11.-12.-13. Fejezet

 

Tizenegyedik fejezet

Jordan

Fordította: Elpida

 

Felemelem a kezem, hogy bekopogjak, de aztán visszahúzom, és hátralépek.

Mia szobájának ajtaja előtt állok, és azon gondolkodom, hogy bekopogjak-e. Ez egy könnyű tett. Felemelem a kezem, és megérintem a fát. Bekopogok. Erre ő majd kinyitja az ajtót. Egyszerű. Ugye?

Akkor miért vannak kétségeim?

Mert a tegnap este történtek után a dolgok már nem tűnnek olyan egyszerűnek Miával kapcsolatban. Nem mintha az első pillanattól kezdve, amikor megismertem, könnyű dolgom lett volna. De az ilyen már nem az én súlycsoportomba tartozik.

Nem tudom, mit mondjak neki. Pedig én mindig tudom, mit mondjak egy nőnek.

Úgy is tehetnék, mintha nem történt volna semmi.

Ja, mert az nem lenne baromság.

Talán tudathatnám vele, hogy bármikor, bármiről is akar beszélni velem, én itt leszek.

Ez az. Ezt csinálom. Bekopogok az ajtaján, szólok neki, hogy kész a reggeli, megkérdezem, mikor akar indulni Farmingtonba, és közvetve tudatom vele, hogy mellette vagyok, ha szüksége van rám.

Egyszerű.

Felemelem a kezem, hogy bekopogjak, de aztán hirtelen felvillan Mia tegnap esti arca.

Emlékszem az arckifejezésére.

Mintha nem is itt lett volna. Teljesen más világban járt, valahol máshol. Aztán eszembe jut, hogyan harapott az ajkába. Őszintén szólva még sosem láttam ilyet.

Nem szégyellem bevallani, hogy amikor így megláttam, majd beszartam a rémülettől. Mi késztethette erre a viselkedésre?

Azt hiszem, a helyzet sokkal rosszabb, mint az eleinte gondoltam. Itt nem csak a rohadék exéről van szó, aki behúzott neki.

Erre akkor jöttem rá, amikor azt mondta, hogy rajta már nem lehet segíteni, és úgy rohant ki a konyhából, mintha az lángra kapott volna.

Abban a pillanatban utána akartam futni. Hogy segítsek rajta. És majdnem meg is tettem, de az utolsó pillanatban lebeszéltem magam róla.

Miért? Mert tudtam, ha megteszem, akkor átlépek egy határt, és valami másba tévedek.

Belebonyolódnék a dolgokba vele.

De én nem ilyen vagyok. Nem bonyolódom olyan dolgokban, amik kötelezettségekkel járnak.

Baszok-e? Örömmel.

Érzelmi elkötelezettségekkel? Semmiféleképpen.

Elhátrálok az ajtótól, a szemközti falnak dőlök, és két kezemmel a hajamba túrok.

Hulla vagyok. Alig aludtam az éjjel. Dózer törött lábával, gipszével az ágyamban feküdt, és alig hagyott helyet nekem. Álmatlanságomnak semmi köze nem volt Mia bizarr viselkedéséhez. Talán néhányszor eszembe jutott, de nem sokszor. Csak próbáltam rájönni, mit tehetett vele az a rohadék exe. És ez felbosszantott.

Ezért megpróbáltam szebb dolgokra gondolni. Hogy miket tennék Miával. Elképzeltem hányféleképpen szexelnék vele. Elképzeltem, milyen érzés lenne megcsókolni édes ajkait.

Milyen íze lenne…

Milyen íze lehet a testének…

A bőrének…

Szűk, forró puncijának…

Fasza. Az egész éjszakát vagy azzal töltöttem, hogy Miáért aggódom, vagy hogy elképzelem hányféleképpen akarom magamévá tenni.

Egész éjjel Mia járt az eszemben.

Most boldog vagy? Mert én kurvára nem.

A rohadt életbe!

Ellököm magam a faltól, felemelem a kezem, hogy bekopogjak Mia szobájának ajtaján, amikor az kinyílik.

– A francba!

– Jézusom!

Kezem továbbra is felemelve tartom, és szívem kibaszottul zakatol.

Mia felemelt kezemet nézi, légzése szapora, mellkasa zihál.

Hmm! Azt a kurva! A mellei rohadt jól mutatnak abban a pólóban, amit visel.

Én meg csak bámulom. A melleit.

Majd kerülöm a tekintetét.

Leengedem a kezem.

– Elnézést – mondjuk egyszerre.

Tekintetem felemelem, és mosolyogva nézek a szemébe.

Az ő szemei is mosolyognak.

– Én csak…

– Én pont…

Nevet.

És ez a hang kurvára szexi.

Vágyom rá. Akarom őt. Őszintén mondhatom, még soha életemben nem akartam annyira valamit, mint ahogy őt akarom. A farkam megrándul. Ez egyrészt tetszik, másrészt elszomorít.

Örülök, hogy látom.

Fáj, hogy nem hatolhatok bele.

Azt hiszem, a farkam szomjazik, és Mia nedves forrásában kellene megmártóznia.

Lehet, hogy szexuálisan frusztrált vagyok? Basszus! Azt hiszem, az vagyok. Szóval ilyen érzés ez. Ez kínzás. Hogy a faszomban képesek ezt túlélni a szerzetesek? Az biztos, hogy én nem sokáig fogom kibírni szex nélkül.

– Mondjad. Mit akartál?

Mi van?

Ó! Igen. Beszélgettünk.

Kezemet zsebre dugom és zavaromban egyik lábamról a másikra állok. – Csak szólni akartam, hogy a reggeli kész van, és meg akartam kérdezni, mikor akarsz elindulni Farmingtonba?

– Még mindig velem akarsz jönni? – meglepettnek tűnik.

– Persze. Miért ne akarnék?

Tekintetét a lábára ereszti.

Követem tekintetét, és azt kívánom, bárcsak ne takarná farmer a vádliját. Látom, hogy flip-flop papucsban van, és lábujjkörmei rózsaszínűre vannak festve.

Furcsa, hogy lábainak látványától felizgulok? És ha igen? Leszarom. Vissza akarom tolni a szobájába, az ágyára dönteni, levenni a papucsát, a farmerját, és végignyalni szexi lábfején, gyönyörű vádliján, amíg buja központjában haza nem érek.

– Hát a… – lágy hangja visszahoz a jelenbe. – Hát a tegnap este miatt.

Rosszallóan ráncolom szemöldököm. – Semmi sem változott. – Minden megváltozott. – Tegnap este... az ami tegnap este történt, a te dolgod. Ha akarsz róla beszélni, én itt vagyok. Ha nem… – megrántom a vállam –, akkor is itt vagyok.

Jézusom! Úgy beszélek, mint egy csaj. Ha így folytatom, vaginát növesztek a végén.

Szája sarkában mosoly látszik.

Tekintetünk egymásra talál, és majdnem megrándulok a mellkasomba döfő fájdalomtól.

Ez a szarság kibaszottul kezd az idegeimre menni.

És ez csak akkor történik meg velem, amikor Miával vagyok.

Lehet...?

Nem.

Kurvára nem.

– Jössz reggelizni?

Kicsit meglepődik szűkszavúságomon.

– Igen.

– Rendben. – Megfordulok, és elsétálok a folyosón.

Kimért voltam, pedig nem ez volt a szándékom. Tudom, úgy viselkedem, mint egy a hormonok miatti hangulatingadozásos tinédzser. De minden jel arra mutat, hogy már nem tudom kordában tartani az érzelmeimet a közelében. Kurvára elvette az eszem.

Hallom ajtaja csukódásának kattanását, majd papucsának halk lépteit.

Olyan ez a hang, mintha a mellkasomban dobogna.

Előbb érek a teraszra, mint ő. Meleg reggel van, ezért is gondoltam, hátha szeretne idekint reggelizni.

Már megterítettem az asztalt. Tegnap este telefonáltam Paulának, és megmondtam neki, hogy ma ne jöjjön. Egyrészt nincs sok tennivaló, másrészt ezeket magam is meg tudom csinálni.

És ennek semmi köze ahhoz, hogy Miával szeretnék lenni. Kettesben.

Egyáltalán semmi köze.

– Nem bánod, ha veled eszem? – kérdezem, amikor leülni készül.

Továbbra is a szálloda vendége, és erre emlékeztetnem kell magam. Függetlenül attól, hogy megengedem magamnak, hogy belekeveredjek az életébe.

Halványan elmosolyog. – Nem. Persze, hogy nem.

– Szuper – az ajtó felé hátrálok. – Mit szeretnél inni?

– Egy kávé jól esne.

A konyhába megyek. Már mindent összekészítettem egy tálcára, csak a kávéskannát, a cukrot és a tejszínt teszem rá.

– Készítettem néhány dolgot – mondom, amint visszatérek. – Nem tudtam, mit szeretnél reggelire, de tegnap este említetted, hogy könnyű a kedvedben járni… – Mosolyogva teszem a tálcát az asztal közepére, rajta gofri, palacsinta, szalonna és pirítós.

– Ezt mind… nekem csináltad? – kérdezi ragyogó szemekkel. Nagyot nyel.

Rántást érzek a mellkasomban, mintha marionett bábu lennék, és kötélen rángatnának. Zavaromban változtatok a testtartásomon.

– Igen. Elvégre te egy fizető vendég vagy – mondom egy vállrándítással.

Csalódottnak tűnik. – Aha, persze. – Halkan beszél, de szavai jobban hatnak rám, mintha kiabálna velem.

Mekkora egy kibaszott idióta vagyok?

– A francba... ez úgy hangzott… – Leülök vele szembe. – Nem mindenkinek csinálok ilyen reggelit.

Sőt, ha jobban belegondolok, még soha életemben nem csináltam ilyen reggelit senkinek. Nem én készítek reggelit a vendégeinknek. Arról Paula vagy az apám gondoskodik. És ha mégis rám hárult ez a feladat, akkor legfeljebb tejet és gabonapelyhet szolgáltam fel.

– Ez igaz? – hitetlenkedve vonja fel a szemöldökét.

– Igen. Cserkészbecsületemre esküszöm – és nyomatékul még két ujjamat is felemelem.

– Voltál cserkész?

– Igen. Egy teljes napig – vigyorgok. – De az igaz, amit a reggeliről mondtam. Most vetted el a szüzességem ezen a téren.

Nagyon elpirul.

Talán túlzásba vittem?

Akarom őt. Nagyon. Leszarom, bármit is mondtam eddig arról, hogy távol tartom magam tőle. Képtelen vagyok rá. Ezen túl nem tartom távol magam Miától. Valami történik vele, és nekem tudnom kell, mi az.

Tekintetünk egymásra talál egy rövid pillanatra.

Aztán a reggelinket nézi. – A gofri nagyon finomnak tűnik. Minden tökéletes. A palacsinta is csábító. És a pirítós... – Összekuszálja a szavait. Imádom látványát.

– És a pirítós? – kérdezem kuncogva.

A következő pillanatban, ha lehetséges, még jobban elpirul. Elkezdi rágcsálni az ajkát. Viselkedését látva a farkam megrándul, és szívverésem felgyorsul.

– Enned kell. Tegnap este nem ettél semmit – tolom felé a tálcát.

Alsó ajkát mutató- és hüvelykujja közé szorítja. – Éhes is vagyok. Nagyon.

Lassan egy gofriért nyúl, amit a tányérjára tesz. Ülök és figyelem, ahogy meglocsolja juharsziruppal, majd a szájához emeli és beleharap. A szemeit lecsukja, és az ízeket élvezve halkan felnyög. A farkam vigyázzban áll.

A kurva életbe!

Nyögése pontosan olyan, mint amilyennek tegnap egész éjjel elképzeltem.

Változtatok testhelyzetemen. Kissé oldalra fordulok, és egyik lábam a másikra teszem, így próbálva elrejteni felálló farkam.

Pár palacsintát teszek a tányéromra. Dózer odasántikál hozzánk, a székem mellé fekszik és őzikeszemekkel néz fel rám.

Elveszek egy palacsintát a tányéromról, és odaadom neki. Amikor felnézek, látom, hogy Mia mosolyogva néz rám.

Újra szorítást érzek a mellkasomban.

– Nagyon finom a gofri. – Levág egy darabot a gofrijából, és a szájába teszi. – Adhatok belőle Dózernek én is? – mutat a fejével kutyám felé, aki egészben lenyelte a palacsintát, amit tőlem kapott, és vágyakozva nézi a gofrit, amit Mia tart a kezében.

– Persze – válaszolok mosolyogva.

– Dózer, gyere érte. – Egyik kezével megütögeti a térdét, és másik kezét, amelyikben a gofri van, a kutyám felé nyújtja. Dózer villámgyorsan megy oda hozzá. Elveszi a gofrit, gyorsan le is nyeli, majd fejét Mia ölébe hajtva felnéz rá, így könyörög még többért.

És így folytatjuk reggelizésünket. Dózer Mia teljes figyelmét élvezi, aki továbbra is a tányérjából eteti. Néha-néha ő is a szájába vesz egy-egy falatot.

Én meg csak ülök itt, és nézem őket. Mintha csak egy kibaszott pótkerék lennék.

Komolyra fordítva a szót, úgy érzem, kezd kicsúszni minden a kezeim közül. A kutyám nem hagyja a farkam szerephez jutni. Azt hiszem, nekem és Dózernek komolyan el kell beszélgetnünk, mint férfi a férfival.

Megkönnyebbülést érzek, hogy hamarosan elmegyünk innen, és kettesben lehetek vele.

Igen, tisztában vagyok vele, ez mennyire szánalmasan hangzik. Nem kell mondanod.

– Köszönöm szépen a reggelit – mondja, a száját egy szalvétával megtörölve. – Nagyon finom volt.

Feláll, tányérját odaadja nekem, és én a tálcára teszem.

– Biztos, hogy jól laktál? Szerintem Dózer ürítette ki a tányérodat – mondom fejemmel kutyám felé bökve, aki boldogan, a Miától kapott finomságokkal jóllakva terül el a földön.

– Jól laktam – kezét a hasára teszi, ezzel jelezve nekem, hogy tele van.

Nem tudom, hogy mondhat ilyet, miután alig evett, de nem szabad elfelejtenem, hogy ő csak egy apróság.

– Segítsek elpakolni? – ajánlkozik fel.

– Nem kell. Megoldom. Most csak beviszek mindent a konyhába. Később fogok elmosogatni. Te kész vagy, hogy induljunk Farmingtonba?

Visszalép, a széke mögé áll, és két ujjával megtámaszkodik rajta. – Igen. – Elmosolyodik.

Ez az egyik kikényszerített mosolya. Az elmúlt két napban már megtanultam megkülönböztetni őket.

Felemelem a tálcát. – Akarod, hogy később induljunk?

Egy pillanatra elgondolkodik rajta, de aztán a fejét rázva nemet int. – Nem. Induljunk most. – Tekintete találkozik az enyémmel. – Ha most nem indulunk el, akkor lehet, hogy gyávaságból meggondolom magam.

Tizenkettedik fejezet

 

Mia

Fordította: Elpida

 

– Az én autómmal menjünk, vagy a tiéddel? – kérdezi Jordan.

Tekintetem a Mercedes és a Mustang között ugrál.

A Mercedest Oliver vette nekem két éve. Egy nappal azután, hogy eltörte a karomat.

Nyilvánvalóan nem szándékosan tette. Baleset volt.

De nekem nem tűnt balesetnek.

Az autót feltehetőleg egy bocsánatkérésnek szánta.

És ezzel csak annyit ért el, hogy bármikor, amikor az autómra nézek, múltbéli gyengeségemre emlékezek. Nem hagyja elfelejteni korábbi életemet, minden egyes verését, és amik a verés előtt és után történtek.

– A tiéddel – válaszolom. – Persze, csak ha nem gond.

– Persze, hogy nem gond – válaszolja mosolyogva, és előveszi kocsikulcsát farmerjának zsebéből.

– Természetesen a benzint én állom – mondom az autója felé menet. Nem akarom, hogy Jordan azt higgye, ki akarom használni kedvességét.

Jordan megáll az autója hátuljánál, és mosolya szemöldökráncolássá változik. – Szó sem lehet róla – mondja a fejét rázva.

– Még szép, hogy én fizetem a benzint. Te szívességet teszel nekem. – Kinyitom a kocsi ajtaját, és beülök a bőrülésre.

Az autó kissé megsüllyed, amikor Jordan magas, karcsú testével beül mellém. – Szó sem lehet róla. Nem fogadok el tőled pénzt a benzinre. Téma lezárva! – jelenti ki erélyesen.

Ösztönösen összehúzom magam. A vereség érzése fojtogat.

Aztán hirtelen valami elpattan bennem. Adrenalin áraszt el, ezzel életre keltve az érzékeimet.

Tudom, hogy Jordan a maga módján megpróbál kedves lenni, de őszintén szólva már nagyon elegem van abból, hogy a férfiak mondják meg nekem, mit tegyek, vagy hogyan viselkedjek.

És még jobban belefáradtam abba, hogy én ezt hagyom is nekik.

Hát ennek vége. Többé már nem hagyom.

Kinyitom a kocsi ajtaját és kiszállok belőle, majd becsapom az ajtót magam után. Kissé erősen. Elindulok az autóm felé. Tudom, úgy tűnik, túlreagálom, de egész életemben mindent, mindenkire ráhagytam. Ideje úgy viselkednem, mintha az a nő lennék, aki lenni akarok. Itt az ideje ezt elkezdenem. Lehet, hogy nem ez a legmegfelelőbb viselkedés, de még új vagyok ebben, és úgy tűnik, a szavaim nem érnek célt Jordannél, ezért úgy döntök, a tettek mezejére lépek.

Hallom ahogy kinyílik az ő ajtaja is. – Mia, jól vagy? – kérdezi zavartan.

– Nem – válaszolok a vállam fölött.

Egész testemben remegek az idegességtől, de igyekszem tartani magam.

– Mi a baj? – kérdezi aggódva. Hallom, ahogy becsapja kocsija ajtaját.

Menet közben hátrafordulok. – Te. Nem szeretem, ha megmondják, mit tegyek.

Ejha! El sem hiszem, hogy ezt mondtam. Ez félelmetes. Előrefordulok, és tovább megyek az autóm felé.

– Rendben… – hangja zavart. – És most hová mész?

– Farmingtonba. Egyedül.

Hallom frusztrált morgását, majd a kavicson csikorgó lépteit, ahogy felém kocog.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem nőt meg a pulzusom száma, vagy hogy olyan hangosan vert a szívem, hogy nem is hallottam semmi mást.

Épphogy csak kinyitom a kocsim ajtaját, amikor mellém ér, és becsapja.

Megborzongok. Túl közel van hozzám. Szinte csak milliméterekre van tőlem.

A testem félelemmel reagál... és vágyakozva.

Valójában túlságosan is vágyakozva.

Tudom, hogy Jordant vonzónak tartom. Tényleg komolyan odavagyok érte. De ez a mostani vonzalom szinte már leírhatatlan. Ilyet még soha sem éreztem. Ez új számomra.

A térdeim remegnek, és a bugyim is elázott. Még soha sem izgultam fel ennyire. Egyik percben felhúzom a nagylányos bugyimat, a másikban meg legszívesebben ledobnám neki.

Ha azt mondom, hogy össze vagyok zavarodva, akkor ez enyhe kifejezés.

Vissza az eredeti tervhez! Félreteszek minden buja, vágyakozó érzést, mély lélegzetet veszek, a vállaimat kihúzom, és felé fordulok…

És… ő mosolyog.

Nem. Ő vigyorog.

És látok valamit a szemeiben. Azt hiszem, tudom mi az, mert több mint valószínű, pont a saját szemeim tükörképe. Ez a vágy. De az is lehet, hogy tévedek.

Bevallom, nincs nagy tapasztalatom a férfiakkal kapcsolatban.

Van valami köztünk Jordannel? Nem jó ötlet ebbe belebonyolódni. Nem számít mennyire édes, vicces, jó és vonzó pasi. Igen, nagyon vonzó. A szexualitás megtestesítője. Kurvára dögös. Fogadok, hogy az ágyban is rohadt jó. El tudom képzelni, hogyan néz ki a ruhája alatt…

Halk kuncogást hallva azonnal elfelejtem erotikus képzelgéseimet. És rájövök, hogy úgy bámultam a testét, mint egy perverz.

Fasza. Nagyszerű.

Az arcom lángra lobban. – Látsz valami vicceset? – kérdezem bosszúsan.

– Nem. – Megrázza a fejét, és rám villantja hófehér fogsorát.

A fejemet félrehajtom, és kezeimet csípőre teszem. – Akkor min nevetsz, miközben nézel?

Tekintete az egész testemet bejárja. Olyan, mintha megérintene, végigsimítana rajtam.

– Ahhoz képest, hogy milyen pinduri akármi vagy, nagyon harcias tudsz lenni.

Kár vitába szállnom a méreteim miatt, hisz előtte állok.

Kezeimet karba teszem, és kihúzom magam. – Nem vagyok akármi…

Hosszú ideig kifejezéstelen arccal néz le rám, majd hozzám hajol és a fülembe súgja: – Egyetértek. Igazad van. Rosszul választottam meg a szavaimat. Te, Mia... egyértelműen nő vagy.

A gyomrom összerándul, és nem tudom visszafogni magam, meglepettségemben felzihálok. Combjaimat egymáshoz kell préselnem.

Nevetéséből és meglehetősen elégedett, diadalittas, pimasz arckifejezéséből ítélve tisztában van vele, milyen hatást tett rám az imént.

És ez zavar engem.

És felizgat.

Egyforma arányban.

Mosolyogva, ujjaival átfésüli a haját. – Rendben. Az lesz, amit szeretnél. Fizetheted a benzint.

Micsoda?

Miről beszéltünk?

Ja, megvan. Arról, hogy ki fizeti a benzint.

Hát... ez könnyen ment.

Még soha életemben nem tudtam érvényesíteni az akaratomat egy vitában. És ez automatikusan felébreszti bennem a gyanakvást.

Összehúzott szemekkel nézek rá. – Miért hátráltál meg ilyen könnyen?

– Miért kérded?

– Mert... – Mert számomra ez szokatlan. – Mert az általam ismert férfiak nem hátrálnak meg ilyen könnyen. – Soha sem hátrálnak meg.

Szomorúság árnyéka suhan át a szemén. Utálom, ahogy ettől érzem magam.

Kiszolgáltatottnak és sebezhetőnek.

A két érzés, amit most nem akarok átélni.

– A férfiak, akiket ismertél, Mia – mondja. – És nem én. Tudnod kell, olyan ember vagyok, aki kész kompromisszumokra. De nem mindig. Nehogy hozzászokj – elvigyorodik. – Csak feleslegesnek tartom az elkövetkező akármilyen hosszú időt vitatkozással tölteni, amikor úgy is tudom, hogy a végén beadom a derekam.

– Miért?

Egy lépést hátrál, széles mellkasán két karját összefonja.

– Mert egy olyan lánynak, mint amilyen te vagy, nehéz nemet mondani.

Ó! Hát… oké... rendben.

Hirtelen furcsán megszédülök.

– Szóval, elfogadod, hogy te győztél, és visszaülsz az autómba? – Enyhén meghajolva egyik karjával a Mustangja felé int. – Vagy inkább itt szeretnél ácsorogni egész nap?

Az ajkamba harapok, hogy visszafogjam mosolyomat. – Nem vagyok annyira makacs – mondom neki rejtélyes mosollyal, majd kikerülöm és elindulok az autója felé.

Némán követ. Tudom, hogy mögöttem jön, mert hallom a talpa alatt csikorgó kavicsokat.

– Tudod, hogy járás közben riszálod a feneked?

Micsoda?

Megtorpanok. Megdöbbentett, hogy a fenekemre tett megjegyzést. És egy kicsit fel is izgat, hogy a testemnek ezzel a részével foglalkozik.

Felizgultam. Már megint.

Jézusom!

Tényleg nem tudtam, hogy járás közben riszálom a hátsóm. De most nem ez a lényeg. Grimaszolva nézek rá a vállam fölött. – Ez mit akar jelenteni?

– Semmit. Csak egy megfigyelés. – Kezeit felemelve jelzi, hogy megadja magát, és mosolyától szemei sarkában ráncok jelennek meg. – Aranyos.

– Aranyos? – Figyelmen kívül hagyom testem alsó részében feltámadó vonzódást, és homlokomat ráncolva mutatom nemtetszésem. – Nem vagyok aranyos.

– Nem azt mondtam, hogy te vagy aranyos. Azt mondtam, hogy a riszálásod aranyos – mosolyog rám huncutul.

Elpirulok. Zavarban vagyok. A mögülem hallatszó halk kuncogással nem törődve tovább megyek.

Mire az autójához érek, kellemetlen érzések kerítenek hatalmukba. Sebezhetőség és ingerültség.

És felizgultam.

Ami pont az ellenkezője annak, amit ma reggel érezni akartam. Jordan nagyon könnyen el tudja terelni a figyelmemet. Még soha sem találkoztam hozzá hasonló férfival.

És ma a dolgok megváltoztak közöttünk. Nem tudom pontosan, hogy mi történik, vagy hogy ténylegesen mi folyik itt, de valami nyilvánvalóan megváltozott közöttünk.

Egyszerre ülünk be Jordan autójába. Én becsatolom magam, miközben ő ráadja a gyújtást.

Felbőg a motor, de nem indulunk.

Jordanre nézek.

Ő a fejét felém döntve engem bámul, de olyan arckifejezéssel, amit nem tudok megfejteni.

– Mi van? – kérdezem. Zavarban vagyok. Rövid tincseimet a fülem mögé igazítom. Tekintetétől egész testem lángra kap.

Nagyokat pislogva megrázza a fejét. – Semmi. Egyszerűen csak nagyon tetszik ez a magabiztos oldalad. – Elmosolyodik. Hátrapillant, és rükvercbe teszi az autót.

Én meg elvesztem a fonalat a külvilággal.

Tetszem Jordannek.

Igen. Tetszem neki.

És hirtelen elolvad a jégtömb, amit idáig a mellkasomban éreztem.

~~~

A Farmingtonba vezető utunkon leginkább Jordan beszél. Szerintem csak azért csinálja, hogy elterelje gondolataimat arról, miért is megyünk most Farmingtonba.

És körülbelül tíz perccel azelőttig, hogy célunkhoz megérkezzünk, minden jól is ment. Majd hideg verejték ütött ki rajtam, és a város határát átlépve a szívem is hevesebben kezdett el verni. Biztos vagyok benne, hogy pánikroham lesz úrrá rajtam.

Még azt se vettem azonnal észre, hogy megálltunk.

– Megérkeztünk? – kérdeztem, és nagyra nyílt szemekkel néztem körül.

– Egy háztömbnyire vagyunk. Arra gondoltam, szükséged lehet egy kis időre, mielőtt oda megyünk.

– Lehet, hogy nem ő lesz az.

Ránézek. Tudom, hogy van egy kis kétségbeesés a hangomban és a szemeimben.

– Lehet – mondja lassan. – De ha mégis?

Megrántom a vállaimat, és megpróbálok nyugodnak látszani, pedig nem vagyok. – Akkor megtaláltam az anyámat.

Csendben ülve mindketten előre bámulunk

– Készen állsz? – kérdezi.

– Igen.

Jordan beindítja az autót, és visszatér a forgalomba. Pár perccel később egy vörös téglaház előtt áll meg.

Felé fordulok. – Velem jössz?

Mosolyog. – Szándékomban állt.

Mély lélegzetet veszek, felteszem a napszemüvegem, és kiszállok az autóból.

Tétován megtorpanok az udvar előtti járdán. Jordan kézen ragad, és maga után húz.

A ház ajtajához érünk. Jordan továbbra is fogja a kezem, miközben megnyomja a csengőt. Parfümjének illata kissé megnyugtat.

– Mit mondjak? – kérdezem suttogva.

– Először kérdezd meg, hogy Anna Monroe itt lakik-e, aztán meglátjuk.

A szemébe nézve bólintok.

Aztán lépteket hallok az ajtón túlról. Egy alak közelít az ajtó felé. Megdermedek. Jordan bátorításként megszorítja a kezemet.

– Minden rendben. Itt vagyok veled – suttogja.

Az ajtó kinyílik, és egy kínai hölgy jelenik meg előttünk.

Nem. Ő nem lehet.

Hát nem furcsa, hogy ez a gondolat megnyugtat?

Fehér bőröm, szőke hajam és kék szemem biztosan nem kínai elődöket mutat. Ő nem lehet Anna Monroe. Már csak meg kell erősítenie ezt, és már itt sem vagyunk.

– Miben segíthetek? – kérdezi, és tekintete köztem és Jordan között ugrál.

– Én... csak... – megköszörülöm a torkom. – Én... hm… – Miért nem tudok beszélni?

– Itt lakik Anna Monroe? – hallom Jordant mellőlem.

Rólam Jordanre néz. – Igen – válaszolja lassan.

– Beszélhetnénk vele?

– Önök kik?

– Elnézést, a nevem Jordan, és ő pedig Mia.

Testtartását megváltoztatja, két karját összefonja. – Én vagyok Anna Monroe.

Kiengedem a levegőt, amit nem is tudtam, hogy visszatartottam, aztán hátrafordulok, és már el is tűnök. Még visszafordulok, amikor kirántom a kezemet Jordan kezéből, amit még most is fogott. Végigfutok az udvar kis járdáján, minél távolabb akarok lenni tőlük.

Tudom, helytelen, hogy Jordant magára hagytam, de nem tudom megállítani a lábaimat.

A szívem hevesen dobog. A füleim zúgnak. És semmi mást nem akarok most, csak enni.

Aztán mindent kihányni.

Most tényleg hánynom kell.

Beülök Jordan Mustangjába. Biztonságérzetet ad. Lerántom a napszemüvegem, kezeimre ülök, próbálom lecsillapítani a szívem, és lenyugodni a lelkemben dübörgő háborútól.

Nem sokkal később Jordan is beül mellém az autóba. – Szóval... ő nem az anyukád.

– Miből jöttél rá?

Egy pillanatra zsákutcában érzem magam. Sírnom és nevetnem kell egyszerre. Őszintén szólva nem akarok sírni Jordan előtt. Ezért a nevetés mellett döntök. Kitör belőlem. Tudom, hogy úgy viselkedem, mint egy bolond, de nem tudom leállítani magam.

Amikor végre visszanyerem önuralmam, és szemeimből kipotyogott könnyeimet is letörlöm, Jordan felé fordulok, aki olyan arckifejezéssel néz rám, amilyet még soha sem láttam rajta.

Még soha senki sem nézett rám úgy, ahogy ő most néz rám. Mint aki törődik velem. Mert ő igenis törődik velem.

Megkönnyebbülten, gonosz vigyorral néz rám. – Úgy látom, jól viseled a csalódást.

Vigyorától ismét nevetnem kell.

– Ne haragudj, hogy ott hagytalak vele egyedül.

– Semmi gond. Ne aggódj. – Beindítja az autót. – Menjünk, ebédeljünk meg valahol.

Kaja. Most. Jelenleg számomra ez nem túl jó ötlet.

– Nem vagyok éhes. – Becsatolom a biztonsági övemet.

– Én igen. Nézheted, ahogy eszem. – Szélesen vigyorog rám, ez engem annyira elkápráztat, hogy nem tudok ellenkezni.

~~~

Egy kávézóban kötünk ki, amit Jordan úgy tűnik, jól ismer. Állítása szerint itt készítik a legfinomabb citromos pitét.

Hinnem kell neki, mert jelenlegi helyzetemben nem jó ötlet, hogy bármit is egyek. Legalábbis nem Jordan előtt. Attól tartok, ha most elkezdenék enni, képtelen lennék abbahagyni. És akkor végül egy olyan oldalamat leplezném le, amit soha senkinek sem akarok megmutatni. Főleg neki nem.

– Úgy látszik, feleslegesen utaztunk el idáig – mondom sóhajtva.

– Attól függ, honnan nézzük.

Az asztalra könyökölök, és államat a tenyerembe támasztom. – Te honnan nézed?

Székében hátradől. – A listánkból egy nevet máris kihúzhatunk. Így két nevünk marad. Ezek szerint a következő, akit felkeresünk ötven százalékos eséllyel az anyukád.

Vagy egyik se a kettő közül.

– És én ehetek az egyik kedvenc pitémből. Látod? Minden rosszban van valami jó.

– Mindent így értékelsz?

Szemei elsötétülnek. – Nem. Nem mindent. – Ajkaival provokatívan csücsörít, miközben az asztal fölött közelebb hajol hozzám. Halkabban folytatja. – Csak akkor, ha biztos vagyok a dolgomban. És ha valamit igazán akarok... akkor azt elveszem.

Oh! Bőrömet forróság járja át, szívverésem megsokszorozódik.

A pincérlány megérkezik a kávénkkal meg Jordan pitéjével, ezzel megszakítja ezt a privát pillanatot.

Megkönnyebbülök.

És ugyanakkor csalódott is vagyok.

Jordan flörtölt velem. Ez biztos.

Nem panaszkodom. Jó érzés, hogy egy ilyen dögös pasi, mint Jordan flörtöl velem. Azt hiszem, az zavar, hogy nem tudom, mit jelent ez a flört Jordannek. Pontosabban, nem tudom, én mit akarok, hogy számomra mit jelentsen ez a flört.

– Milyen a pitéd – kérdezem, miközben nézem, mekkora élvezettel eszi.

– Nagyon jó – válaszol teli szájjal. Olyan finoman mondja, mint amilyen finomnak látszik. – Megkóstolod? – És villájával egy falatot nyújt felém.

Megrázom a fejem.

– Nem tudod, mit veszítesz. Ez a világ legfinomabb citromos pitéje. – Hogy elcsábuljak, villáját az ajkaim előtt táncoltatja.

Nevetek, és újból megrázom a fejemet.

Elvigyorodik, szájába teszi a falatot, és rágás közben eltúlozva nyög az élvezettől.

Egy pillanat töredékére tényleg azt kívántam, bárcsak én lennék a villa helyében.

Komoly gondjaim vannak.

Teszek egy kis cukrot a kávémba. – Köszönöm, hogy elkísértél. Sokat jelent nekem.

– Barátok vagyunk. És a barátok segítenek egymásnak.

– Barátok vagyunk? – cukkolom, képtelen vagyok visszatartani mosolyomat.

Sötét szemöldökét felvonja. – Ezt nem tisztáztuk már?

Kávéscsészém a számhoz emelem, és megfújom a kávémat. – Nem rémlik, hogy ezt már leszögeztük volna.

– Nos, tekintsd leszögezettnek. – Villáját a pitéjébe szúrja, a szeme mosolyog. – Barátok vagyunk.

Előnyökkel?

Szent tehén, el se hiszem, hogy ezt gondoltam.

– Nocsak... nocsak! Jordan Matthews! Nem hittem volna, hogy valaha is újra látlak ezen a környéken.

Megfordulok, és egy Jordannel azonos magasságú, testalkatú, kopaszra borotvált fejű, tetovált karú tagot látok az asztalunk felé közeledni.

Tekintetem tovább vándorol, és látom, hogy másik két magas, sovány férfi követi.

Szemem sarkából észlelem, hogy Jordan viselkedése teljesen megváltozik. Teste ingerültségtől merev.

A levegő vibrál a feszültségtől, és ijedtemben megugrok, amikor Jordan villája a tányérján csattan.

– Donnie, tégy egy kibaszott hátraarcot, és húzz el innen a picsába! – sziszegi Jordan, és a hangjában lévő düh mértéke meglep.

Donnie elkezd röhögni. A szomszédos szabad asztaltól elránt egy széket, és mellkasát a háttámlájának támasztva, fordítva leül rá.

Közelebbről szemügyre véve kiszúrok a nyakán egy „Baszd meg!” feliratú tetoválást.

Csodás.

– Hát így kell köszönteni egy rég nem látott barátot? – kérdezi Donnie.

Jordan nevet, de nevetése furcsa. – Ez lenne a legutolsó dolog, aminek neveznélek.

– Matthews, összetöröd a szívemet. – Öklével a mellkasára csap, aztán figyelmét felém fordítja. – És kihez van szerencsénk?

Ahogy rám néz, mindenem riadót fúj, megszólal a fejemben a vészcsengő. Ismerem ezt a nézést. Már láttam ezt a tekintetet. Forbes-nél.

Kezeimet ökölbe szorítom az ölemben.

– Ne válaszolj! – Tekintetem találkozik Jordanével. Bámuljuk egymást, valamit megpróbál elmondani a szemeivel, de én nem igazán tudom megfejteni, hogy mit.

Tekintetét Donnie felé fordítja. – Baszódj meg! Még egyszer meg ne próbálj hozzászólni, különben…

– Különben? Mi lesz? – Donnie félrehajtja a fejét. – Különben mit fogsz csinálni, Jordan? Beárulsz az apucidnak, és rám uszítod?

Jordan állkapcsa megfeszül. – Neked velem van problémád – figyelmezteti a férfit. – Szóval közöld a kibaszott mondandód, majd húzd vissza a seggedet a barlangodba, te szánalmas szarházi. A lányt hagyd ki ebből.

Donnie megint nevet. – Na! Nyugi! Látom, tényleg odavagy a csajért. Nem hittem volna, hogy ezt is megtörténhet. A te mottód nem a „lassan baszd meg őket, de gyorsan koptasd le”? De be kell vallanom, nem hibáztatlak... kurva dögös.

– Ahogy a te csajod is dögös volt – vágja rá Jordan.

Donnie arca olyan kemény és hideg lett, mint a gránit, és egy pillanatra azt hiszem, hogy megüti Jordant.

De ehelyett visszafordul felém. Vizsgálódva jár végig rajtam perverz tekintete. A gyomrom felkavarodik. – Figyelj, ribanc! Ha végzett veled, keress meg engem, és majd én megmutatom neked, hogyan lehet jól szórakozni.

Jordan felpattan a székéről, ami hangos robajjal a padlónak csapódik. Ebben a pillanatban mindenki, aki a helyiségben van, felénk fordul.

– Figyelmeztettelek, hogy hagyd békén! – hördül fel dühösen Jordan.

Donnie lassan áll fel a székéről, amit félretol.

A barátai felé pillantva látom, hogy ők is felálltak. A helyzet veszélyesnek tűnik. Belülről remegni kezdek, félek, hogy mi történhet.

– Menjünk – mondja kemény határozottsággal Jordan, és felém nyújtja a kezét.

Donnie-ra nézek, aki gyűlölettel figyeli Jordant. Megfogom Jordan kezét, és hagyom, hogy felhúzzon a székemből.

Abban a pillanatban, hogy bőröm érintkezik az övével, megérzem dühének intenzitását. Düh és harag hullámai próbálnak felém áramlani.

Meglepődve tapasztalom, hogy nem félek. Nem aggódom amiatt, mi történhet, ha elmegyünk innen, és egyedül maradok vele. Valójában olyasmit érzek, amit még sohasem éreztem.

A kezeiben biztonságban érzem magam.

Kétségtelenül tudom, hogy Jordan soha sem ártana nekem. És azt is biztosan tudom, hogy senki másnak nem engedné meg, hogy bántson engem.

Kezemet fogva átvezet a kávézón a kijárat felé, távol Donnie-tól és annak barátaitól.

– Tényleg, hogy van mostanában az apád? – szól utánunk Donnie.

Jordan megtorpan, és én akaratlanul a hátának ütközöm. Olyan szorosan fogja a kezemet, hogy az már fáj.

– Hallottam, hogy megfosztották a rangjától. Megérdemelte a szégyent, a kibaszott szemétláda.

Jordan megfordul, és maga mögé tol engem.

Donnie és a barátai a helyiség közepén állnak. Csak pár asztal választ el minket tőlük. Testtartásukból és testbeszédükből tudom, hogy már alig várják, hogy verekedhessenek. És abból, ahogy Jordan szája is habzik mellettem, úgy tűnik, meg fogja adni nekik ezt a lehetőséget.

– Fogadok, hogy most nagyon meg akarsz ütni. Igazam van? – vigyorog Donnie. – Mit szólsz? Hagyom, hogy te vidd be az első ütést. Aztán te és én megküzdünk. A győztesé a csajod.

Donnie felém billenti a fejét, tekintete visszataszító.

Azt hiszi, hatással lehet rám. Téved. Éltem már át rosszabbat. Viszont hatással van Jordanre. Érzem mennyire feszült.

Jordan egyik kezét farmerja zsebébe süllyeszti, majd valamit onnan kivesz és a tenyerembe nyom. Azt hiszem, a kocsikulcsát.

Zavartan nézek fel rá.

– Menj a kocsimhoz – mondja halkan. – Ülj be, és zárd magadra az ajtókat. Ha nem jövök öt percen belül, akkor visszamész Durangóba. Egyenesen oda menj, de ne a szállodába. Menj az étterembe, és keresd meg Betht.

A kulcsokat a tenyerembe szorítom. – És azután mi lesz?

– Azután… – Lassan megrázza a fejét.

Az önfenntartási reflexem azt súgja, hogy tegyem, amit mond. Hagyjam el a kávézót. De eddig még nem voltam túl jó abban, hogy hallgassak rá.

– Nem megyek el innen nélküled. – Felemelem a fejem, és kezem a karjára teszem.

Önként és szándékosan érintek meg egy dühös férfit. Amit most csinálok az túl merész számomra. Hatalmas dolog.

Jordan ingerült tekintete rám villan, de engem nem ijeszt meg. – Ne add meg neki, amit akar. Ne szállj vitába vele.

Lecsukja a szemét, mintha fájdalmai lennének. – Te ezt nem érted.

– Befejeznéd a csajozást, és jönnél végre, hogy lerendezzük a számlánkat? – Donnie megropogtatja az ujjperceit.

Jordan szemei elhagynak engem, és Donnie felé fordul haragos tekintettel.

Látom, hogy Donnie barátai távoznak a hátsó ajtón.

– Távozzanak, vagy hívom a rendőrséget – szól mögülünk egy remegő, női hang. Feltehetőleg a pincérnő.

– Csinálj, amit akarsz, babám – mondja nevetve Donnie. – Még azelőtt végzek vele, mielőtt ideérnek a zsaruk.

Senki mással nem törődöm, csakis Jordanre figyelek. – Jordan. – Felém fordul. – Lehet, hogy nem értem, mi folyik itt, de nem is kell értenem, a lényeg, tudom, hogy az erőszak soha nem nyújt megoldást. Erőszakkal nem fogjátok megoldani a nézeteltéréseiteket.

Rám mered. Látom a szemeiben dúló háborút.

Néhány örökkévalóságnak tűnő másodperc múlva kifújja a levegőt.

– Rendben.

A megkönnyebbüléstől majdnem felkiáltok, amikor határozott mozdulattal elveszi tőlem a kocsikulcsot.

– Donnie, nem ez az a nap. – Megfordul, és a kezemet megfogva elindulunk kifelé.

– Mi az Matthews? Lelépsz? Kibaszott punci lettél?

A szívem majd kiugrik a helyéről. Rettegek, hogy Donnie nem hagyja Jordant így elsétálni, és utánunk jön.

Miközben elhaladunk az egyik megdöbbent tekintetű pincérnő mellett, Jordan előhúz a zsebéből pár bankjegyet és a pultra teszi. – A kellemetlenségért, őszintén sajnálom, kisasszony.

A következő pillanatban már kint is vagyunk.

Hátrapillantok a vállam fölött, követ-e minket Donnie. Nem követ.

Jordan megszorítja a kezem, ezzel magára vonja figyelmemet. – Nem fog utánunk jönni. Lehet, hogy nagy a pofája, de egy beszari alak. Csak azért viselkedett kihívóan odabenn, mert volt közönsége. Arra akart kényszeríteni, hogy én üssek először, így megadva neki azt, amit bosszúnak hisz.

Nem kérdezem, hogy ebben az estben mit jelentene a bosszú. Ha Jordan akarja, elmondja ő maga. Rekordidő alatt az autójához érünk. Kinyitja az ajtómat, és megvárja, hogy beüljek. Pont bekapcsolom a biztonsági övemet, amikor meghallom Jordan kiabálását. Gyorsan ki is kapcsolom az övem, és kiszállva az autóból még pont látom, ahogy Jordan ökle a parkolót szegélyező fakerítésbe csapódik.

– BASSZA MEG! A kurva anyjába…

Normál körülmények között egy ilyen helyzetben megbénulnék a félelemtől. De nem vele. Most, hogy a közelében vagyok, nem félek.

A lábaim gondolkodás nélkül megindulnak Jordan felé.

Homlokát ahhoz a kerítéshez támasztja, amit az előbb megütött, és ökölbe szorított kezét ziháló mellkasához szorítja.

– Jól vagy? – kérdezem tőle lágy hangon.

– Jól vagyok.

– Nem úgy nézel ki.

– Ne aggódj, jól vagyok.

– Megnézhetem a kezed?

– Miért?

– Mert az imént ököllel ütöttél a kerítésbe, és a bennem lévő orvostanhallgató meg akar győződni róla, hogy minden rendben.

Fejét felém billenti. Kemény arckifejezéssel bámul rám. Tekintete hideg, a megszokott melegség eltűnt szemeiből.

– Nem kell engem rendbe hoznod, Mia.

Érzem, ahogy elvörösödök, durva szavai arculcsapásként érnek.

Megköszörülöm a torkom, mert hirtelen kiszáradt, és ezt mondom: – Nem rendbe hozni akarlak, csak meg akarok győződni arról, hogy nem tört el egy csontod sem. Semmi több.

Szemeit hosszan lehunyja.

Ellép a kerítéstől, sérült kezét felemelve felém lép.

A hirtelen rám törő érzelmekkel nem törődve megfogom a kezét, és vizsgálni kezdem, hogy megbizonyosodjak, nem tört el egy csontja sem.

– Minden rendben – mondom, és néhány pillanat múlva felnézek rá. – Pár napig duzzadt lesz, és belilulhat. Jó lenne egy kis jeget tenni a zúzódásra, és kitisztítani. – Ujjaimmal gyengéden végigsimítok az egyik lehorzsolt bütykén.

Tekintetem felemelve látom, hogy Jordan sötét arckifejezéssel néz engem. Egy pillanat alatt megsokszorozódik a szívverésem. Pillangók repkednek a gyomromban, a belsőm lángra lobban.

És erre én mit teszek?

Elengedem a kezét, teszek hátra egy lépést, növelve a köztünk lévő távolságot.

Lehet, hogy nem félek Jordantől, de tudom, mit jelent egy férfi számára a szex és düh kombinációja.

Nem mintha valaha is szexelnék Jordannel. Csak nem akarom tovább bonyolítani az amúgy is bonyolult helyzetet.

Párszor kinyújtja-behajlítja az ujjait. – Azt a benyomást kelted bennem, hogy mindenkit, aki olyan, mint én, próbálsz helyre tenni. – Hangja morcosnak tűnik.

– Nem érdekel, mit gondolsz. – Megvonom a vállam.

– Mia… – ép kezével a hajába túr, hátrafésüli, és közben hangosan felsóhajt. – Sajnálom, de az előbb majdnem elvesztettem a fejem. Donnie-val van múltunk, ami egyáltalán nem kellemes. Nem próbálok kifogásokat keresni, de ha ezt nem a kerítésen vezetem le, akkor Donnie-n. De jobb, hogy a kerítésnek támadtam, ugye?

– Rendben. – Mosolygok. – De szerintem a kerítés nem ért veled egyet. – Ujjammal a hasadásra mutatok, amit az öklével okozott az egyik lécen.

Jordan teste rázkódni kezd a visszafogott nevetéstől. Szemei rám mosolyognak.

Belőlem is feltör egy kis kuncogás. – Akarsz beszélni róla?

Vidám kedve hirtelen elszáll, lehajtja a fejét és a földre néz. – Nem – feleli, és felemeli a fejét. – Most legszívesebben inkább csak leinnám magam.

Elég korán van még a piáláshoz... de a fenébe is. Nevezhetem nappali ivásnak, ami lehet az új énem egy új része.

– Az nekem is jól esne most – mondom, és elmosolyodom.

– Ez az én csajom – mondja és rám vigyorog.

Az ő csaja?

Az ő csaja.

~~~

Visszamegyünk Durangóba, és egyenes a városközpontba tartunk, ahol a bárok vannak. Jordan azt mondja, hogy az autóját itt fogja hagyni, majd reggel érte jön, a szállodába taxival megyünk majd vissza.

Ez az első alkalom, hogy ilyesmit csinálok – elmegyek egy bárba egy délután, azzal a szándékkal, hogy berúgjak.

Bizonyos szempontból eléggé izgatott vagyok. Kiborítóan. Vagy inkább elragadtatás érzek. Úgy érzem magam, mint egy lázadó.

Szomorú, de ez az igazság.

Jordan egy bárba visz, aminek a neve: A bár. Egy hátsó asztalhoz ülök, míg Jordan elmegy, hogy hozzon nekünk néhány italt. Az első kört ő állja.

A következő biztosan az enyém lesz.

Jordan négy felessel a kezében, és két sörrel a hóna alatt jön vissza az asztalunkhoz. Azt hiszem, ez durva lesz.

– Tequila – mondja, és két felest tesz le elém.

Még soha sem ittam tequilát, de ez nem zavar. Ez itt az új Mia. És az új Mia tequilázhat.

Felemelem az egyik poharat, de Jordan hangja megállít. – Várj, előbb a sót.

Leül velem szembe, és megfogja a sótartót.

– Kérem a kezed – mondja.

Jobb kezem felé nyújtom.

Amint megfogja a kezem, az egész testem lángra lobban.

Kevés sót önt a kezem oldalára és azt mondja: – Nyald le!

Jézusom! Izgató, ahogy mondja.

Azt hiszem, szeretek tequilázni. Különösképp, ha Jordan közben így beszél hozzám.

Úgy teszek, ahogy mondta. Számmal a kezemhez hajolok, és lenyalom a sót.

Közben Jordan egy pillanatra se veszi le rólam a tekintetét. Szemei lángra kapnak, amint nyelvem a sóhoz ér.

Lehet, hogy kiélvezem ezt a pillanatot, nem sietve nyalom le a sót. Valahogy tetszik amilyen hatással vagyok rá.

Amikor a só már a számban van és kezd feloldódni hallom, hogy Jordan rekedt hangon azt mondja: – Most pedig idd meg az italod.

Felemelem az egyik feles poharat az ajkamhoz, és felhajtom a tartalmát.

– Ó, te jó ég! – Meggyulladtam. Kézfejemet az italomtól még nedves ajkaimra szorítom, érzem, hogy a szemem is könnyezik.

Jordan nevet. – A sörrel oltsd el az égést. Mindjárt jobb lesz. Elfelejtettem lime-ot hozni.

Nagyot kortyolok a sörömből.

Szemeim még mindig könnyesek, ezért az ujjaimmal megpróbálom felszárítani azokat.

– Nem vagy egy nagy tequila ivó – vigyorog rám.

Megrázom a fejem. – Most iszom először.

– És hogy ízlett?

– Szar – nevetek –, de a célnak megfelel. Egyedül iszom? – kérdezem fejemmel a többi pohár felé bólintva.

Megrázza a fejét, ő is megcsinálja a sóval, amit én. Ő gyorsabban. És nálam sokkal lazábban dobja be a felest.

Poharát visszateszi az asztalra, és megajándékoz a legragyogóbb mosolyával.

Hátradőlök a székemben, sörösüvegem közelebb húzom, és a címkéjét kaparászom.

– Te már profi vagy ebben.

– A tequila ivásban?

– Aha – bólintok.

– Ja, kemény piás vagyok. Bevallom. – Rám mosolyog, majd kézbe veszi a sótartót. – Jöhet a következő ütés?

Összerezzenek. Nem kerüli el a figyelmét. – A sóra gondoltam, Mia, ami a tequilát kíséri. Hogy kiütjük magunkat.

Zavartan fészkelődöm a székemben. Szégyenemben elpirulok. – Jó, jöhet. – És ajkamba harapva felé nyújtom a kezemet.

Jordan ahelyett, hogy sót öntene rá, kezemet sajátjába zárja. Normál esetben ez félelmet keltene bennem, de az ő esetében nem. Fogását gyengédnek, biztonságosnak érzem.

Életemben először vagyok együtt egy férfival, aki a kezemet fogja, és én nem félek.

Kissé lazít a szorításán, megfordítja a kezem, és hüvelykujjával végigsimít a tenyeremen. Finom érzéseket kelt bennem.

Az érzelmeim kezdenek teljesen megváltozni. Iránta. Miatta.

Felemelem tekintetem, Jordan tekintete azonnal megragadja az enyémet.

Anélkül, hogy tekintetét elmozdítaná, végigsimít a kézfejemen és a csuklómon. Aztán úgy fordítja a kezemet, mintha kezet fognánk. Tenyér a tenyéren. Ujjai gyengéden pihennek a pulzusomon. Csak azt remélem, nem érzi, milyen gyorsan ver a szívem miatta.

A sószórót a kézfejünk oldalához emeli, és két csíkot formáz. Egyiket az én kezemre, másikat az övére.

– Nem bánod, ha én… – Összekötött tenyerünk felé biccent.

Bizonytalanul, kérdőn felvonom a szemöldököm.

– A sóra gondoltam. – Még mindig bizonytalanul bólintok, nem akarom, hogy fejemmel nemet intve hülyének tartson.

És remélem, hogy igent bólintva sem tűnök hülyének.

Aztán Jordan olyat tesz, amire mindig úgy fogok emlékezni, mint életem legabszurdabb, legintimebb pillanata. És kérdése tökéletesen érthetővé válik, amikor lehajol, és lenyalja a sót a kezemről. Lassan.

Szent ég!

A francba.

Még mindig lehajtott fejjel, hosszú, sötét szempilláin keresztül olyan pillantással néz fel rám, amitől cseppfolyóssá válok.

– Te jössz.

Micsoda? Azt akarja, hogy nyaljam le a sót a kezéről?

Szent szar!

Ez nagyon szexi dolog. És én nem vagyok szexi. Én nem tudok szexin, dögösen viselkedni. Fogalmam sincs, hogyan kell dögösen viselkedni.

Nem! Meg tudom csinálni. Itt az új Mia. Képes vagyok lenyalni a sót Jordan kezéről. Nem nagy dolog.

Mély lélegzetet veszek, előrehajolok, nyelvem hegyét kidugom a számból és lenyalom a sót a kezéről.

Az egyetlen íz, amit ki tudok venni, az övé. A sót nem is érzékelem. És most meg kell innom a tequilát, hogy kiűzzem keze ízét a számból.

– Igyál – bíztat mély, rekedt hangon.

A poharat ajkaimhoz emelem, és vele egy időben a számba borítom az italomat.

Elengedi a kezemet.

Érintése nélkül hiányérzetem támad. Az alkoholtól szédülök, és nem tudom eldönteni, hogy ez valóságos-e, vagy csak elképzelem.

Kezeim kezdenek elzsibbadni, ezért a sörömért nyúlok.

– Látod, hogy másodszorra könnyebben megy? – kérdezi olyan lazán, mintha nem az imént nyaltuk volna le egymás kezéről a sót. Vagy lehet, hogy a normális emberek így csinálják?

Mit tudok én a normálisról?

Megköszörülöm a torkom, és megpróbálok lazának tűnni, bár nem érzem magam annak. – Aha, könnyebb.

Mosolyog.

Újból a címkét birizgálom.

– Szóval…

– Szóval… – ismétlem.

– Azt hiszem, magyarázattal tartozom mindazért, ami az előbb a kávézóban történt.

– Csak, ha te is akarod.

Mosolyog, bár ajkai feszültek. – Emlékszel, meséltem, hogy valamikor szerencsejátékoztam?

Bólintok.

Lesüti a szemeit. – Amikor anyukám meghalt, meginogtam, elszabadult a pokol. Mindig is szerettem kártyázni, de akkor nagyon rákattantam. Sokkal többet játszottam, mint valaha. Ez szerencsejáték. Eleinte nyertem, aztán vesztes széria következett. Próbáltam visszaszerezni, amit elvesztettem, de mire észbe kaptam, már egy csomó pénzzel tartoztam, és nem tudtam, hogyan fizetem vissza.

– Donnie-nak tartoztál?

Nevetett, de egyáltalán nem tartotta viccesnek. – Nem. Donnie csak a behajtó. Annak tartoztam, akinek dolgozik, Maxnek. Gyakran jártam Farmingtonba kártyázni, aztán belekeveredtem egy póker körbe, amit Max irányított. Itt nincs sok lehetőség az olyan pókerjátékosoknak, mint amilyen én is vagyok. Amilyen voltam – helyesbít gyorsan. – De ott Farmingtonban nagyon sok szenvedélyes kártyajátékos van. – Előre hajol, két kezével az asztalra könyököl, és tenyereivel megdörzsöli az arcát.

Aztán két kezét összefonva az asztalra támaszkodik. – Mia, őszintén sajnálom, hogy belerángattalak ebbe.

Tehát ezért nem akarta, hogy Donnie megtudja a nevemet. Jordan nem akarta, hogy azok a seggfejek megtudják, ki vagyok. Megpróbált megvédeni.

Bizonyos értelemben ez érzelmeket ébreszt bennem.

– Nem számít. Örülök, hogy már rendben vagy. – Leteszem a söröm az asztalra. – Még tartozol a pénzzel? Ezért provokált téged?

Ha igen, akkor én kifizetem a tartozását. Megengedhetem magamnak. Olyan jó volt hozzám, segített az Anna Monroe ügyben, és végre valami jótékonykodást is tehetek Oliver pénzével. És az, hogy Jordannek segítsek, igenis jó dolog számomra.

– Nem. A tartozásom le van rendezve. – Ismét megdörzsöli az arcát két tenyerével. – Az apám által. Az anyám életbiztosításából származó pénzt használva.

Aha.

Már értem, honnan ered a bűntudata.

Próbálok mondani valamit, amitől jobban érezhetné magát, de nem jut eszembe semmi. Csak annyit mondok: – Nagyon sajnálom, Jordan.

Nagyot kortyol a söréből. Kézfejével megtörli a száját, és megrázza a fejét. – Nem kell sajnálnod. Nem érdemlem meg kedvességed. – Lassan pislog párszor. – Emlékszel, mondtam, hogy apám régebben rendőr volt?

Bólintok, és én is iszom a sörömből.

– Mielőtt kifizettem az adósságomat, és mielőtt apám bármit is tudott volna a szerencsejátékról, hogy milyen mélyre süllyedtem, egy este a városban jártam. Nem ebben a bárban – teszi hozzá, mintha ennek valami köze lenne az általa mesélt történethez. – Néhány haverral ittunk, aztán… egy lánnyal távoztam. – Megvakarja az arcát, látszik, hogy kényelmetlenül érzi magát.

Figyelmen kívül hagyom, hogy gyomrom felkavarodott Jordan beszámolójától a lányról, akivel valószínűleg le is akart feküdni.

– Pont taxiba akartunk ülni, amikor Donnie néhány haverjával nekem ugrott. Az volt a céljuk, hogy figyelmeztessenek, megbüntessenek, mert nem fizettem még ki a tartozásom. Aztán elkövettem azt a hibát, hogy visszavágtam, nem hagytam, hogy elverjenek. Nem az a fajta fickó vagyok, aki csak tűr. – Megrántja a vállát. – Sőt, hogy jobban felbosszantsam Donnie-t még azt is mondtam neki, hogy lefeküdtem a csajával.

– És tényleg?

– Aha.

A gyomrom összerándul. – Ó!

– Egyszeri esett volt. Hiba volt. – Sóhajt. – De amikor elmondtam Donnie-nak, ő elővette a baseball ütőjét.

– Jézusom – Összerezzenek. Lehunyom a szemeim, mert úgy érzem a fájdalmát, mintha a sajátom lenne. Tudom, mennyire fáj a verés. Különösen, ha eszközt is használnak hozzá.

– Mindegy… – A hajába túr. – Közben a csaj, akit magammal vittem, visszarohant a bárba segítségért, szólt a haverjaimnak és a hívta a rendőrséget…

A többit ki tudom olvasni a szeméből. – Az apádat?

– Igen. Amikor meglátott.., meglátta, milyen állapotban hagytak... elvesztette a fejét. Azok a rohadékok leléptek, amint meghallották a szirénákat. De az apám nem hagyta annyiban. Két háztömbnyire onnan kiszúrta Donnie-t, és… – nagyot sóhajt – még a szart is kiverte belőle. Donnie-nál nem volt fegyver, semmi se volt nála, a baseball ütőt valahol elhajította, amikor elfutott, nem volt nála semmi védekező fegyver. És az apám kegyetlenül megverte. Nagyon rossz állapotban hagyta ott. – Tekintete az enyémet keresi. – Mia, tudnod kell, az apám nem erőszakos ember. Ő egy rendkívüli ember. Túl jó. A legjobb. Jobb gyereket érdemelt nálam. Azelőtt nem sokkal elvesztette az anyukámat, és én voltam neki az egyetlen gyermeke. Azt hiszem, amikor odaért, majdnem beleőrült a látványomba.

Megerősítésként bólintok, hogy megmutassam neki, én megértem. Bárcsak az én apám is ennyire törődött volna velem, és ugyanúgy védelmezett volna, mint őt az apja.

– A vizsgálat idejére felfüggesztették az apámat. – Székében hátradől és megdörzsöli a szemeit. – A nyomozás végén bűnösnek találták, és megfosztották rangjától, elvették a jelvényét és a fegyverét. Soha többé nem dolgozhat a rendőrségnél, és ezt én basztam el neki. – Gúnyos arckifejezéssel megemeli a sörét, ajkához nyomja és hirtelen hátradönti a fejét.

– Donnie-t megbüntették azért, amit veled tett?

Nevet, de inkább keserűségből. – Egy év felfüggesztettet kapott.

– És te továbbra is tartoztál a pénzzel?

– Ja. Hiába rúgták szét a seggem Donnie és a barátai, a tartozásom Max felé még ugyanúgy megmaradt. Szóval apám még azt is kifizethette. Megfizetett miattam, kamatostul. Én elkezdtem járni az Anonim Szerencsejáték-rehabilitációs csoportfoglalkozásokra, és tiszta lettem. Még most is járok a csoportba. – Tekintet az enyémet keresi, mintha számítana neki, hogy tudom. – És most teljesen le vagyunk égve, próbáljuk a csőd felé tartó szállodánkat megtartani, de Donnie még mindig a véremet akarja mindazért, amit az apám tett vele. És mert megdugtam a nőjét, aki mára exbarátnő lett. – Halvány mosollyal leteszi a sörösüvegét az asztalra.

Figyelmen kívül hagyva a fájdalmat, amit Jordan vallomása okozott, miszerint tényleg szexelt azzal a csajjal, előrehajolok és az asztalra támasztom az alkarjaimat. – Őszintén sajnálom, ami veled történt.

– Nem történt, én idéztem elő a viselkedésemmel. Elbasztam az életemet, és az apámat is magammal rántottam.

– Nem basztad el az életed, és az apádat biztosan nem rántottad magaddal.

– Pedig igen, Mia. Nem vagyok jó ember. – Megrázza a fejét, és hátradől székében.

Érzem, ahogy megpróbál eltávolodni tőlem. És ez nem tetszik.

Kitartok véleményem mellett és azt mondom: – Hozzám jó voltál.

Erőltetett nevetést hallat. – Te vagy a Földön az egyetlen lény, aki ezt mondhatja rólam. – Egyenest a szemembe néz. – Hidd el, Mia, semmi különöset nem tettem érted. Semmit. – És most kerüli a tekintetem. – Higgy nekem, semmi jó nincs bennem.

– Pedig szerintem sok jó van benned.

Sok. Nagyon sok.

Tekintetét most rám emeli. Ezúttal szigorúan néz. – Nem hallottad, amit az előbb mondtam? Teljesen elkúrtam mindent. Elbasztam az apám életét.

– Nem. Amit az apád tett, az a saját döntése volt.

– De az én tetteim miatt. – Látom, ahogy a düh egyre nő benne.

Ez az a pont, amikor általában meghátrálok, beadom a derekam, és egyetértek – nem mintha valaha is ilyen sokáig ragaszkodtam volna a véleményemhez egy vitában. De Jordannel tudom, hogy megtehetem, és nem hátrálok meg. Ezúttal nem.

– Minden ember a saját tetteiért felelős.

– Mindig ismeretlen nőkkel kefélek. Csak a szexre kellenek, aztán elhajítom őket, mint a szemetet.

Elakad a lélegzetem, miközben indokolatlan féltékenység vág belém.

Jordan felemeli a sörösüvegét, és egy nagyot kortyol belőle. De tekintete egy pillanatra sem hagyja el az enyémet, mintha kihívás elé állítana, hogy én nézzek előbb félre, de nem teszem. Nem tudom megtenni.

Vallomása nem illik arra a Jordanre, akit én ismerek. De mikor mondhatjuk el valakiről, hogy ismerjük?

Ezt én mindenkinél jobban tudom.

És ami legjobban idegesít, az a kis hülye hang a fejemben, ami azt kérdezi: Ha igaz, amit Jordan állít, akkor velem miért nem kezdett még ki?

És utálom ezt a gondolatot. Nem kéne akarnom, hogy velem is kikezdjen, pedig akarom. Nagyon is akarom.

Kiráz a hideg.

Idegességemben és zavaromban ujjaimmal az asztalon dobolok. – És hová akarsz ezzel kilyukadni?

Kérdésem meglepi. Tekintetünk találkozik.

Meglepettségét leplezve kihúzza magát, mint aki a második menetre készülődik.

– Arra akarok kilyukadni... szeretném leszögezni, hogy tetteimért csakis én vagyok a felelős. És ezek a tettek, nem lehetnek egy jó ember tettei.

Azt akarja, hogy unszimpatikus legyen számomra. Miért?

Közömbösséget tettetve megrántom a vállaimat, pedig nem vagyok közömbös. Válaszul azokat a szavakat használom, amelyeket korábban mondott. – Attól függ, honnan nézzük.

Szemöldökeit felhúzza.

Most már sikerült felkeltenem a figyelmét.

Közel hajol, karjaival az asztalra támaszkodik. – És te, Mia, honnan nézed?

Hmm. Imádom, ahogy kimondja a nevemet.

– Nézzük csak… Ismerek férfiakat, akik sokkal rosszabb dolgokat tesznek annál, minthogy lefeküdjenek egy csomó nővel.

Forbes is ezt csinálta, de ez nem segít az érvelésemben, ezért inkább háttérbe szorítom.

Szemöldökét ráncolva kérdez: – Az exed?

Mély lélegzetet veszek. – A monoklira gondolsz? Nem ez volt az első alkalom, hogy megütött. – Megdörzsölöm a karomat, mert kirázott a hideg.

Látom, hogy Jordan állkapcsa megfeszül. – Milyen gyakran? – kérdését haraggal teszi fel.

– Hát… – Megvonom hirtelen elnehezült vállaimat. Oda az önbizalmam. Emlékek törnek utat a gondolataimba. Elmosódott emlékek, melyekben két arc keveredik.

 

Oliver…

Forbes…

 

Nagyot lökött rajtam és a falnak csapódtam. Nagyot lökött rajtam és a padlóra zuhantam.

Lefogott az ágyon.

Lelökött a lépcsőn.

Megütött.

Megpofozott.

Megrúgott.

Vert. Ököllel.

Eltörte a bordámat, a karomat, az ujjaimat…

Megszakadt a szívem… helyrehozhatatlanul.

Értéktelennek éreztem magamat.

Fájdalmaim voltak.

Állandóan.

A gyötrelem soha sem ért véget.

Soha senki sem avatkozott közbe, hogy megmentsen…

 

– Mia! – Érzem, hogy Jordan megszorítja a kezem.

Többször is pislogok, hogy kitisztuljon a látásom.

– Jézusom! Mia, jól vagy? – Hangja gyengéd, de az állkapcsa feszült.

– Igen... csak… – Tenyeremet az arcomra teszem, megpróbálom eltakarni a rajtam látható érzelmeket.

– Ismét elvesztettelek. Merre jártál? – kérdezi óvatosan.

Lehunyom a szemeimet, megrázom a fejemet, és lassan kihúzom a kezemet az övéből.

Hallom, ahogy a fogait csikorgatja, miközben beszél. – Milyen gyakran bántott?

Szégyenérzetem lenyelve halkan válaszolok neki. – Elég sokszor.

Az arca lefagy. Úgy néz ki, mintha fájdalmai lennének. – És miért maradtál vele? – inkább hangzik könyörgésnek, mint kérdésnek.

– Ez egy hosszú történet.

– Egész éjjel hallgathatlak... vagy egész héten... vagy akár egy éven át is.

– Nem érdemes belemenni.

Hajába túr. – De végül elhagytad. Idejöttél. Mi adta meg a löketet?

– Meg akart erőszakolni.

Látom, hogy szavaim fizikai csapásként érintik. Egész teste megfeszül. Kezeit ökölbe szorítja, bütykei fehéren izzanak.

Szörnyű, feszült csend áll be közénk.

Kellemetlenül érzem magam.

Testem hideg verejtékben fürdik. Reszketés fut végig rajtam. A félelem és az önutálat a gyomromba fúródik.

Éhség tör rám. Egyedül akarok lenni.

Most.

Körmeimet a tenyerembe vájom, és megpróbálok úrrá lenni a késztetésen, hogy felpattanjak és elrohanjak a legközelebbi élelmiszerboltba.

Jordan tekintete nem hagyja el az arcomat. Érzelmek sokasága váltakozik rajta. Nem akarok most ránézni, de képtelen vagyok most elfordítani a tekintetemet.

– Mit csinált? – Nem tudom, hogy tényleg mondott-e valamit, vagy csak a bennem visszhangzó igazság adja a szájába a szavakat.

Felső ajkamat a számba húzom és ráharapok.

Szemhéjaim megrebbenek. – Megpróbált... meg... megerőszakolni.

– A kibaszott kurva életbe! – Két kezével az asztalra támaszkodik, és mindkét kezével a hajába túr, úgy támasztja meg a fejét.

Nem kellett volna elmondanom neki. Miért mondtam el?

Összehúzom magam a székemben, megpróbálok láthatatlan lenni.

Vissza akarom tekerni az időt.

A légkör borzalmas. Fájdalmas a csend.

És ahogy elérem a pontot, amikor már nem bírom tovább, a székemet hátralököm.

Jordan ahogy meghalja a szék lábainak csikorgását a parkettán, felkapja a fejét. – Hová mész?

– Én… – a kijárat felé pillantok.

Jordan tekintete követi az enyémet. – Ne menj el! – Nagyot sóhajt. Ujjaival a halántékát nyomkodja. – Sajnálom. Nem kezeltem jól a helyzetet… Én csak… – Megrázza a fejét és közelebb hajol hozzám. – Jézusom, Mia! Én csak egyszerűen nem tudok megbirkózni a gondolattal, hogy bárki is bántson téged... nem így... egyáltalán nem. Elképzelhetetlennek tartom.

Mindattól, amit mond, nehezen kapok levegőt. Többet jelentenek nekem, mint amennyit jelen pillanatban képes lennék bevallani.

Amikor tekintete ismét megpihen az arcomon, megenyhül. – Miben segíthetek neked? Mit tehetek érted?

Most a szívemben érzek szorítást.

– Semmit. – Nehezen nyelek a torkomba lévő gombóc miatt. – Jól vagyok.

– Nem hiszek neked. A tekinteted elárul. Látom a szemeidben, hogy közel sem vagy jól.

Látom, ahogy az érzelmei hirtelen megváltoznak. – Áruld el, hol lakik.

– Mi-iii van? Miért?

– Mit gondolsz, miért?

Kényelmetlenül érzem magam. – Jordan, ezt nem azért mondtam el, hogy odamenj és megverd. – Miért mondtam el neki? – Azért mondtam el… – Megrázom a fejemet. – Nem akarom, hogy megverd Forbes-t.

A szemöldökét ráncolja. – Forbes-nek hívják?

Rájövök, hogy már majdnem egy hete most mondom ki először a nevét. És azon tűnődöm, hogy hiba volt-e elárulnom a nevét Jordannek.

Nem mondok semmit.

Tekintetét elfordítja, ismét az asztalra könyököl, és fejét a kezeibe támasztja, miközben a hajába túr. Hullámokban árad belőle a feszültség.

Kicsivel később felemeli a fejét és tekintete összefonódik az enyémmel. Sebezhetőséget látok a szemeiben, ami meglep. – Mia, valamit tennem kell.

– Miért? – Szavaim halkak.

– Mert… egyszerűen muszáj. – Ő is halkan beszél.

– Máris teszel valamit. Barátként bánsz velem. Ez sokat jelent nekem.

– Többet kell tennem.

– Nem. – Megrázom a fejem és a székem szélére húzódom. – Nincs szükségem többre. Nem kellett volna elmondanom neked. Hiba volt.

– Nem értek egyet. Az egyetlen hibád, hogy nem mondtad el korábban. – Felém nyúl, és megfogja a kezemet, ezzel megakadályozva, hogy elmenjek.

Próbálok nem venni tudomást az érintése okozta fájdalomról a mellkasomban. Érzem a fájdalmat, hogy vágyom valamire, amiről eddig nem is tudtam, hogy akarom.

– Bárcsak már korábban elmondtad volna – ismétli meg magát halkabban.

Hüvelykujjával gyengéden simogatja a kézfejemet. Számára ez egy öntudatlan gesztus, de nekem nagyon sokat jelent.

Engem a férfiak nem érintenek meg gyengéden. Így soha sem. Soha.

És ő már másodszorra teszi az elmúlt pár perc alatt.

– Rajtam kívül ezt elmondtad valaki másnak?

Rémülten nézek rá már ennek csak a gondolatától is.

Még mindig sokkol, hogy neki elmondtam, és próbálok rájönni, mit jelenthet ez, nemhogy elmondjam bárki másnak.

– Ezt nemnek veszem. – Szomorúan megrázza a fejét. – Fel kell jelentened a rendőrségen. Meg kell bűnhődnie mindazért, amit veled tett.

– Mi? Nem! – A pánik úgy csap le rám, mintha gyomorszájon ütnének ököllel.

– Mia…

– Nem! – Hangom hangosabb, keményebb, mint szerettem volna. Elrántom a kezem és elhúzódom tőle.

Nem tudom, Jordan mit lát a tekintetemben, de lenyugtatja.

– Rendben. Nincs rendőrség. – Két tenyerét az asztalra fekteti kettőnk közé. – Szeretném, ha megtennél nekem egy szívességet. – Nem reagálok, ő pedig folytatja. – Ne tarts ilyen titkokat magadban. Valakinek el kell mondanod. Valakinek, akiben megbízol. És ez a személy én vagyok. Soha sem foglak elítélni. Soha sem foglak bántani. Nem hagylak cserben. Lehet, hogy sok szar dolgot tettem életemben, és lehet, hogy a múltban rosszul bántam emberekkel, akik ezt nem érdemelték meg, de veled nem teszek ilyet. Soha. Ígérem.

Szenvedéllyel beszél. Arca őszinteségről árulkodik.

– A szavamat adom – mondja. – Nem fogom megszegni. – Ajkai szelíd mosolyt formálnak.

Hinni akarok neki. És hiszek is neki.

De egyszerűen nem vagyok képes bízni benne. A természet nem ruházott fel ezzel a képességgel.

Nem tudom, mit mondjak. Ezért azt teszem, amihez a legjobban értek: Mosolygok, bólintok, és megkérdezem. – És most mit csináljunk?

Jordan sötét szemei kíváncsian fürkésznek. Egy pillanatra attól tartok, hogy tovább erőlteti a dolgot.

Nem teszi.

– És most mit csináljunk? – ismétli meg kérdésem, majd feláll a székéről. – Még több tequilát iszunk.

 

Tizenharmadik fejezet

 

Jordan

Fordította: Elpida

 

Soha sem gondoltam volna, hogy valaha olyan közel akarok majd kerülni egy nőhöz, mint amennyire én vagyok most Miához.

És mégis megtörtént. Csak ennek okában nem vagyok teljesen biztos.

És bár közel kerültem Miához, valószínűleg közelebb, mint eddig bárkihez, akinek megadatott a kiváltság, hogy velem legyen, mégis többet akarok.

Teljes egészében akarom őt. Az összes lehetséges módon.

Másnap reggel, amikor már elmúlt a tequila hatása, azon aggódtam, hogy a dolgok kissé furcsák lesznek közöttünk.

Nem amiatt, amit Mia elárult nekem, mindazt ami vele történt, a kurva életbe... nem. Az semmit sem változtatott azon, ahogy őt látom, vagy ahogy őt akarom.

Az egyetlen dolog, ami megváltozott, hogy rohadtul szeretném szétverni a pofáját annak a gennyláda exének.

Úgy gondoltam, kiakadtam, amikor elmesélte, hogy megütötte. De most, hogy tudom, amit tudok, a dühöm leírhatatlanul felerősödött. Csak azt tudom, hogy meg akarok ölni valakit, akivel történetesen még életemben nem találkoztam, és kurvára élvezném az egészet.

Emlékszem Mia arckifejezésére, amikor elmesélte, mit tett vele, hogyan okozott neki fájdalmat… Szégyellte magát. Mintha az ő hibája lett volna, ami vele történt.

Fájdalmas volt neki, és a fájdalma nekem is fájt. A fájdalma valahogy összekeveredett az enyémmel.

De ő Mia. Nem olyan személy, akivel találkozol, aztán csak úgy elsétálsz mellette.

Olyan mélyen szivárog beléd, még ha nem is ez a szándéka, hogy nincs más választásod, mint érezni őt.

Velem is ezt tette.

És én ennek kurvára örülök.

Amikor a közelében vagyok, oly módon érzem magam elevennek, ahogy már régóta nem éreztem. És szándékomban áll minden egyes percben, amit vele töltök, meggyőzni arról, hogy ami vele történt, nem az ő hibája.

Azt akarom elérni, hogy úgy lássa magát, ahogy én látom őt.

Hihetetlen. Erős. Gyönyörű.

Kibaszottul gyönyörű.

Fáj, hogy annyira akarom, amennyire akarom, és nem kaphatom meg. Amikor eszembe jut, hogy mi mindent mondtam el neki a bárban a múltamról, szarrá aggódom magam, hogy talán végleg elvesztettem.

Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Miát nem érdeklik azok a dolgok – a hibák, amiket elkövettem. Nem néz rám más szemmel. Nem ítélkezik felettem.

Többet lát bennem.

Ő látja az igazi énemet. Azt a Jordant, akinek a létezését már jó régen elfelejtettem.

Jordant, aki még nem kártyázott, nem nőzött... és nem baszott el mindent.

Már nagyon régóta hittem, hogy rossz vagyok. És nem is láttam ennél messzebbre, míg meg nem jelent Mia.

Néha csak ennyi kell. Egy ember, aki mindent a feje tetejére állít. És emlékeztet arra az emberre, aki valaha voltál.

Mia arra késztet, hogy az legyek, aki ezelőtt a sok szarság előtt voltam.

Tudom, úgy hangzom, mint egy punci, de nem érdekel.

Minden, amit akarok, hogy Mia közelében lehessek, és úgy érezzek, ahogy akkor érzek, amikor vele vagyok.

És egyre sűrűbben akarok vele lenni.

Tegnap Miával bementünk a városba, hogy vásároljon magának egy pár dolgot, amikre szüksége volt. Ez új volt számomra. Még soha sem kísértem el egy csajt se vásárolni. Még Bethet sem.

Lehet, hogy ez nektek jelentéktelen dolognak hangzik, de higgyétek el, számomra rohadt nagy előrelépés egy nővel vásárolni. Mondhatnám, kurva nagy lépés.

Amikor végeztünk a vásárlással elmentünk ebédelni, megint, és abba az étterembe, ahol Beth dolgozik. Míg ebédeltünk folyamatosan magamon éreztem leszbikus barátnőm kíváncsi tekintetét, de nem adtam neki lehetőséget, hogy belekezdjen kérdéseibe.

Egyszerűen még nem állok készen, hogy erről a témáról beszéljek... bármit is jelentsen ez.

A közösen eltöltött napunk jól telt, figyelembe véve az előző esti kinyilatkoztatásainkat. Jól éreztük magunkat, és nem hoztuk szóba a múltunkat. Mia nem említette, hogy egy újabb potenciális anyát szeretne felkeresni, és én sem akartam a témát erőltetni.

Csak boldog voltam, hogy velem van.

Hülye vicceket meséltem neki, és ő sokat nevetett. Talán megpróbáltam megnyerni sziporkázó személyiségemmel. Tudom, hogy az arcom és a testem nem elég, hogy elnyerjem a szeretetét. Mia többet akar majd tőlem, és én hajlandó vagyok megadni neki. Hajlandó vagyok neki adni mindenem.

Amikor visszatértünk a szállodába, rám több feladat is várt. Mia ragaszkodott hozzá, hogy segítsen. Partnerségünk zökkenőmentesen zajlott.

Vacsorát főztem neki. És igaz, hogy csak sajtos makarónit csináltam, de Mia azt mondta, hogy még soha sem evett ilyen finomat. Vacsora után filmet néztünk a nappaliban, Dózer pedig gardedámként közénk fészkelte magát.

Számomra nehéz volt ilyen közel lenni hozzá a sötétben, miközben nem tehettem semmit. Kurvára meg akartam csókolni, de erre soha sem jött el a megfelelő pillanat.

Azon vettem észre magam, hogy tetteiben és szavaiban célzásokat és jeleket keresek, de abban a pillanatban, hogy észrevettem egy utalást, már el is tűnt, és azon filóztam, hogy nem látok-e oda olyan dolgokat, amik valójában nem is léteznek.

Tudom, hogy úgy viselkedek, mint egy csaj, mindent szarrá elemzek – egy kibaszott puncivá alakulok. És igen, azzal is tökéletesen tisztában vagyok, milyen kibaszott idegesítő, amiket mondok, de mindez csakis miatta történik. Mia sokféleképpen hatott rám.

Mia nem olyan, mint a többi lány, akiket eddig megismertem. És tudva, hogy mi minden történt vele, még nehezebbé teszi, hogy igényt tartsak rá. Így csak egy lehetőségem maradt: ha úgy rendeltetett, hogy valaminek meg kell történnie közöttünk, akkor az meg is fog történni. Hagyjuk, hogy a természet tegye a dolgát. Nem áll szándékomban a szarvánál tartani a bikát.

Csak remélem, a természet kurvára siet, mert érzem az óra ketyegését.

Persze továbbra is flörtölök vele. Nem állhatok le. Ne felejtsük el, én Jordan vagyok. Még ha akarnám se tudnám abbahagyni. Ez olyan, mintha Dózert arra kérném, ezentúl ne szaglássza a többi kutya seggét.

A flörtölés olyan természetes számomra, mint Dózernek a seggszaglászás.

És úgy tűnik, Miának sincs ellene kifogása. Mármint a flörtölésem ellen. Szeretem a reakcióját, amikor flörtölök vele. Pirulása reményt kelt bennem.

Istenem, többet akarok!

És most kétségbeesetten próbálom nem bámulni a lábait. Most láthatom őket először.

Köszönet a forró napért, ez minden, amit mondhatok.

Leterített egy pokrócot a tó stégjén, elnyúlt rajta, és egy könyvet olvas. Természetesen vele van a kutyám is. Dózer rohadtul belezúgott.

Mián egy tegnap vásárolt póló és rövidnadrág van. A rövidnadrág pár centivel a térde fölé ér.

Az általam ismert csajok általában olyan rövidnadrágot hordanak, hogy a fenekük is kilátszik belőle. De Mia nem ilyet visel. Ő még ezt is folyamatosan lefelé huzigálja, mintha kényelmetlenül érintené, hogy ennyit megmutat magából.

De az ő rövidnadrágját sokkal szexibbnek tartom, mint azt, amelyikből kilóg a csajok segge.

Többet hagy a fantáziának, és biztos vagyok benne, hogy amikor majd megláthatom, valójában mi van az anyag alatt, igazolni fogja, hogy megérte várni. Miért? Mert most még az a rész is túlságosan beindít, amit látni enged.

Kibaszott jó lábai vannak.

A farkam megrándul, ezért kénytelen vagyok tekintetem a fűnyíró felé fordítani, amivel le kell nyírnom azt az átkozott gyepet.

Zsebemben megérzem a mobiltelefonom rezgését. Beth az. Fogadom hívását, majd telefonomat a vállam és a fülem közé szorítom.

– Szia... ma este randim van – mondja pánikba esve.

– Ez jó vagy rossz dolog?

– Mindkettő.

– Miért?

– Mert a randim Toni Stryderrel lesz.

– Aha, értem.

Toni az a csaj, akiért Beth nagyon odavan. Egy menő csaj, aki DJ-ként dolgozik. Nagyon dögös. De a férfilakosság szerencsétlenségére ő is leszbikus, mint a legjobb barátnőm.

Tisztában vagyok vele, hogy Beth is mennyire dögös – nem vagyok vak. De még ha nem is játszana a másik csapatban, az sem változtatna semmin. Ő a legjobb barátom, és olyan nekem, mintha a testvérem lenne.

– Összefutottunk a kisboltban – mondja Beth, aki továbbra is zaklatottnak tűnik. – Ma este bulit csinál a Grand Junctionben, és megkért, hogy menjek el.

– Biztos vagy benne, hogy tényleg randira hívott, és nem csak arra kért, hogy legyél ott a fellépésén? – Beth a múltban már többször is félreértelmezett jeleket. Korábban is megbántották már – csúnyán. Nem fogom hagyni, hogy ez újból megtörténjen.

– Biztos vagyok benne, apu. Nem vagyok tök hülye. Tudom, ha egy csaj randira hív. Azt mondta „Beth, arra gondoltam, miután végeztem, nem akarsz-e együtt lógni velem?” Mire én megkérdeztem: „Randira gondolsz?” És ő azt válaszolta: „Igen, randira gondoltam.”

– Jól van. Értem. Ez randevú – nevetek. – Kibaszottul örülök neked.

– Jó, mert azt akarom, hogy te is velem gyere.

– Micsoda? Szedd össze magad, Beth! Tudod, hogy én is, mint a többi srác, odavagyok az édes hármasokért két dögös csajjal, de őszintén szólva, nem veszek részt olyanban, amiben te is benne vagy.

– Csak a kibaszott álmaidban, Matthews! – visítja a telefonba.

Nevetve tartom el a telefonomat a fülemtől, nehogy átszakadjon a dobhártyám. Bethnek rohadt erős hangja van, és ha beindul, nem lehet lehalkítani.

Visszateszem a készülékem a fülemhez és megkérdezem. – Most komolyan, te sipákoló, mit akarsz tőlem?

– Szeretném, ha eljönnél velem, mert Toni fellépése másfél órás, és én nem akarok egyedül ücsörögni a klubban.

– Akkor menj oda, amikor végez.

– Nem lehet. Megígértem neki, hogy megnézem az előadását. Jordan, kérlek! Nagyon zaklatott vagyok miatta. Toni a legdögösebb csaj, akivel valaha találkoztam. És jó fej. Ellentétben velem.

– Te is jó fej vagy, Beth.

Gúnyos hangot hallat.

– Komolyan mondom, dolgoznunk kell az önbizalmadon.

– Oké. Dolgozzunk rajta ma este. Adhatsz néhány jó tanácsot, hogyan viselkedjek Tonival. Te ebben szuper vagy. Mármint a dögös nőkkel való beszélgetésben, és a kifogástalan viselkedésben. Engem is lenyűgözővé változtathatsz. És ha elkezdek úgy viselkedni, mint ahogy… én.., akkor bokán rúghatsz. És emellett biztos vagyok benne, hogy rengeteg dögös csaj lesz még ott, akikkel foglalkozhatsz, ha befejezted az oktatásomat.

Azt hiszi, hogy az utolsó mondatával elcsábíthat, de én már nem akarok az lenni, aki korábban voltam. Nem akarok klubokba járni, hogy csajokra vadásszam. Én Miával akarok lenni.

Megfordulok, és őt nézem. Elmerül a könyvben, amit olvas. Olyan kibaszottul gyönyörű. Olyan, mint akiben minden megvan, amire sosem gondoltam, hogy vágyom.

Leállítom a fűnyírót, és kézbe veszem a telefonomat.

– Feltételezhetem, hogy azért hallgatsz, mert fontolgatod? – kérdezi Beth reménykedő hangon.

Nem akarom Betht cserben hagyni. Végül is, ha elmegyek, az még nem jelenti azt, hogy az éjszakát egy lánnyal az ágyamban kell befejeznem.

Odamegyek, és eljövök, miután megbizonyosodom arról, hogy Beth és Toni között jól mennek a dolgok.

Kifújom a levegőt, amit idáig visszatartottam. – Tényleg fontolgatom. Folytasd csak.

– Oké… Nem kell belépőt fizetnünk. Toni majd elintézi. És ráadásul ez a mai buli más lesz. Paint Party.

– Mi a faszom az a Paint Party.

– Abból, amit Toni mondott, annyit értettem, hogy aki bemegy a klubba, azt befestik.

– Klassz.

– Ne légy szarkasztikus. Szóval… eljössz? Kérlek!

Tekintetem ismét Miára vándorolt, és egy gondolat kezd kialakulni… Megkérhetném Miát, hogy jöjjön el velem.

Mia és én a klubban... táncolunk... forrón és izzadtan... testünk egymáshoz tapad…

Ez segíthet, hogy történjen valami, vagy legalábbis haladást érhetek el ennek ügyében.

– Oké. Eljövök. De hozok magammal valakit.

– Hurrá! Jordan, te vagy a legjobb barát.

– Tudom. Szóval... hánykor menjek érted?

Nem foglalkozik a kérdésemmel. – Kit hozol magaddal? Ismerem az illetőt?

– Beth, hánykor jöjjek?

Felsóhajt, mert nem kapott választ. – Toni kilenckor kezd. Más. Van kocsid? Az enyém a szervizben van.

– Ne bassz ki! Nem arról volt szó, hogy te intézed a piámat?

– A szódádat.

Merészségén csak nevetni tudok.

– Az adósod leszek.

– Még szép. Méghozzá nagyon sokkal.

– Mi lesz ebből? A szennyesed moshatom majd, vagy valami durvább?

– Még nem tudom… – Másik fülemhez teszem a telefont. – Az biztos, hogy majd kitalálok valami jót.

– Bármi is az, egy randi Tonival mindent megér – mondja álmodozó hangon. – Most pedig áruld el, kit hozol magaddal. Nem vall rád a szemérmes titkolódzás. Lemaradtam esetleg valamiről?

– Nyolckor felveszlek. – És mielőtt megszakítom a vonalat, még hozzáteszem. – Miát hozom magammal.

Nevetve zsebre teszem a telefonomat, és leugrom a fűnyíróról. Így legalább Bethnek van min rágódnia, és nem a közelgő randevúja miatt fog aggodalmaskodni.

Dózer felemeli a füleit, ahogy közeledem feléjük. Feltápászkodik, és bicegve elém jön. Letérdelek hozzá, és elkezdem simogatni.

Mia tekintetét a könyvéből rám emeli. – Szia – köszön, és mosolyogva felül.

Hirtelen zavarban vagyok. Még émelygek is. – Jó a könyved? Úgy tűnik, nagyon magába szippantott.

Megfordítja a könyvét, és a borítójára néz.

Elvigyorodok, amikor meglátom, hogy a borító képén egy félmeztelen fickó van egy félmeztelen csajon.

Erotikus könyv. Ez az, Mia!

Rájön, hogy hiba volt megmutatnia a borítót, és elpirul. Gyorsan becsukja a könyvet, és félreteszi. Ez alkalommal a félpucér testekkel lefelé.

Szégyen.

– Igen. Jó. – A tó vize felé fordul. Lehajolva, ujjaival végigsimít a vízen. – Meg akartalak kérdezni... lehet úszni ebben a tóban?

– Igen – válaszolok, és leülök mellé. – Én sokszor szoktam. Van kedved most úszni?

Egy kép villan át az agyamon, melyen Mia bikiniben van. Kibaszott jó kép.

– Most inkább nem – mondja, majd az alsó ajkába harap.

És ennyi. Máris mindent elfelejtek. Jó egy perc kell, mire eszembe jut, miért is jöttem ide.

Beth. Randi. Klub.

– Szóval én… – kezeimmel a hajamba túrok, hátrafésülöm a homlokomba hulló hajtincseket. – Nem rég beszéltem telefonon Bethszel. Azért hívott, mert ma este randevúja lesz, és megkért, hogy menjek el vele.

Szemöldökeit ráncolja. – A randevúnak nem két emberről kéne szólnia?

– Általában. De ez most nagy dolog Beth számára, és a klubban, ahol randizik, a csaj a DJ, így az első órában egyedül lesz. Ezért kért, hogy kísérjem el. És ha Beth kér valamit, egyszerűen lehetetlen neki nemet mondani. Így beleegyeztem, és arra gondoltam... hogy… van-e kedved eljönni… velem?

Mia nagy szemeket mereszt rám. Nem tudom ez a sokktól van-e, vagy a meglepettségtől.

– Úgy érted randira? – Szemeit azonnal lecsukja, és felnyög. – Ezt hangosan mondtam? Igen, hangosan mondtam. Istenkém!

Nem tudom letörölni a mosolyom az arcomról, vagy a hangomból elrejteni boldogságom. – Igen, hangosan mondtad.

– Ó, Istenem! – nyög fel újból, és két kezébe temeti az arcát.

Önbizalmam azonnal megerősödik. Felé nyúlok, és elhúzom az egyik kezét az arcáról. Egyik szemét kinyitja, úgy néz felém.

– Szeretnéd, ha elhívnálak randizni?

Lassú mozdulattal leengedi a másik kezét is.

A szívem a mellkasomból majd kiugrik, miközben arra várok, hogy nyomorúságos helyzetemből kihúzzon.

– Igen – suttogja.

Ujjaimat összefűzöm az övével. – Akkor hivatalosan is megkérlek, hogy randizz velem.