

– Dózer. Jól vagy, haver?

Dózer morgó hangot ad ki.

– Valószínűleg elütötte egy autó – mondom.

Egy hosszú pillanatig csak néz rám, aztán hitetlenkedés, düh és más, általam nem azonosítható érzelem váltakozik az arckifejezésén.

– A kurva anyját! Ha rájövök, ki tette… Annak annyi!

Igyekszem eltitkolni, hogy haragja engem is megijesztett.

Nem rád gondolt. Minden joga megvan, hogy dühös legyen. Valaki bántotta a kutyáját.

– El kell vinnünk egy állatorvoshoz – hadarja Jordan. De a hangjában megbújó dühön, és a testét megrázó feszültségen kívül semmi másra nem bírok koncentrálni. Minden erőmre szükségem van, hogy összeszedjem magam és ne fussak el.

– Hadd vizsgáljam meg előbb, hogy megtudjuk, biztonságos-e megmozdítani. – Olyan a hangom, mint egy roboté. Utálom, amikor így beszélek. Jordan kíváncsi tekintetével nem törődve, mindkét kezemet Dózer reszkető testére teszem, ellenőrzöm, hogy vannak-e zúzódások, törések, vagy belső vérzések.

Dózer panaszos hangot ad ki, amikor jobb első lábához érek. Közelebb hajolok, hogy jobban megnézzem a lábát. Megfigyelek egy törést a csontban. Egyértelmű törés. Valószínűleg többszörös. Vérnek nyoma sincs, a csont nem szakította át a bőrt. Ez jó. Nincs sebhely.

Semmi jelét nem találtam belső vérzésnek, így azt mondanám, legsúlyosabb dolog az egész helyzetben ez a lábtörés.

– Eltörött a lába – mondom, és megtámaszkodom a térdeim mellett. – A bordái közelében kis duzzanatot érzek, de nem látok törést. Valószínűleg egy pokoli nagy zúzódás lesz ott. Szerintem egy autó ütötte el. – Jordanre nézek. Engem bámul. Hatalmasra nyílt szemei az arcomat kémlelik, engem vizsgálnak.

Nem veszek tudomást az arckifejezéséről, ismét Dózerre nézek. – Elvihetnénk a szállodába, hogy berakjuk a kocsidba, de túl nagy, hogy odacipeljük.

– Én képes vagyok rá – biztosít róla Jordan.

– Valószínűleg, de az túl fájdalmas lenne Dózernek. Ide tudod hozni az autódat a közeli útra? Ha csak odáig cipeled, az kevesebb szenvedés lesz neki.

Jordan valahova közém és a kutya közé bámul, összevont szemöldökkel. – És addig te itt maradsz?

– Persze.

– Öt percen belül itt vagyok. – Jordan egy légies mozdulattal felpattan, és elrohan abba az irányba, amerről jöttünk.

– Már nem tart sokáig, nagyfiú – mondom Dózernek a füle mögött vakargatva. – Jordan idehozza a kocsiját, és elviszünk az állatorvoshoz. Hamarosan sokkal jobban fogod érezni magad.

Lehajolok, és közelebbről megnézem Dózer lábát. Mindenképpen rögzítenem kell egy kötéssel. Így kevésbé fog fájni neki, ha mozgatjuk.

Körülnézek, megfelelő sínt keresve. Meglátok egy megfelelő hosszúságú fadarabot, amiért odakúszok.

Fogaimmal megrágcsálom a pólóm szegélyét, és sikerül egy kis szakadást csinálnom – köszönet az olcsó anyagnak. Aztán a fogaimmal és a kezemmel elkezdem felfelé hasítani az anyagot. Tíz centivel a mellem alatt megállok, majd karommal a pólómat magamhoz szorítva megpróbálok egy vízszintes csíkot letépni.

Amikor végzek, pont annyi marad rajtam a pólómból, ami eltakarja a melleimet, és elég anyagom van Dózer lábát is a sínhez rögzíteni.

– Oké, Dózer. Most sínbe teszem a lábad, hogy ne fájjon. És kötés helyet a pólóm egy darabjával fogom ezt a fadarabot a lábadhoz kötözni.

Barna szemeivel szomorúan néz rám.

– Nem fogok hazudni: ez fájni fog, de ígérem, gyors leszek.

Dózer lehunyja a szemét, és felsóhajt.

Nem hiszem, hogy megharapna, de nagy fájdalmai vannak. Vigyáznom kell, hisz ő egy hatalmas kutya, aki egyetlen harapással leharaphatná a karomat.

Óvatosan megfogom a törött lábát. Morog és vicsorít. Nem mozdulok, de nem is engedem el a lábát. – Segíteni akarok, Dózer. Ezt tartsd észben, mielőtt úgy döntesz, hogy megharapsz. Rendben, nagyfiú?

Nem morog tovább, csak nehéz légzését hallom, és már a fogait sem vicsorogtatja felém.

Mély lélegzetet veszek, és újrapróbálkozom. – Megpróbálom egy kicsit kiegyenesíteni a lábad. Készen állsz? Kész. – Ismét morog, de már tudom, hogy ez nem nekem szól, hanem a fájdalmának.

– Szép munka! – Kiengedem a levegőt, amit eddig visszatartottam. A szívem hevesen dobog a mellkasomban.

Felveszem a sínt, és lábának hátsó feléhez nyomom. Aztán fogom a rongyot, és elkezdem körbetekerni, így rögzítve a sínt a lábához szorosan, de nem annyira, hogy fájjon Dózernek.

Ahogy a végéhez érek, a fogammal megint kettéhasítom a rongycsíkot, hogy két vége legyen, melyből az egyiket alulról a másikat felülről tekerem rá, és megkötöm.

Dózer lábát a földre teszem és felsóhajtok. – Ügyes voltál, Dózer! – Barátságosan megveregetem a nyakán.

Körülbelül egy perc múlva egy autózajt hallok. Felállok, és leporolom a port és a száraz leveleket a térdemről.

– Egy pillanat és visszajövök – mondom Dózernek.

Átmegyek a tisztáson, és elérek az úthoz. Látom, hogy az a piros Mustang jön felém, amelyiket a szállodánál is láttam.

 Jordan a fékbe tapos, és kipattan a kocsiból. – Hogy van?

– Fájdalmai vannak, de jól van. – Követem Dózerhez.

Jordan lehajol a kutyához. – Gyerünk pajti, megyünk az állatorvoshoz. Óvatosan Dózer teste alá nyúl, majd egyetlen gyors mozdulattal, nagyon kevés erőfeszítéssel felemeli a kutyát, a karjában tartva felegyenesedik vele.

Ejha!

Ez a kutya hatalmas. Biztosan több nyolcvan kilónál.

Jordan sokkal erősebb, mint amilyennek látszik. És nagyon férfias. Sportos testalkata van. Csak nem testépítő értelemben izmos. Inkább atlétikus, feszes, formás. Legalábbis amennyire a ruhán keresztül meg tudom állapítani.

Jordan megjelenése olyan, amilyen egy férfi megjelenésének lennie kell.

Az egyetlen férfitest, amit ismerek az Forbes-é. És ő úgy néz ki, mint az amerikai futballban egy védőjátékos. Nagyon megtermett. Jordan teljes ellentéte.

De nekem Jordan testalkata tetszik jobban. Tökéletes.

Ahogy őt nézem, a fantáziám szárnyal…

Jordan felemel a karjaiban. Lábaimmal átölelem a derekát. Ő egy fához szegez, és ajkaival az ajkaimra tapad. Elképzelem, ahogy egyik keze a lábaim közé vándorol, és megérint a legintimebb helyen…

– Jössz?

Jövök?

– Mi?

Hátrahajtom a fejem, és rá nézek. Engem bámul. Összehúzott szemöldökkel. Ölében Dózert tartva. A kutyáját, akit nemrég elütött egy autó.

És elvisszük az állatorvoshoz.

– Ó! Persze. Én is veletek megyek.

Istenem, mi baj van velem?

Még hosszú út áll előtted, Mia. Ha már attól felizgulsz, hogy ezt a dögös fickót nézed, miközben ő a sérült kutyáját tartja a kezében…

Nem ismerek magamra. De amikor Jordan közelében vagyok, nem tudok normálisan viselkedni.

Nos, talán ez nem is olyan rossz dolog.

Égő arccal futok el mellette a kocsi felé. Elsőnek érek oda, kinyitom az utasoldali ajtót, előre húzom az ülést, lehetővé teszem Jordannek, hogy a hátsó üléshez férjen. Az autója kétajtós. Ez azt jelenti, hogy Jordannek nehéz lesz oda beférnie, de különösebb erőfeszítés nélkül ez is sikerül neki.

– Majd én mellé ülök – mondom, kezemet az autó tetején nyugtatva, egyik lábammal az ajtónyílásban. Készen arra, hogy beszálljak.

Látom, hogy Jordan tekintete gyorsan végigszalad szakadt pólómon, de végül az arcomon állapodik meg. Összevonja a szemöldökét.

Észrevette a monoklimat. A francba. Napszemüvegemet gyorsan az orromra illesztem, és elrejtem szégyenem.

– Látom, a lábát már elláttad – mondja, miközben tovább tanulmányozza az arcomat.

– Igen.

– Köszönöm.

Lehajolok, és bemászom az autóba, hogy a kutya által hagyott kis helyre üljek.

Jordan visszaállítja az anyósülést a helyére, becsukja az ajtót és megkerüli a kocsit, hogy a vezetőüléshez menjen. Becsatolom a biztonsági övem, és megemelem Dózer fejét, hogy a combomra fektessem.

– Minden rendben lesz, Dózer. – Kezemet a mellkasára fektetem, így tudom számolni a pulzusát. Meg akarok győződni róla, hogy jól van, és magamat is le akarom foglalni valamivel. Szükségem van valamire, amire összpontosíthatom a figyelmemet.

Jordan beindítja az autót, és elindulunk. Érzem, ahogy testem az ülésnek préselődik a nagy sebességtől, ahogy Jordan az állatorvosi rendelő felé tart.

 

 

 

Hetedik fejezet

Jordan

 

Fordította: Elpida

 

Ki a faszom ez a csaj?

Megvizsgálja Dózert… azt a benyomást keltve, tudja, mit csinál, és a lábát is rögzítette.

És ott a monoklija.

Soha életemben nem éreztem még ilyen dühöt, mint amikor megláttam a szemét. Pedig elhiheted, hogy már így is kurvára dühös vagyok, hisz valamelyik balfasz elütötte a kutyámat. De még mérgesebb lettem, amikor megláttam a monokliját.

Már értem, miért hordja mindig a napszemüvegét mióta megérkezett. És ahogy eltakarta... amikor rájött, hogy észrevettem… Az a horzsolás nem véletlen volt. Valaki csinálta.

Talán ezért volt ideges tegnap este. Pedig olyan apró, vékony, kedves és aranyos. Nem értem, hogy bánthatta valaki.

És ahogy Dózerrel törődött... és továbbra is törődik vele. Jézusom… Szegény kutyám!

Ha megtudom, ki tette ezt vele, teszek róla, hogy ezután csak csövekkel táplálhassák. Ugyanez a sors vár arra is, aki Mia monokliját okozta.

Dózer lehet, hogy sokat eszik, és nagy helyet foglal el az ágyamból, de családtagnak tekintem. Már nincs sok családtagom. Nem veszíthetem el.

– Hogy van? – kérdezem a vállam fölött.

– Kissé nehezen lélegzik.

Hátrakapom a fejem. – És ez mit jelent?

– Azt jelenti, hogy vezess gyorsabban – válaszolja.

Tövig taposom a gázt.

Pár perccel később az állatorvos parkolójában taposok a fékre.

Kipattanok az autóból, előrehajtom az ülést, és behajolok a hátsó üléshez. Mia előrébb csúszik Dózerrel az ölében, közelítve hozzám. Karjaimba veszem a kutyámat.

A kurva életbe! Testem tiltakozik a nagy súly alatt. Mintha most kétszer olyan nehéz lenne, mint amikor az erdőben felemeltem.

Dózert a mellkasomhoz szorítom, ezzel kiegyenlítem a súlyát, és amilyen gyorsan csak tudok, rohanok vele az orvosi rendelő felé. Mia mögöttem jön.

Megkerül, és kinyitja előttünk az ajtót. Berohanok.

Kiszúrom a recepcióst, és elindulok felé. – A kutyámat elütötte egy autó. Segítségre van szüksége.

A recepciós megkerüli az asztalát. – Kövessenek.

Gyorsan követem a folyosón, míg egy rendelőbe lépünk. Egy középkorú, fehér köpenyes férfi ül az íróasztalnál, és gépel valamit a számítógépén.

– Dr. Callie, az úr behozta a kutyáját, elütötte egy autó.

Az állatorvos ránk néz, majd azonnal feláll. – Tegye ide – mondja, és egy vizsgálóasztalra mutat.

Dózer összerezzen, ahogy leteszem. – Bocsánat, pajti! – súgom a fülébe.

– Hogy hívják – kérdezi Dr. Callie miközben sztetoszkópját a fülébe illeszti, és Dózer mellkasára helyezi.

– Dózer. – Hangom rekedt, ezért meg kell köszörülnöm a torkomat.

– Idefelé jövet folyamatosan ellenőriztem a pulzusát.

Mia hangját hallva megfordulok. Nem vettem észre, hogy még mindig velünk van.

Miközben beszél továbbra is az orvosra figyel. – Végig hatvan volt. Öt perccel ezelőtt vált a légzése nehézkessé. Van egy zúzódás a mellkasán, de amennyire meg tudtam állapítani, amikor megvizsgáltam, semmi komoly. A jobb első lába eltört, valószínűleg nem súlyos. Sínbe tettem a rendelkezésemre álló eszközökkel.

És még egyszer kérdem. Ki a faszom ez a lány?

Magabiztosnak, mégis gépiesnek tűnik – pont úgy, mint az erdőben, amikor Dózert vizsgálta. Semmi köze ahhoz a kedves, csendes lányhoz, aki tegnap este megjelent a szállodában.

Dr. Callie felnéz, leveszi a sztetoszkópot Dózer mellkasáról. Kiveszi a füléből is, és a nyakába akasztja. – Maga állatorvos, vagy orvos? – kérdezi Miától.

Várok, hirtelen nagyon érdekel a válasza.

– Orvostanhallgató vagyok – válaszolja halkan. – Másodéves.

 És amikor már azt hittem, hogy ennél dögösebb nem lehet… Dr. Mia Monroe.

Igen, egy millió fokkal feljebb lépett a dögös nők listáját.

És máris forgatókönyvet szerkesztek a fejemben, benne a doktornő, Mia, a beteg, én, és sok szex. És ez mind nagyon tetszik nekem.

Dr. Callie ellép a vizsgálóasztaltól, és egy fémasztalhoz sétál. Kézbe vesz egy fecskendőt.

Megborzongok. Halálosan utálom a tűket.

Amikor anyám beteg volt, csak tűket és injekciókat láttam.

És végül nem mentette meg a kezelés, amit kapott.

Dr. Callie visszamegy Dózerhez, fecskendővel a kezében. – Szép munkát végzett a lábával – beszél eleinte Miához, majd mindkettőnkhöz.

– Most megkérném mindkettőjüket, hogy odakint várjanak.

– Ezt be akarja adni Dózernek? – kérdezem a fecskendőre mutatva.

– Ne aggódjon! Csak azért kell, hogy elkábítsuk a kutyát. Nem fog fájni neki.

Hazudik. A tűk kurvára fájnak.

Egy lépéssel közelebb megyek. – Nézze… Tudnom kell... rendbe fog jönni? – Hangom hirtelen elhalkul. Emlékszem, hogyan reagáltam, amikor a kórházban megtudtuk, hogy anyámon nem segít a kezelés, és meg fog halni.

Gombóc nő a torkomban. És a szemem is elkezd könnyezni. Egy kutya miatt. Egy kibaszott kutya miatt érzékenyülök el.

Ismét a torkom köszörülöm.

– Rendbe fog jönni – mondja az orvos, és udvariasan rám mosolyog.

A recepciós nyitva tartja nekünk az ajtót. Most veszem csak észre a névtábláját az egyenruháján – Penny.

– A recepción várakozhatnak. Amint van valami hír Dózerről, jövök és szólok – mondja Penny.

Követem Miát az ajtó felé. Mielőtt kilépek, visszafordulok, és az orvosnak mondom: – Nagyon vigyázzon rá!

Dr. Callie bólint.

Penny amint kilépünk, becsukja a rendelő ajtaját, ő bent marad.

Nézem az ajtót. Ismét könnyes a szemem.

Jordan, ne légy punci!

– Menjünk, üljünk le – mondja Mia mögöttem.

Mély lélegzetet veszek, és többször pislogok, mielőtt felé fordulok.

Az első dolog, amivel leeresztett tekintetem találkozik, Mia meztelen hasa.

Lapos, puha, selymes bőr, ami azért könyörög, hogy nyúlj érte és nyald meg. Tekintetem felemelem, és természetesen a melleit is meg kell néznem.

Ha a kezeit felemelné, teljes képet kaphatnék róluk.

Jézusom! Mi a fasz bajom van? Ez a csaj széttépte a pólóját, hogy segítsen a kutyámon, akit épp az állatorvos kezel, miután elütötte egy autó, én meg itt állok, és a szememmel vetkőztetem, mint egy szexmániás idióta.

– Tartozom neked egy pólóval – mondom, és meztelen testére mutatok, amit idáig bámultam.

Lenéz magára. Elvörösödik, összefonja karjait a melle előtt, hogy eltakarja magát. – Ne aggódj! Csak egy olcsó póló volt a Walmartból.

Mercedest vezet, és Walmart cuccot hord? Nem tudok kiigazodni ezen a lányon.

– Biztos?

– Biztos.

Gyorsan bólintok, majd őt kikerülve elindulok a recepció felé.

Tudom, hogy mögöttem jön, és amikor a székekhez érek, félreállok, hogy ő üljön le elsőnek. Aztán én is leülök mellé.

Látjátok, nem vagyok gyökér. Tudok úriember is lenni.

Előrehajolva a karjaimmal a térdeimre támaszkodom. Még most is fájnak Dózer cipelésétől. Így közelebb kerülök Miához. Olyan az illata, mint tegnap este – vanília.

Senkinek sem szabadna ilyen jó illatúnak lenni. Ez zavaró. Megnehezíti a koncentrálást.

Nem emlékszem, hogy valaha is voltam-e ennyire beindulva egy lány miatt. És kibaszás, hogy nem érinthetem meg.

– Köszönök mindent, amit Dózerért tettél – mondom neki, de nem nézek rá. Ha tisztán akarok gondolkodni, akkor jobban teszem, ha kerülöm a vizuális kapcsolatot.

– Semmiség.

Hangja lágy, pont olyan lágy, amilyennek a bőrét elképzelem. Puha, meleg, és fogadni mernék, hogy olyan feszes…

– Szeretem a kutyákat – teszi hozzá. – És az állatokat. Sokkal jószívűbbek , mint az emberek.

Hirtelen szomorúság vegyül a hangjába, és nem tehetek róla, ránézek.

Ajkai szomorúan lebiggyednek. És még most is rajta van az a szörnyű napszemüveg.

– Leveheted a napszemüveged. Egyedül vagyunk. Különben is, már láttam, mit rejtegetsz alatta.

Egész teste megfeszül.

Hosszú csend következik, miközben ő nem csinál semmit. Sőt, még abban sem vagyok biztos, hogy lélegzik-e. Vajon mondtam valamit, amit nem kellett volna? Ilyen nagy hibát követtem el?

Nem akarom felzaklatni.

Miért? Nem tudom. Általában nem érdekelnek a nők érzései. De vele… valahogy más.

Az arcához emeli a kezét, és lassan leveszi a napszemüvegét.

Figyelem vékony ujjait, ahogy becsukják a szemüveg szárait, majd azt az ölébe teszi és kezével letakarja.

Ekkor észreveszem a jobb keze ujjain lévő bőrkeményedéseket. És azért veszem észre, mert egyáltalán nem illik puha, hibátlan bőréhez.

Feltételezem, hogy ekcémája, vagy valami más betegsége van.

Felemelem tekintetem az arcára.

A szemeit lehunyta. Monoklija kristálytisztán látszik.

Megint felmegy bennem a pumpa. Annyira, hogy legszívesebben lyukat ütnék öklömmel a falba, de dühöm akkor se múlna el.

Ökölbe szorítom a kezem. – A seggfej, aki ezt tette veled...?

 Az ajkába harap, és elfordítja a fejét.

A bennem élő ősember most a mellkasát veri, készen arra, hogy a szart is kiverje abból a faszkalapból, aki ezt tette vele. Egy nőnek sem volna szabad keresztülmennie ilyesmin. Főleg nem neki. Határozottan nem neki.

– Mia, én megfizettethetem vele, amit megérdemel. Csak mondd meg hogy hívják, a többi az én dolgom.

Hallom, ahogy élesen szívja be a levegőt. Hatalmas, kék szemei találkoznak az enyémmel.

Istenem! Lélegzetelállító ez a nő. Még a monoklijával együtt is. Szemei éppolyan lenyűgözőek, mint amilyennek elképzeltem. Olyan kékek, mint a kaldera vize.

A középiskola után pár barátommal elutaztam – ez még azelőtt volt, hogy anyám megbetegedett, és vissza kellett jönnöm. Lombokon voltunk, az egyik indonéziai szigeten. Felmentünk a Rinjani hegyre. Volt ott egy kaldera. A vize folyamatosan meleg a vulkáni tevékenység miatt, és állandóan kék. Az összes árnyalat összefodrozódik, hogy a kéknek egy olyan csodálatos árnyalatát adják, amilyen még soha sem láttál.

Mia szemének kékje pontosan olyan kék, mint annak a kalderának a színe.

Megszakítva a tekintetünket, a szemüvegét kezdi nézni, és olyan intenzíven vizsgálja, mintha az élete múlna rajta.

Nem hiszem, hogy mondani fog valamit, és én sem tudom, hogy mit mondjak folytatásként.

– Senki sem tette ezt velem. Csak volt egy balesetem.

Lehet, hogy halkan, lágyan beszélt, de úgy érzem, mintha mellbe vágott volna.

Megrázom a fejem. – Az emberek, akiknek balesete volt, nem rejtegetik a sérüléseiket, mint ahogy te a monoklidat. És pusztán az a tény, hogy azt mondtad, baleset volt, biztosít róla, hogy valaki tette ezt veled.

Tekintete rám szegeződik. Váratlan tűz lobog a szemeiben. És ez tetszik. Azt jelenti, hogy belül harcolni akar.

– Még ha azt feltételezzük is, hogy valaki megütött, neked mi közöd hozzá?

Ó! Ez fájt. De miért?

Összeszorított fogakkal hátradőlök a székben. – Igazad van. Semmi közöm hozzá.

Haragja egy pillanat alatt elpárolog. Olyan gyorsan, hogy engem is meglep.

– Sajnálom. Durva voltam. Tudod… – Testhelyzetet vált, és kezével elkezdi huzigálni húsos alsó ajkát. – Nem akartam hülye picsa lenni. Igazán értékelem az ajánlatodat, de őt... bántani… igazán szükségtelen.

Megfordulok, és a szemébe nézek. – Onnan, ahonnan én nézem, szükségesnek tűnik.

Kezeit visszaejti az ölébe. – Az erőszak soha sem megoldás az erőszakra.

Annak ellenére, hogy valaki behúzott neki, ő továbbra is így gondolkodik. Ő vagy egy kibaszott földre szállt angyal, vagy nagyon hülye. Az alapján, amit eddig láttam, az angyalra szavazok. Remélem, nem fogja bebizonyítani tévedésem.

– Talán így van. – Észreveszem, hogy az ajkaimat nézi, ezért úgy döntök, nyelvemmel megnedvesítem az alsó ajkam. – De higgy nekem, az olyan vadállatok, mint az, aki ezt tette veled, csak az erőszak nyelvén értenek. És sokkal jobban érezném magam, ha taníthatnék neki némi illemet, ami azt jelentené, hogy kurvára távol tartja tőled a kibaszott kezét.

És tényleg, miután én végeznék vele, soha többé nem merné megközelíteni ezt a lányt. Tényleg nagyon akarom bántani azt a rohadékot. Annyira, mint amennyire Mia combjai között akarok lenni.

Miért? Alig ismerem ezt a lányt. Talán azért, mert még egy lányt sem akartam ennyire megdugni, mint őt?

Nem. Nem ez az oka.

Akkor mi a fenéről van szó?

Ránézek, és látom, hogy a szemei megteltek könnyel.

Ne csináld ezt velem! Nem bírom a síró csajokat.

– Nézd… – gyorsan beszélek, ne legyen ideje elsírni magát. – Csak azt mondom, ha akarod, én ellátom a baját. Vedd úgy, hogy így viszonzom mindazt a jót, amit Dózerért tettél. De ha nem akarod, az se baj. Nem nagy ügy.

Ajkába harapva bólint. Egy könnycsepp hullik alá hosszú szempillájáról a farmerjára.

A mellkasom összeszorul. Ez meg mi a faszom?

Elfordítom a fejem, lehetőséget adva neki, hogy letörölje a könnyeit.

És hogy sikerüljön megszabadulnom ettől a szorító érzéstől a mellkasomban.

– Mia, csak azt akartam mondani, hogy nem minden férfi szemétláda.

Mi. A. Faszom?

Nem minden férfi szemétláda? Jézus Krisztus, Matthews! Mi férfiak szemétládák vagyunk. Csak ennek is külön fokozatai vannak.

Én szemétláda vagyok. Egy olyan szemétláda, aki soha sem emel kezet egyetlen nőre sem, és gyűlöli azt, aki ezt megteszi. De abszolút nem jelent gondot megdugnom egy csajt, majd amint kihúzom a farkamat belőle, lelépni.

Ennek bizonyítéka a tegnapi eset. Tényleg, hogy is hívták a csajt? Látod? Már a nevére sem emlékszem. Ilyen nagy szemétláda vagyok.

De a furcsa az, nem akarom, hogy Mia szemétládának tartson. Azt akarom, kedveljen. Én kedvelem őt, mint embert. Ahogy a kutyámról gondoskodott.... olyan kedves volt hozzá.

És kibaszottul elképesztő, de ez elbaszott dolgokat művel velem.

Megkockáztatok egy pillantást nagy, csillogó, kék szemeibe, amikkel sűrűn pislogva néz rám. Olyan hosszú szempillái vannak, hogy az arccsontjaihoz érnek.

Jézusom! De gyönyörű.

Megnyalja a száját, majd összepréseli az ajkait. Tekintetem oda vonzza.

Meg akarom csókolni azokat az ajkakat.

Mindenhol meg akarom csókolni.

Nyelvemmel végigsiklani selymes, puha bőrén.

Fogadok, hogy vanília íze van. Pontosan olyan íze van, mint amilyen illata.

Szeretném széthúzni a lábait, és fejemet a combjai közé temetni. És addig nyalni, míg nem kiabálja a nevemet. Aztán farkamat mélyen beledugnám, és addig kefélném, míg mindketten el nem veszítjük eszünket a gyönyörtől.

Lehet, hogy még nem próbáltam ki szex terén... de valami azt súgja, hogy a szex Mia Monroe-val nagyon jó lenne. Az ilyet én megérzem.

Igen, tudom, hogy teljes mértékben időszerűtlen pont most ilyenre gondolnom, de az emberek vigaszt keresnek a nehéz helyzetben. Igaz?

És Dózer megértené. Neki is vannak szexuális szükségletei, nem csak nekem. Már megdugta az összes létező bútorunkat. Egyszer rajtakaptam, hogy a kerti faasztallal csinálja. Szerencsétlen annyira kétségbeesetten akart könnyíteni magán, hogy még azt is megkockáztatta, hogy ledörzsöli a farkát azon a szálkás felületen. Tényleg gondoskodnom kéne arról, hogy dughasson.

A kurva életbe! Dózer még szűz.

Ez nincs rendjén.

Itt és most megesküszöm, ha Dózer túljut ezen, az első dolgom lesz, hogy összehozzam egy dögös kutyacsajjal. Nem mintha tudnám, hogy melyik kutya dögös, melyik kutya hot dog. Na igen, ezt már értem. Olyan vicces vagyok, mint amilyen jóképű. De azt hiszem, egy eleven, kis szuka, mondjuk egy uszkár, vagy valami hasonló, jó lenne Dózernek.

– Szóval, Jordan… – Komolyan bírom, ahogy kimondja a nevemet. – A Dózer elég szokatlan név egy kutyának. Mi a története? Talán sokat alszik? – Ajkai küzdenek a mosoly ellen, és a farkam megrándul.

Elhatározta, hogy témát vált beszélgetésünkben, én meg úgy döntök, követem. Elnevetem magam, és inkább elfordulok tőle, mielőtt a kutyámat utánozva a lábához dörgölném a farkamat.

– Valóban sokat alszik, de nem innen kapta a nevét. Dózer kóbor kutya volt. Még kölyökkutyaként találtam rá egyik éjszaka az ajtónk előtt. Nagyon éhes volt, ezért bevittük és megetettük. Szórólapokat készítettünk, amiket kiragasztottunk mindenfelé, de senki sem jelentkezett érte. Így megtartottuk. Már az első héten egy csomó dolgot összetört – dísztárgyakat, tányérokat, poharakat, sőt, még egy ablakot is.

Nevetek, mert eszembe jut, apám mennyire kiakadt, amikor Dózer kitörve az üveget átfutott a nappali teraszajtaján, mert meglátott egy madarat a verandán, amit megpróbált elkapni.

– Dózer lényegében mindent elpusztított, amihez hozzá ért. Apám azt mondta, hogy egy buldózerre emlékezteti, ami mindent elsöpör, ami az útjába kerül. Így ragadt rá ez a név. Rövidítve a buldózerből lett a Dózer. – Mosolygok, majd a folyosó felé pillantok. – Tudod, mindig úgy gondoltam, hogy legyőzhetetlen.

– Jordan, rendbe fog jönni. Csak a lába tört el. Lehet, hogy rosszul fogalmaztam, nem úgy értettem, hogy csak egy törött láb, mert a lábtörés nagy fájdalommal jár.

Elvörösödött. Nagyon zavarba jött. Aranyos.

– Tudom, hogy értetted – mosolygok rá.

Halvány mosoly jelenik meg ajkain. – A lábtörésén kívül nem hiszem, hogy bármi más miatt aggódni kéne. – Ujjaival megérinti a karomat. Csak egy apró érintés. Gyengéd érintés, szinte észrevétlen. És mégis, ettől az érintéstől a vérem forró lávává változik.

Elhúzza a kezét. Meglepettség ül ki az arcára.

Meglepődtél, édesem? Valójában nem te vagy az egyetlen, aki meglepődött.

Beszélek, miközben a forró láva férfiasságom lényege felé árad, hogy eltereljem figyelmemet közelgő merevedésemről. – Szóval orvos vagy – mondom, ahogy eszembe jut. Hogy a faszomban felejthettem el?

A pokolba is, hisz ez a nő az élő, lélegző, nedves fantázia megtestesítője.

– Annak készülök – válaszol halkan.

– Hol?

Rám pillant. – A Harvardon.

A Harvardon. Szép is, és hihetetlenül okos is.

Semmi sincs rajta, amit a kiválónál rosszabbra lehetne értékelni. Az egyetlen negatív dolog vele kapcsolatban a volt pasija, aki egy seggfej.

– Nagyon jó egyetem – bólintok lenyűgözve.

Megrántja a vállát, és tekintetét a padlóra szegezi. Idegességében tornacipőinek sarkait egymáshoz ütögeti. Ezek szerint bostoni. Érdekes. Nem emlékszem, hogy ezt láttam volna tegnap este az általa kitöltött űrlapon. Igaz, annyira lefoglalt, hogy szemeimmel levetkőztessem, talán csak nem vettem észre.

De mit keres errefelé? Mondhatnám, hogy nyaral, de a nők nem szoktak egyedül nyaralni – akkor is pontosan megtervezik az útvonalukat. És ahogy felbukkant a szállodánál, mintha ez egy hirtelen jött utazás lenne. És biztos vagyok, hogy ehhez annak a seggfejnek is köze van, aki elcsúfította az arcát.

– Szóval, te bostoni vagy?

Látom, hogy hezitál a válasszal. Megint befeszült.

– Igen – mondja lélegzetvisszafojtva. – Ott éltem idáig.

– És hogy kerültél Coloradóba?

Megváltoztatja testtartását, kissé elhúzódik tőlem.

– Próbálom… – megköszörüli a torkát. – Azért jöttem, hogy megtaláljam az anyámat.

Erre nem számítottam.

– Örökbe fogadtak?

Mondtam már, hogy gátlástalan vagyok?

Megrázza a fejét. – Nem. Az apámmal éltem. Anyukám elhagyott minket, amikor még kicsi voltam.

– Sajnálom. – Csak ezt tudom mondani. – Az édesapád egyetért veled, hogy idejöttél megkeresni az anyádat?

És ő miért nem rúgta seggbe azt a faszszopót, aki bántott téged?

– Az apám meghalt.

A picsába. Azt hiszem, ez a válasz a kérdéseimre. De amit furcsállok, hogy mennyire érzelemmentesen közölte az apja halálát.

Amikor én elvesztettem az anyámat, szörnyen éreztem magam. Borzasztó volt. Imádtam az anyámat. Ha az apámat is elveszíteném... nos, a világom összeomlana.

– Sajnálattal hallom – elég béna ilyet mondani, de mi mást mondhatnék?

– Köszönöm – ismét érzelemmentes. Meglepő. Székemben felé fordulok. – Szóval az anyukád valahol itt él?

Kezével hátrafésüli arcába hulló szőke haját. – Lehet. Van egy címem, de az több mint húsz évvel ezelőtti. Nem biztos, hogy még ma is itt él.

Vele egyetértve bólintok. – Hogy hívják? Én születésem óta itt élek. Ha itt él, akkor ismerhetem. És ha én nem ismerem, az apám biztosan. Rendőr volt. Mindenkit ismer.

Felső ajkát a szájába szívja. Lejátszódik fejemben a kép, hogy én is pontosan ugyanezt teszem vele.

– Anna Monroe. De ez a férjezett neve. Nem tudom a leánykori nevét.

Azon gondolkodom, hogy ismerek-e Annát. Csak Anna Parker jut eszembe, aki alig pár évvel idősebb nálam. És ügyesen szop, olyan a szája, mint egy fejőgép. Szép emlékek.

– Sajnálom – és megrázom a fejem.

– Semmi baj. – Mosolya szomorú.

– Megnézzük a címét a mobilomon, hogy még most is ott lakik-e?

– Megtennéd? Eszembe se jutott ez a megoldás. Köszönöm. – A zsebéből egy gyűrött papírt vesz elő, és átnyújtja nekem.

Előveszem a telefonom, és beírom a címet és Anna Monroe nevét a keresőbe.

Mia miatt megszakad a szívem, amikor meglátom a választ. Nem akarom elmondani neki.

– Találtál valamit? – Istenem, a hangja annyira reményteljes.

Felé fordulok, és rá nézek. – A címen, amit adtál egy élelmiszerbolt van.

– Ó!

Szó szerint érzem csalódottságát, mintha ez az én saját ügyem lenne.

Érzem, ahogy a mellkasom összeszorul. Most komolyan, mi a faszom történik velem?

Ujjaimmal megdörzsölöm a mellkasom.

– Ahhoz, hogy oda élelmiszerboltot építsenek, valószínűleg az ottani házakat lebontották – mondom neki. – Sajnálom.

– Ne tedd. Nem a te hibád. – Elveszi kezemből a papírt, és a markába fogja.

Elmosolyodik, de erőltetetten.

Annyira elveszettnek tűnik. Annyira szomorú. Fáj így látnom.

– Ha akarod, segíthetek megkeresni az anyukádat.

Mi a fasz! Elment az eszem?

Én csak a hálószobán belül foglalkozom a nőkkel. Kivételt képez Beth, de csak mert egy csapatban játszunk.

Ha több időt töltök Miával, tudom mi fog történni. És a golyóimmal nem vehetem fel a harcot.

Igen, tudom. Az elmúlt öt percben másra se gondoltam, csak hogy rajta fekszem valahol, és ritmikusan ki-be járok benne. De nem vagyok szemétláda.

Lehet, hogy nem ismerem a teljes történetet, de egyértelmű, hogy ennek a lánynak elég szar élete lehetett egy szemétláda mellett, akitől a monoklit kapta. A vele történtek után elkezdte az anyukáját keresni. Az anyukáját, aki elhagyta, amikor még kisbaba volt.

Mia talán a legdögösebb lány, akivel életemben találkoztam… Valóban ő a legdögösebb lány, akit valaha láttam. És a legédesebb. És olyan kanossá tett, hogy belefájdul a farkam. Nagyon fáj. De ennek a lánynak rengeteg problémája van.

És semmi értelmét nem látom, hogy egy dögös lánnyal hosszabb időt eltöltsek, ha nem tolhatom bele a farkamat.

Mintha börtönben lennék.

A pokolban vagyok.

Ez az. A pokolban vagyok.

Ez a büntetésem, mert megdugtam azt a férjezett csajt.

Oké, hazudtam. Tudtam, hogy férjnél van.

– Megtennéd? – Hangja reménnyel teli. – Én nem tudom, hol kezdeném. De te ismered az itt élőket, tudod, kivel kell beszélni.

– Persze, hogy megtenném. – Ez az! Beszélj csak tovább, te idióta! Ásd meg magadnak jó mélyre azt a gödröt! – Ahogy már mondtam, tartozom neked mindazért, amit Dózerért tettél.

– Jordan, nem tartozol semmivel. Segíteni akartam. – Megint kimondta a nevem. Kikészültem.

– Én is segíteni akarok neked.

Én is segíteni akarok neked? Jézusom! Micsoda egy punci vagyok.

Most már hivatalos tény. Elment az eszem.

Aztán elmosolyodik. Széles, ragyogó, megrészegítő mosoly, ami olyan, mintha dárda állna a szívembe. És a golyóimból bokszzsák lett.

Az életem hirtelen nagyon-nagyon nehézzé vált.

Mint a farkam állandó állapota, amikor Mia Monroe közelében vagyok.