17.-18.-19. Fejezet

 

Tizenhetedik fejezet

 

Jordan

Fordította: Elpida

 

Teljesen elcsesztem a dolgokat Miával

Persze ez nem meglepő, hisz ez vagyok én. Az agyam helyett a farkammal gondolkoztam, amikor Miát Wade dzsipjéhez szorítottam.

Kibaszottul jó érzés volt hozzásimulni, és annyira akartam őt, de hirtelen pánikba esett, és félelme nyilvánvalóvá vált.

Én meg a világ legnagyobb seggfejének éreztem magam. És még most is annak érzem magam.

Tudom, min ment keresztül, és mégis rávetettem magam. Engedélyt kellett volna kérnem tőle, hogy megérinthessem. Óvatosabbnak kellett volna lennem minden mozdulatommal. Csakhogy megtévesztett a viselkedése. Azt hittem, minden rendben van, és mivel nem ellenkezik, kész odaadni magát nekem.

Mekkorát tévedtem!

Ezután nem meglepő, hogy csendben maradt, míg felhajtottunk egy vadvirágokkal borított hegygerincre, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a kanyonra. Úgy gondoltam, tetszeni fog neki ez a hely, és igazam volt. Nemsokára úgy tűnt, megnyugodott, és kezdett visszatérni önmagához, noha még nem olyan volt, mint a nap elején. Már nem volt annyira nyitott velem, és nem állt hozzám olyan közel, mint korábban.

Bezárkózott.

Ettünk, és gyönyörködtünk a kilátásban. Persze én végig ügyeltem rá, hogy ne érjek hozzá.

Ez nehéz volt számomra, de amikor megígértem neki, hogy megvárom, míg ő kezdeményez, akkor azt komolyan is gondoltam.

De ő nem kezdeményezett. Nem tett egy lépést sem felém. Nem ért hozzám.

Azóta eltelt már három nap.

Azóta nem csókolóztunk, nem fogtuk meg egymás kezét, nem értünk egymáshoz.

Voltunk moziban, vacsorázni, csak úgy lógtunk együtt a szállodában, de minden jel arra mutatott, hogy visszatértünk oda, ahonnan elindultunk – csak barátok voltunk.

Tegnap újabb sikertelen kísérletet tettünk, hogy megtaláljuk az édesanyját.

Mivel már csak két nő maradt az Anna névvel, Mia nem akart maga dönteni, hogy melyikhez menjünk először. Nekem kellett választanom, ami nekem sem volt könnyű, ezért becsuktam a szemem, és vakon ráböktem az ujjamat a papírra. Így választottuk ki a következő Annát, akit meglátogatunk. Bárcsak a másikat választottam volna, mert ő sem Mia anyja volt.

Először azt hittem, hogy ő az, akit keresünk. Szőke volt és vékony, mint Mia. Egy igazán nagyon kedves hölgy. Amikor elmondtam neki látogatásunk okát, beinvitált minket a nappalijába, ahol teával kínált minket. Aztán nagyon kedvesen elmondta, miért nem lehetett Mia édesanyja.

Nem lehetett gyereke.

Ha azt mondanám, hogy nagyon-nagyon kellemetlenül éreztem magam, akkor az még enyhe kifejezés lenne.

Beszélgettünk vele egy kicsit, de hamarosan rájöttem, hogy Mia kezdte elveszíteni minden érdeklődését. És ez egyáltalán nem tetszett.

Aztán Anna megkínált minket még egy teával, amit én udvariasságból elfogadtam. Amikor Anna felállt, hogy a konyhába menjen, megállt és Mia felé fordult. "Ha Isten engem is megáldott volna egy gyermekkel, akkor biztosan olyan szerettem volna, amilyen te vagy."

Lehet, hogy ez bók volt, de Mia megbántódott. Tisztán láttam az arcán.

 

– Jól vagy? – kérdeztem tőle halkan.

– Igen.

Nem voltam biztos benne, hogy hallotta-e, amit mondtam. Átszellemülten, és kíváncsian figyelte Anna Monroe-t. És vágyakozva. Láttam az arckifejezésén. Tudtam, Mia azt szeretné, bárcsak ő lenne az anyja.

Ez fájt nekem. És azon tűnődtem, vajon hiba volt-e idejönnünk. Már kezdtem azt hinni, hogy ez a kutatás az édesanyja után többet árt neki, mint használ, amikor Mia hirtelen felállt a székéről.

– Jól vagy? – kérdeztem újra, miközben én is felálltam és elindultam felé.

Lehet, hogy engem nézett, kék szemei rám szegeződtek, de ő már nem volt jelen. És azok a gyönyörű kék szemek már zavarosak voltak a pániktól. Mia azt hitte, hogy el tudja rejteni előlem, de én láttam ezt.

Mert én látom őt.

– Mennem kell – suttogta, és a szeme a kijárat felé révedt.

Tudom mikor kell Miának távoznia. Kerüli a beszélgetést, és abbahagyja az udvariaskodást. Készen áll az indulásra. Erre az első Anna Monroe-nál tett látogatásunkból jöttem rá.

Megerősítően bólintottam, és megfogtam jeges kezét.

– Persze, kicsim. Elmegyünk.

És kikísértem.

 

Mia egész úton egy szót sem szólt. Sőt, amint megérkeztünk a szállodába, kiszállt a kocsiból, és egyenesen a szobájába ment.

Nem állítottam meg.

Aznap este nem találkoztunk. Tudtam, hogy egyedül akar lenni, és ezt elfogadtam.

Ma reggel, amikor kijött a szobájából, fáradtnak és szórakozottnak tűnt, teljesen más volt, mint az a Mia, akit ismertem. Azt mondta, hogy elmegy valahová, és emiatt csalódott voltam.

Hiányzik.

Tudom, hogy őrültségnek hangzik, mert állandóan látom, de nagyon hiányzik az érintése. Hiányzik a jelenléte.

Egész nap távol volt. Kezdem azt hinni, kerül engem. Őszintén szólva nem tudom, mit higgyek.

És folyamatosan csak ezen rágódom. Kezd egyre zavarosabb lenni minden a fejemben.

Utálom, hogy nem tudom, milyen szerepet játszom az életében. Csak barátok vagyunk? Vajon ekkora hibát követtem el, és elvesztettem őt? Meggondolta magát velem kapcsolatban? Velünk kapcsolatban?

Nem mehetek oda, és nem kérdezhetem meg egyenesen. Attól félek, hogy ha megteszem, olyasmit fogok hallani, amit nem akarok.

Felállok. Ingerültnek és kétségbeesettnek érzem magam, de egyben dühös is vagyok magamra. Ma kibaszott meleg volt, és naplemente után sem csökkent eleget a hőmérséklet.

Dózer felemeli a fejét, és felsóhajt. Úgy tűnik, Mia neki is hiányzik.

Bassza meg! Le kell hűtenem magam.

Leveszem a ruháimat, csak a boxeralsóm marad rajtam. Futni kezdek lefelé a sétányon a tó felé, és amikor odaérek, belevetem magam a stégről.

A hideg víztől azonnal jobban érzem magam. Addig úszom a víz alatt, ameddig csak kibírom újabb lélegzetvétel nélkül, de mikor már égni kezd a tüdőm, a felszínre török. Kézzel letörlöm a vizet az arcomról, megdörzsölöm a szememet, és durván átfésülöm a hajamat. Kipislogom a vizet a szemeimből, majd hátrahajtom a fejem, ellazítom a testem és a vízben lebegve felnézek az égre.

Fogalmam sincs, mennyi ideig vagyok így, de amikor úgy döntök, hogy visszaúszom oda, ahonnan a vízbe vetettem magam, azt látom, hogy Mia a móló szélén áll, és engem figyel.

Úgy néz ki, mint egy angyal a naplemente utáni ragyogó égbolt hátterével.

Veszek egy mély lélegzetet, és felé úszom, de még néhány méterre vagyok, amikor meglepetés ér.

Ujjai megragadják felsőjének szegélyét, amit felhúz, át a fején, és a lábai mellé ejt a földre.

Eláll a lélegzetem. Csak bámulni tudom lenyűgöző alakját. Farmer rövidnadrágjában és fehér csipke melltartójában hihetetlenül szexi látványt nyújt.

Úgy néz ki, mint egy kibaszott angyal. Egy kibaszott szexi angyal.

Aztán kigombolja rövidnadrágját, letolja a lábain, majd kilép belőle.

Alatta a melltartójához illő csipkés bugyit visel.

Micsoda látvány!

Megdöbbentem. Még soha sem láttam Miánál szebb nőt.

Leül a móló szélére, lábait a vízbe mártja, és egy kicsit pancsol velük. Egy idő után a kezére támaszkodik, és a vízbe ereszti magát.

Odaúszik hozzám. – Szia – mondja halkan.

– Szia.

– Sajnálom, hogy eltűntem. Én csak...

Megrázom a fejem. – Mia, semmit sem kell nekem megmagyaráznod.

– De. Meg kell magyaráznom. És meg is fogom magyarázni. De nem most. Most csak azt akarom, hogy megcsókolj… és szeretkezz velem.

Azt a rohadt életbe! Ezt nem hiszem el. Engem akar.

Mély levegőt veszek.

Akarom őt. Tényleg nagyon akarom őt.

Fél órával ezelőtt még hajlandó lettem voltam elajándékozni a Mustangomat, csak hogy vele lehessek.

De most... nem tudom, hogy ez mit jelent. Egész nap távol volt, és most hirtelen megjelenik, levetkőzik, és bejelenti, hogy szeretkezni akar velem.

A farkam azt mondja a logikámnak, hogy fogjam be a pofámat, és tegyem meg, amit kér, de az elmém azon aggódik, hogy ha megteszem, csak még jobban eltaszítom magamtól.

– Jordan, szükségem van rád... kérlek – suttogja.

Amint meghallom így könyörögni, nekem végem. Tekintettel arra, hogy egy ideje már nem szexeltem, és ő a legszebb nő, akivel valaha volt szerencsém megismerkedni, nem tudok ellenállni neki, bármennyire is szeretném.

Kezemmel megmarkolom a tarkóját, kissé magamhoz húzom, és ajkaimat az övéhez nyomom.

Felnyög, karjai azonnal a nyakam köré fonódnak, lábai pedig a derekam köré.

A kurva életbe! Jézusom!

Mindkét kezemmel megragadom vékony derekát, és szenvedélyesen megcsókolom. Őt tekintem életem oxigénjének. A szánk szó szerint összeragad. Nyelvem a szája belsejét kutatja. Az íze valami olyasmire emlékeztet, ami a cukorka és a szájvíz között van.

A kezei felcsúsznak a karomon, a víz alá süllyednek, és végigsimít a hátamon. Ujjai megtalálják, és megragadják a boxeralsóm gumiját.

– Akarlak – sóhajtja a számba.

Ugyanebben a pillanatban az istenverte józan eszemnek újra felszínre kell törni. Néha kibaszottul utálom a logikám.

– Várj egy percet – mondom lélegzetvisszafojtva, és elhúzódom.

Szemében nyilvánvaló a csalódás. Kezembe veszem az arcát.

– Nem kell ezt csinálnunk most. Addig várok, ameddig csak kell. Én csak együtt akarok lenni veled. Csak ez számít. A szex várhat.

Érzem, ahogy egyre jobban markolja a boxeralsóm gumiszegélyét, és hamarosan a körmei is a bőrömbe vájnak. – Nem akarok várni. Most akarlak. Normálisnak, teljesnek és egésznek akarom érezni magam, és mindezt akkor érzem, amikor veled vagyok.

Megáll a szívverésem.

Aggódva rázom a fejem. – Kicsim, a szex nem fogja megváltoztatni az érzéseidet önmagaddal kapcsolatban. És miután szexeltünk, továbbra is ugyanígy fogsz érezni.

Ma nem ismerek magamra! Ki a fasz vagyok?

– Legalább egy időre eltűnnek.

Ismét megrázom a fejem, mert nem tudom, mi mást tehetnék. Hogy őszinte legyek, most kurvára elveszett vagyok.

Tekintetét lefelé fordítja. – Nem akarsz engem – suttogja, és kezd elhúzódni.

Hangja szinte megöl engem.

Összeszedem magam, és kényszerítem, hogy a szemembe nézzen.

– Kicsim, én akarlak téged. Hidd el nekem, jobban akarlak téged, mint bármi mást az életemben. Nem tudok másra gondolni, csak rád. Arra gondolok, milyen érzés lenne benned lenni. Akarlak, mert szerintem te nekem lettél teremtve. – Enyhén sóhajtok, és lesütöm a tekintetem. – De azt akarom, hogy te is ugyanazért akarj szexelni velem, amiért én is veled. Semmi másért.

Felém hajol, alsó ajkamat a szájába veszi, és megszívja. – Azért akarlak, mert mióta megláttalak, semmi másra nem gondoltam, csak arra, milyen érzés lesz, amikor bennem leszel.

Ennyi volt. Csak ennyi kellett, és elszáll az agyam.

Teljes lényemmel megcsókolom. Úgy csókolom, mintha nem tudnám, mennyi időm van még vele. És talán tényleg nincs is már több időm vele.

Fájó, kemény farkamhoz dörgölőzik, és a vágy, hogy benne legyek, egyre sürgetőbbé válik

– Basszus, Mia! – nyögöm.

Magamhoz szorítva őt, átgázolok a vízen, hogy kijussak a partra. Most egyetlen célt tartok szem előtt. Az ágyam.

Mia mindkét kezével megragadja a vállamat, és körmeit vizes bőrömbe vájja. Nedves mellei a mellkasomhoz nyomódnak, könyörögve, hogy megérintsem őket. A tenyerem a csipkés melltartója alá csúszik, és dörzsölni kezdem a már amúgy is kemény mellbimbóját. Aztán a tenyerem felcsúsztatom a nyakához, megragadom a tarkóját, ujjaimat a hajába fonom, és újra csókolni kezdem. Szenvedélyesen.

Olyan kibaszott erotikus nyögést ad ki, hogy majdnem eldobom az agyam.

Amikor végre a szobámba érünk, berúgom mögöttünk az ajtót, és az ágyamra fektetem.

A szobámban sötét van. Csak az ablakon keresztül szűrődik be némi fény. Nagyon szeretném látni őt, ezért a villanykapcsoló felé nyújtom a kezem, hogy felkapcsoljam a lámpát, de megállít.

– Ne kapcsold fel.

Miért? Most mi van?

Szeretném látni buja testének minden egyes részletét, de mivel Miával van dolgom, és tudom, hogy megvannak az okai, lemondok a világításról.

Kihagyhatjuk a fényt, de mostantól ügyelni fogok rá, hogy minden lámpát felkapcsolva hagyjak ebben az istenverte szobában, hogy legközelebb láthassam és élvezhessem fenséges testének látványát. Ránézek, és várok, hogy a szemem hozzászokjon a sötétséghez. Látom Mia krémszínű sziluettjét, ahogy az ágyon fekszik. Annyira fel vagyok izgulva, hogy azt elképzelni sem tudtam volna.

Még soha sem feküdt nő az ágyamban. Ez a hely csak az enyém volt, de meg akarom osztani vele. Azt akarom, hogy itt legyen. Szeretném, ha az életem minden területén jelen lenne.

Felmászom az ágyra, és nyitott lábai közé térdelek.

Karjaimmal a feje két oldalán megtámaszkodva fölé hajolok. Leereszkedem hozzá, és megcsókolom. Aztán a kezemet lágy, bársonyos simításokkal végigvezetem az arcán, majd a nyakán, amíg el nem érem mellei csúcsát. Ott a bőre még mindig nedves, és rám vár.

– Ez így rendben van? – kérdezem tőle, mielőtt belemerülnénk.

– Igen. – Hangja vágyakozással és erotikával teli. Nagyon dögös.

Felemeli a kezét, és nedves hajamba túr.

Lehúzom melltartójának egyik pántját, és tenyerem a melltartóhoz vándorol, hogy kiszabadítsam a melleit. Mellbimbója kemény, és készen vár rám.

Lehajtom a fejem, számba veszem az egyik mellbimbóját, és erősen szopni kezdem. Felnyög, csípőjét felemeli, és punciját a péniszemhez nyomja. Kis híján elélvezek.

– A rohadt életbe! – mondom lélegzetvisszafojtva. Megragadom a csípőjét, hogy mozdulatlanná tegyem. Addig szándékozom halogatni a dolgokat, ameddig csak lehet. Figyelmem ismét a mellbimbójára irányítom. Nyalogatom, csókolgatom, majd elkezdem szopogatni az egész mellét. Mivel nem szeretem, ha korlátoznak, kezemmel a háta mögé nyúlok, és kigombolom a melltartóját. Megemeli a felsőtestét, hogy segítsen. Lehúzom a karjáról is, és hagyom a padlóra esni.

Most a hátán fekszik, és kezeit a vállamon tartja.

Csak bámulom csupasz melleit, képtelen vagyok levenni róluk a tekintetem. – Mia, gyönyörű vagy.

Kezeivel eltakarja az arcát. Tudom, hogy zavarban van. Elhúzom a kezét. – Gyönyörű vagy – erősítem meg egy gyengéd csókkal az ajkain.

Lehajolok, hogy az eddig elhanyagolt mellbimbójának is kellő figyelmet szenteljek, nyalom, szopogatom, és közben két ujjal megcsípem a másik mellbimbóját is.

Felsikolt. Hozzám nyomja magát, és ziháló hangon kérlel: – Jordan, kérlek! Szükségem van rád.

– Basszus, Mia, rohadt dögös vagy. – A fejemet a mellkasára hajtom. – Azt akartam, hogy ez sokáig tartson, de most már nem hiszem, hogy képes vagyok rá.

Feltérdelek, és ujjaimat nedves bugyijának felső részébe akasztom. Kis időre megállok, adok neki egy kis gondolkodási időt, hogy tudathassa velem, ha tovább mentem a kelleténél.

Bólint, hogy folytassam. –Kérlek – mondja.

Lehúzom a bugyiját. Előbb az egyik lábát hajlítja be, hogy segítsen levenni, majd a másikat is. Lehúzom róla és a padlóra dobom. Lenézek a puncijára. Borotválja és nyírja. Fogadok, hogy az íze is olyan édes, mint az illata.

A farkam még keményebb lesz. A nedves boxeremre markolok, és punciját bámulva párszor fel-le húzom magamon a kezem.

– Meg kell kóstolnom téged – mondom neki, de a válaszát már nem várom meg, inkább leszállok az ágyról, letérdelek, és máris a nyitott lábai között találom magamat.

Miközben még jobban szétfeszítem a lábait, a puncijára cuppanok, és a csiklóját szopogatom. Tökéletes az íze! Nyögdécsel, zihál, és sarkait a matracba mélyeszti. Mosolygok. Tetszik a reakciója. Orromat a punci ajkaihoz nyomom, és belélegzem.

– Kurva jó! – mormogom, tudva, hogy a hangom rezgése még inkább izgatja őt.

– Jordan, kérlek... én szeretnék... – mondja lélegzetvisszafojtva.

Nyelvemmel végigsimítok rajta, bele nyomom, még több nektárját szívom a számba.

– Sss… kicsim, minden rendben. Vigyázok… – Nyelvemet a csiklójához szorítom, és ezzel egy időben egyik ujjamat belecsúsztatom. Aztán még egyet. Majd elkezdem ritmikusan ki-be mozgatni az ujjaimat benne, miközben tovább szopogatom és nyalogatom a gyengéd húsát. És ezt folytatom egészen addig a pillanatig, amíg fel nem robban a számban.

És miközben ő fokozatosan visszatér az orgazmusából, én villámgyors mozdulatokkal leveszem a boxeralsómat, felmászom reszkető testére, és annyira készen állok a behatolásra, mint még soha.

Megcsókolom, nyelvemmel végigsimítok az ajkán, lehetőséget adva neki, hogy megkóstolja magát.

A szájába szívja a nyelvemet. Ujjai a fenekembe vájnak, ahogy közelebb húz magához. – Akarlak – sóhajtja.

Jézusom! Kibaszottul szexi.

Az éjjeliszekrényhez nyúlok, és előveszek egy bontatlan doboz óvszert, amit aznap vettem, amikor Miával randizni kezdtünk.

Nevezzük ezt előre tervezésnek. Mivel én természetesen egy optimista fickó vagyok.

Kiderült, jól tettem, hogy megvettem és itt tartottam ezeket. Az óvszereket a kocsimban vagy a pénztárcámban szoktam tartani. De Mia nem olyan, mint a többi lány, akikkel eddig kapcsolataim voltak. Tudtam, hogy amikor szeretkezni fogok vele, akkor a szobámba jövünk, és úgy fog történni minden, mint most.

Sietve kinyitom a dobozt, kiveszek egyet, letépem róla a fóliát és felhúzom magamra. Elhelyezkedem Mia lábai között, és péniszem fejét a hüvelye bejáratához illesztem. Megállok, hogy megcsókoljam. Nem erőszakosan és szenvedélyesen, hanem édesen és gyengéden. Azt akarom, megértse, mit jelent nekem. Mit érzek iránta. Mennyire akarom, ami most velünk történik.

Erősen megragad a fenekemnél fogva, és magához húz. Megértem a jelzését, és lassan belé hatolok. – Mia... – lélegzetvisszafojtva nyögöm nevét, mint egy imát. Viszonozza, és miközben csípőjét felemeli hozzám, ugyanolyan erotikus hangon ejtve ki a nevemet: – Jordan!

Újra megcsókolom. Kihúzódom és visszacsúszok. – Kibaszott tökéletes vagy. Soha nem akartam még senkit annyira, mint téged.

– Mmm... Ó! Istenem! – nyögdécsel, és körmeit a hátamba vájva, végigkarmolja a bőrömet.

Érezni a körmeit…

Benne lenni...

Elvesztem.

Megőrülök a gyönyörtől. Úgy kezdem el kefélni, ahogy még soha senkit sem keféltem.

– Jordan, ne hagyd abba! Soha ne hagyd abba! – Felemeli a lábait, átkarolja a derekam, miközben én lendületesen ki-be járok benne.

Ez már túl sok. Túl sok. Az érzelmek, melyek elárasztanak... Mindezek érte…

Miatta…

És nem tudom, hogyan kezeljem.

Felemelem a kezeit, a feje mögé teszem őket, és az ágytálához szorítom. Ujjainkat összefűzöm, farkamat ki-be pumpálom benne, figyelem az arcát, nézem, mennyire élvezi ezt, magamba szívom nyögéseit, suttogásait, és a nevemet, ami az ajkairól jön.

Nem telik el sok idő, és elérkezik a pillanat, amikor érzem, ahogy péniszem körül megfeszül, és tudom, hogy közeledik, már majdnem ott van.

– Ez az, kicsim – mondom zihálva az ajkaihoz közel. – Gyere, érezni akarom, ahogy a farkamon felrobbansz.

És abban a pillanatban, amikor megérzem orgazmusát, én is beleélvezek. És az orgazmusom olyan heves, ahogy még soha sem élveztem el.

Benne maradok, míg próbálunk magunkhoz térni. Örökre benne akarok maradni.

Gyengéden szájon csókolom.

– Hűha – sóhajtja.

– Egyetértek veled.

Kuncog. Ez a legaranyosabb hang, amit mostanában hallottam.

Homlokomat az övéhez támasztom, és belélegzem illatát. – Mia, megőrülök érted. – Úgy érzem, el kell mondanom neki, hogy mit érzek. Mit jelent nekem igazán. Szeretném, ha mindent tudna, amit még nem tudom, hogyan fejezzek ki. Ujjai megérintik az arcom. Érintése gyengéd, de olyan érzés, mintha a lelkemet simogatná. – Én is – suttogja.

Szívem kicsit megnyugszik, amikor rájövök, milyen nagy szükségem volt arra, hogy halljam ezeket a szavakat a szájából.

– Adj egy percet, hogy rendbe szedjem magam – mondom, és kihúzódom belőle. A fürdőszobába megyek, kidobom az óvszert, és gyorsan megmosakszom.

Amint végeztem, visszamegyek az ágyhoz, kihúzom alóla a takarót, lefekszem mellé, és betakarom magunkat. Magamhoz húzom. Átölelem és magamhoz szorítom.

Ölelkezem. Szex után.

És nem akarok sehova sem elfutni. Nem akarom itt hagyni. Nem akarok máshol lenni. Csak itt akarok maradni, Miával a karjaimban.

Olyan édes nyugalom száll meg, amilyet eddig nem ismertem.

Elengedem magam a karjaiban, és érzem, hogy eggyé válok vele.

Ujjaival gyengéden végigsimít a karomon. – Boldog vagyok – suttogja.

Mosolygok. Ajkaim megérintik puha bőrét. – Én is, kicsim.

Megfordul, hogy rám nézzen, és elmosolyodik. Imádom gyönyörű ajkait.

– Akarsz valamit mondani? – kérdezem.

Az ujjaival finoman végigsimít mellkasomon. – Nem csinálhatnánk... megint?

– Most? – kérdezem, és csodálkozva felvonom a szemöldököm.

– Aha – sóhajtja.

– Lehet, hogy a szerszámomnak szüksége van egy perc szünetre, egy újabb akció előtt – mondom, és a farkam felé biccentek.

Kinyújtja kezét, kis ujjaival körbeöleli a farkam, mire az egy pillanat alatt életre kel.

– Oké, talán túlzás volt az egy perc – mondom vigyorogva, miközben a hátára fektetem. Késlekedés nélkül fölé mászok, és élvezem nevetésének dallamát. Majd még közelebb hajolok hozzá, és ajkait ajkaim közé szívom.

Tizennyolcadik fejezet

 

Mia

Fordította: Elpida

 

Melegséget érzek a hátamon. Gyengéd ujjak simítanak végig a bőrömön. Nem emlékszem, hogy valaha is éreztem volna ilyen elégedettséget ébredéskor.

Aztán eszembe jut, hogy hol vagyok, és ki érinti a hátamat.

Jordan.

Az ágyában vagyok.

Minden, ami tegnap este történt, villámgyorsan átfut az agyamon. Egy gyönyörű emlék a szeretkezésről, ami köztem és Jordan között történt.

Aztán, amikor rájövök, hogy meztelen vagyok, pánikba esem. Teljesen meztelen vagyok. És hason fekszem.

És semmi sem takarja testemet.

És Jordan felébredt.

És látta a sebhelyeimet. És valószínűleg most is azokat nézi.

Rosszul érzem magam.

Azt terveztem, hogy még előtte felkelek, és felöltözöm.

Nem álltam készen arra, hogy megmutassam neki a hegeimet. Arra sem álltam készen, hogy kérdéseket tegyen fel róluk.

Ez hülye hiba volt a részemről.

Miután tegnap találkoztunk a második Anna Monroe-val... és nem számított, milyen kedvesen bánt velem... nagyot csalódtam, hogy ő sem az anyám… így most már csak egy név maradt a jelöltek listáján, és lehet, hogy ő lesz az anyám...

Ez arra kényszerített, hogy elrohanjak a legközelebbi élelmiszerboltba, majd egy szállóba, ahova egész napra bezárkóztam, és betegre zabáltam magam, miközben szembe néztem magammal és az emlékeimmel.

 

– Szia – köszönt halkan Jordan, amikor átsétáltam az előcsarnokon.

Gondoltam, hogy a recepciónál van, csak egyszerűen nem volt erőm ránézni, mert tudtam, hogy mit fogok tenni. Féltem, hogy látni fogja a teljes igazságot, ha csak az arcomra néz.

Tegnap óta nem beszéltem vele. Különös gyengédséggel bánt velem Anna ügyében, de én elmerültem a saját gondolataimban. És még most is el vagyok merülve.

– Dolgom van – mondtam. És ennyi volt.

A következő pillanatban kiléptem az épületből, beültem a kocsimba, elmentem a legközelebbi élelmiszerboltba, amit a város szélén találtam, és megvettem mindent, amire szükségem volt, hogy az egyetlen biztos módon, amit ismerek, segítsek magamon, hogy jobban érezzem magam.

Leparkoltam egy csendes helyen, és eszeveszetten elkezdtem kibontani az élelmiszer csomagokat. Aztán rájöttem, mit csinálok, és azonnal pánikba estem. Mi van, ha valaki meglátott? Mi lett volna, ha Jordan követett volna, és megtudja, mit csinálok? Ez irracionális volt, ezt tudtam, de az elmémben minden összezavarodott.

Rengeteg „Mi van ha?” kérdésem volt, és nem akartak eltűnni.

Hogyan magyarázhatnám meg neki? Hogyan érhetném el, hogy megértsen?

Képtelen lennék rá. Elveszíteném őt.

Aztán a szemem megakadt egy motel tábláján az utca végén.

Gyorsan bepakoltam az ételeket a táskámba, beindítottam az autót, és a vendégházhoz hajtottam.

Lepukkantnak és ápolatlannak tűnt, de nem érdekelt. Csak azt akartam, hogy egyedül lehessek. Így kibéreltem egy szobát.

Odabent leültem az ágyra, és elkezdtem kinyitni az élelmiszercsomagokat. Amint a gyomrom tele lett, kezdtem megnyugodni a második sikertelen kísérletem után, hogy megtaláljam az anyámat.

Túl mélyre süllyedtem. Amikor végeztem, csak Jordanre vágytam. Olyan volt, mint egy vészhelyzeti pánikroham... a kétségbeesett vágy, hogy vele lehessek.

Ő az egyetlen ember, akitől jól és teljesnek éreztem magam. Azt akartam, hogy adja meg nekem azokat az érzéseket, amelyek hiányoztak. Így hát megmosakodtam, és elhagytam a vendégházat. Beültem a kocsimba, és elindultam, hogy megkeressem. Aztán ledobtam a ruháimat, és megkértem, hogy szeretkezzen velem...

Semmi másra nem gondoltam. Nem gondoltam át, hogy így látni fog engem, és megláthatja a sebhelyeimet.

Ki kell jutnom ebből a szobából.

Gyors mozdulatokkal felállok az ágyból, magammal húzom a lepedőt is, hogy eltakarjam vele meztelenségemet.

– Jó reggelt! – köszön nekem. Azonnal megérzem az óvatosságot a hangjában.

Nincs bátorságom a szemébe nézni. – Jó reggelt! – mondom. – Csak… ki kell mennem a mosdóba.

Egy másodperccel később már bent is vagyok, és gondoskodom róla, hogy bezárjam az ajtót magam mögött. A mosdókagylóhoz lépek, aztán belenézek a tükörbe. Utálom, ami visszanéz rám.

Leülök a vécére, próbálok uralkodni az érzéseimen és a késztetéseimen, amiket most érzek.

Fel kell öltöznöm, és el kell mennem innen, de nem tehetem, mert kint hagytam a ruháimat, amikor levetkőztem Jordan előtt.

Mi ütött belém? Általában nem szoktam így viselkedni. Ez nem jellemző rám.

De ő arra késztet, hogy ilyen legyek. Azt akarja, hogy valami... valaki jobb legyek.

De most meglátta az ocsmány sebhelyeimet, amiket rejtegettem, és túl sok lesz neki. El fogom veszíteni, pont akkor, amikor már sikerült megszereznem...

Könnyed kopogást hallok az ajtón. – Mia, minden rendben odabent?

– Igen. – Hangom tompa. – Máris jövök.

Szorosan a testem köré tekerem a lepedőt, és lassan kinyitom az ajtót.

Jordan az ágy szélén ül, fekete boxeralsót viselve. Csak az van rajta.

Ha nem lennék annyira feldúlt, mint most vagyok, akkor értékelném, és megcsodálnám a csodás testét, amelyet most látok először napfényben.

Ha azt mondom, hogy fitt, az még enyhe kifejezés. Szívesen töltenék órákat azzal, hogy az ujjammal simogatom kockás hasizmát.

Szemei találkoznak az enyémmel. – Szia – mondja lágy hangon. Feláll, és odasétál hozzám.

Bár annyira szeretném, hogy megérintsen, mégis félek attól, hogyan reagálnék rá, ha ez megtörténne. Ezért inkább kitérek előle.

– Köszönöm a tegnap estét. – Köszönöm? Nem jutott eszembe semmi jobb, amit mondhatnék neki? – Megyek a szobámba.

– Várj!– hallom a hangját a hátam mögött. – Ne menj el! Beszélj hozzám!

Sóhajtok, és megfordulok. – Miről akarsz beszélni?

– Rólunk.., rólad és rólam. Kettőnkről. – Egy kézmozdulatot tesz közöttünk. – Arról, ahogy most kerülsz engem. A tegnap este történtek után azt hittem, hogy... – Kezével a hajába túrt. – Nézd, azt hiszem, értem, miért viselkedsz így... Tudom, miért nem akartad, hogy felkapcsoljuk a villanyt tegnap este. A testeden lévő hegek miatt.

Láthatóan összerezzenek. – Nem tudod, miről beszélsz. – A szemeim megtelnek könnyel.

– Akkor mondd el, mi folyik itt. – Tesz egy lépést felém, és kinyújtja a kezét.

– Nem tudom

– De, meg tudod tenni. Annyi mindent meséltél nekem arról a vadállatról, az exedről. Mesélj azokról a hegekről is. Soha nem ítélkeztem mások felett, és most sem áll szándékomban elkezdeni. Kicsim, azért vagyok itt, hogy...

Megrázom a fejem. Egy könnycsepp hullik le szemhéjamról. – Ezeket a sebhelyeket nem Forbes okozta.

Az arca megfagy. Figyelem, ahogy az ujjai ökölbe szorulnak. – Akkor ki? – kérdezi lassan.

A félelem szétterjed bennem. Kiszolgáltatottnak érzem magam. Átölelem magam, meztelenségemet karjaimmal takarom el, amikor mindennél jobban szeretném, ha most rendesen fel lennék öltözve.

– Mondd el, Mia. Ki? – Hallom, ahogy a dühe felerősödik, ahogy beszél. Tudom, hogy nem rám haragszik, hanem arra, aki bántott.

Újabb könnycsepp gördül le az arcomon. Kézfejemmel letörlöm, és veszek egy nagy levegőt.

– Oliver. Az apám.

– Az apád tette ezt? – A hitetlenség a hangjában fáj nekem. Ettől értéktelennek érzem magam.

– Igen. Nos, nem mindenki olyan szerencsés, hogy olyan nagyszerű apja legyen, mint a tiéd, Jordan. – Nem akarok megkeseredettnek hangzani, de nem tudom abbahagyni. – Az én apám nem törődött a gyerekével, és nem is szerette úgy, mint a tiéd. Az enyém egy beteg, brutális rohadék volt, és akkor vert, amikor csak kedve volt hozzá. És általában az övét használta hozzá. Így lettek ezek a hegek.

Lehajítom a lepedőt magamról, felfedem a testemet. Hátat fordítok neki. Erős fájdalmat érzek, de elviselem. Nem tudom, hogy mit csinálok, vagy, hogy most merre jár az eszem. Csak csinálom...

– Mindig megvert, ha nem viselkedtem jól. Nem kellett sok hozzá, elég volt, ha a tejesüveget kupak nélkül hagytam... vagy ha olyan különösen nagy bűnt követtem el, hogy akár csak egy percet is késve értem haza az iskolából. Akkor ő levette az övét, és megvert vele. És inkább azzal a végével ütött, ahol a fémcsat volt. Hogy még jobban fájjon, és nyomokat hagyjon rajtam.

Forró könnyek gördülnek le az arcomon. Hagyom, hogy megégessék a bőrömet, hogy érezzek valamit. Mert éreznem kell valamit. Bármit.

– Késekkel és fegyverekkel terrorizált. Ez mind része volt megfélemlítő, beteges játékának. Tudatta velem, hogy én is feláldozható vagyok. Már nem is számoltam, hányszor törte el a bordáimat vagy a csontjaimat. Vagy hányszor ficamította ki az ujjaim, amelyeket én magam raktam vissza a helyükre. Kificamította a vállamat, a térdemet taposó csizmájával ugrasztotta ki. – Fájdalmas, mély levegőt veszek. – Szóval ez volt az én életem. Most már minden részletet tudsz. És most elmegyek.

Megragadom a lepedőt, eltakarom meztelenségemet, és mindennél jobban gyűlölöm magam. Csak el akarok tűnni innen, de Jordan megelőz.

Hátulról átölel, és magához húz. Nem küzdök ellene, mert bizonyos mértékig nem is akarok. Azt akarom, hogy törődjön velem.

Nem akarok többé egyedül lenni.

Érzem, ahogy remeg a teste. Arcát az enyémhez szorítja. A szemem lehunyom, mintha így megszabadulhatnék a bennem forrongó fájdalomtól.

– Nem, Mia. Nem fogsz elmenni – suttogja.

Érzem ölelését, a karjait, erős kezeit, amelyekről tudom, hogy soha nem bántanának.

Összeroskadok.

A térdeim nem bírnak megtartani. De Jordan itt van. Mellettem. Felemel, és az ágyhoz visz.

Testemmel hozzátapadok, arcomat a mellkasára fektetem, és sírni kezdek, zokogok, ahogy eszembe jut minden, amin az évek során keresztülmentem.

– Itt vagyok... Itt leszek neked... mindig. Mia, soha nem hagyom, hogy bárki bántson téged. Esküszöm.

~~~

Valamikor elaludtam. Kimerültem a sírástól, és a Jordannel újból átélt, felszínre törő fájdalmas emlékektől.

Bedagadt szemekkel ébredek. A fejem fáj, és nagyon nehéznek érzem.

Felemelkedem Jordan mellkasáról, pislogva próbálom helyreállítani homályos látásomat. Jordan szemei csukva vannak, de karjai azonnal magához szorítanak.

– Ne menj el. – Kinyitja a szemét.

– Nem akartam – suttogom rekedt hangon.

Hátamat simogatva kérdezi: – Hogy érzed magad?

Megdörzsölöm a szemem, és az államat a mellkasára támasztom. – Voltam már rosszabbul is.

Megértően bólint.

– Köszönöm, hogy itt voltál... és meghallgattál.

– Mindig itt leszek neked. – Megsimogatja az arcom. – Most, hogy egy kicsit jobban érzed magad, szeretnél még beszélgetni?

Megrázom a fejem. – Egyelőre jól érzem magam. És szeretném, ha továbbra is így éreznék. – Újra a mellkasára hajtom a fejem, és szívének halk dobogását hallgatom.

A tekintetem a tetoválásra esik, amely a vállánál kezdődik, végigmegy a jobb karján, egészen a csuklójáig. Ez egy törzsi dizájn, közte néhány rövid mondattal. Megsimogatom a karját az ujjammal, és elolvasom az idézeteket. Már olvastam őket korábban is, de most jobban odafigyelek rájuk...

Nem minden vándor téved el.

Ez a bicepszére van írva.

– Ezt a tetoválást három részletben csináltam – magyarázza. – Amikor Indonéziában voltam.

Ujjaim végigsimítanak a karján.

Ha nem élhetsz tovább, élj intenzívebben.

– Azután csináltattam, hogy anyám meghalt.

Szomorúan elmosolyodom, majd a mondatra nyomom ajkaimat. Feltolom magam, és lovagló pózban a derekára ülök. Kezeivel megragad a combomnál.

– Befejezted a tetoválásaim ellenőrzését? – kérdezi mosolyogva.

– Nem. Még nem végeztem. – Viszonzom a mosolyát, majd lehajolok, hogy elolvassam a mellkasára írt mondatot.

Nem keresem a balhét. Általában megtalál engem.

Nevetek. Ez annyira jellemző Jordanre. De mire emlékeztet?

– Harry Potter szavai – mondom, és ujjammal a tetoválásra bökök.

– Aú! – Úgy tesz, mintha fájna, és megdörzsöli a mellkasát.

– Sajnálom.– Bűnbánóan mosolygok. – Ez egy Harry Potter idézet, ugye?

Kíváncsian néz rám. – Valóban. Miért kérdezed?

Megvonom a vállam. – Csak úgy... kocka! – kuncogom, és a kezemmel eltakarom a számat.

Gyanakvóan néz rám, majd villámgyorsan mozdul, a hátamra fordít, és a testével az ágyhoz szegezve mozdulatlanná tesz.

– Jíííííí – nevetek visítva.

– Te most kockának neveztél? – Az arca centiméterekkel az enyém fölött van. Tekintete komoly, de látszik a vidámság a szemeiben.

– Nem. – Összepréselem az ajkaimat, hogy ne nevessem el magam.

– Nem? De én biztos vagyok benne, hogy az előbb annak neveztél.

– Tévedés. – Döbbenetet színlelek. – Hogy is mondhatnék ilyet, egy Harry Potter idézetet látva rajtad. Inkább azt mondanám, hogy ez a legkirályabb dolog a világon.

– Megpróbálod megúszni, okoska. Egyébként, kicsim, Harry Potter tök menő srác. Basszus, ő egy igazi varázsló.

Nevetek. Szeretem, hogy a karakterének ezt az oldalát is megismerhettem. Azt az oldalát, amit szerintem senki más nem látott, azt az oldalát, ami igazán megmutatja, hogy ki is ő valójában. Azt az oldalát, ami mélyen benne rejtőzik.

Ő is nevetni kezd. Aztán végigsimít az arcomon, hüvelykujját könnyedén az ajkamra nyomja, és felizgat. Nevetésünk azonnal elhalkul, és a hüvelykujját az ajkai váltják le.

– Szeretem nézni, ahogy nevetsz – mondja, ajkait szinte az enyémre tapasztva.

A kezeim végigcsúsznak a hátán. – Szeretem, hogy megnevettetsz.

Elmosolyodik, ad még egy csókot, majd a mellkasomra hajtja a homlokát.

Elkezdek játszani a hajával. Morgó hangú reakciójából úgy vélem, ez tetszik neki.

– Kocka vagyok – kuncog egy pillanat múlva.

Abbahagyom a hajának simogatását. – Valóban az vagy. – Mosolygok. – De tudod mit? Ettől csak még jobban kedvellek.

Megszorítja a fenekemet, majd megcsókolja a mellbimbómat. Újra elkezdek játszani a hajával.

– Szóval... most mi lesz? – Felteszem a kérdést, ami első szeretkezésünk óta körbe-körbe jár a fejemben.

Tudom, hogy már volt két randink, egyszer kiborultam, amikor túlságosan beindultunk, most meg szeretkeztünk, amit egy teljes érzelmi összeomlás követett.

Őszintén szólva nem tudom, valójában mi van közöttünk. Tudom, hogy mit akarok, de a probléma az, hogy nem tudom, Jordan mit akar tőlem.

Mély levegőt vesz, majd megsimogatja a vállamat. – Arra gondoltam, hogy itt hagylak feküdni, megetetem Dózert, mert most van a reggelije ideje, és beadom neki a gyógyszereit. Aztán palacsintát sütök a nőmnek, és ágyba viszem neki. És amikor már boldogan jóllakott, akkor arra gondoltam, hogy az egész napot az ágyban tölthetném vele. Persze csak ha ő is akarja.

A nőm. Ezt pozitívumnak veszem.

Felemeli a fejét, és állát egy pillanatra a mellkasomra támasztja. Meleg tekintete érzelmekkel telve néz rám.

Én is felemelem a fejem, kezeimmel feltámaszkodom, és közelebb viszem az arcomat az övéhez. – Akarja – mondom suttogva.

Pupillái kitágulnak, és látom a vágyat a tekintetében.

– Ebben az esetben Dózer várhat még egy kicsit a reggelijére. – Kicsit felemelkedik, egyik kezével közénk nyúl, és a következő pillanatban egy ujját már belém is csúsztatja.

– Ó! Istenem! – Elakad a lélegzetem. Ugyanakkor érzem, hogy a pénisze megkeményedik a combomon.

– Kicsim, máris… olyan nedves vagy – mondja mély hangon.

– Erről te tehetsz, és az, amit velem művelsz…

– És szándékomban áll még sokkal többet tenni – ígéri, mielőtt ajkai lezárják a számat.

~~~

Miután szeretkeztünk, Jordan nehéz szívvel feláll, és elmegy Dózert megetetni.

Előkerítem a bugyimat, és felveszem Jordan egyik pólóját, amit a szekrényében találtam. Hatalmas rám, és majdnem a térdemig ér.

Végigsétálok a szobáján, és a szemem megakad a falon lévő világtérképen. Gombostűket szúrt bele, melyek egy megrajzolt, előre eltervezett útvonalon vannak. A gombostűk mutatják a helyeket, amelyeket utazásai során meglátogatott. Az utolsó tű Thaiföldön van, de a vonal Indiában kezdődik, Nepálon keresztül halad, átszeli Kínát, eljut Hongkongba, majd Sanghajba, és végül Japánban ér véget. Gondolom, oda ment volna, ha nem szakad olyan hirtelen vége az utazásának.

Nézegetem a térképen különböző helyekre kitűzött fotókat. Ezeken Jordan egy kicsit fiatalabb, és különböző helyszíneken látható a barátaival.

Boldognak tűnik. A szemei is nevetnek.

A képeket nézve szomorúságot érzek, hisz itt láthatom arcán izgatottságát és kalandvágyát, hisz még nem tudja, nemsokára mi vár majd rá.

A térkép alatt van az íróasztala. Néhány bekeretezett fénykép áll rajta.

Az egyik egy fekete hajú nőt ábrázol, aki boldogan mosolyog a kamerába. Ő valószínűleg Jordan anyja. A kezembe veszem, és közelebbről is megnézem. Elég fiatalnak tűnik ezen a képen, velem egyidős lehet, és nagyon csinos. Ugyanolyan a szeme színe, mint Jordáné.

Visszateszem a keretet oda, ahol volt, és felveszem a következőt. Egy fiatal Jordan van rajta, aki úgy négy vagy öt éves lehet. Egy férfi tartja a karjában, akiről feltételezem, hogy az apja, mivel pontosan úgy néz ki, mint Jordan most. Az apja mellett, közel hozzá, egy vékony, szőke hajú hölgy áll. Nagyon csinos. Ó, igen! Biztosan ő Jordan édesanyja. A másik, akit korábban láttam, talán egy nagynéni vagy más rokon lehet.

Abban a pillanatban, hogy visszatettem a keretet a helyére, belép Jordan egy tálca palacsintával és két csésze kávéval.

Lehetne ennél tökéletesebb? Folyton arra számítok, hogy egyszer csak felébredek, és rájövök, hogy ez az egész csak egy álom, és még mindig a Boston melletti motel ágyában vagyok.

Leteszi a tálcát az asztalára, átöleli a derekamat, miközben mögém áll, és az állát a fejem tetejére támasztja. – Ők itt a szüleim. – Rámutat a képre, amit az előbb néztem.

– Gyönyörű volt az anyukád.

– Igen, tényleg az volt.

– Tudod, egy kicsit rá emlékeztetsz.

– Tényleg? – Elmosolyodok.

– Igen. Ő is mindig azelőtt beszélt, mielőtt gondolkodott, akárcsak te.

– Hékás! – kiáltom, és megcsiklandozom az oldalán.

– Jaj! Elég – szól rám nevetve, és megpróbál kitérni előlem. – Csiklandós vagyok.

Hátrahajtom a fejem, és felnézek rá. – Hmm… Ezt nem tudtam.

Rám néz, és összevonja a szemöldökét. – Igen, és pont azért nem mondtam, hogy ne kezdj el azon gondolkodni, amin most is töröd a csinos kis fejedet. Szóval ne kezdj el ötletelni.

– Nem akartam. – Vigyorgok.

Megrázza a fejét, és egy gyors puszit nyom az ajkamra.

Újra felveszem a keretet, és megnézem a fényképet. – Hihetetlenül hasonlítasz az apukádra.

– Aha. Fiatalkorában jóképű fickó volt.

Megrázom a fejem, és nevetve visszateszem a keretet a helyére.

– Ő itt ki? – A fekete hajú nő képére mutatok.

Jordan egyik kezével elengedi a derekamat, és felveszi a keretet. – Ő Abbi... az igazi anyukám.

Meglepetten fordulok meg.

A szemembe néz. – Meghalt szülés közben. Valami nem diagnosztizált szívbetegségben szenvedett, és a szíve feladta, miközben engem szült. Nem sokkal a születésem után meghalt.

A szemeim megtelnek könnyel.

Istenem! Jordan is sok mindenen ment keresztül. Két anyukáját is elvesztette.

Két tenyerembe veszem az arcát. – Nagyon sajnálom.

Leteszi a keretet az asztalra. – Mindegy. Nem ismertem őt. Nehezebb szomorúnak lenni valaki miatt, akit elvesztettél, de nem is ismerted. Ha érted mire gondolok? Apám mindent elmesélt, ami vele kapcsolatos volt. Vannak róla képeim is.

– Szóval a nő, akit anyának hívsz...?

– Belle. Ő volt apám fiatalkori szerelme. Szakítottak, amikor Belle főiskolára ment. Akkoriban találkozott apám Abbivel, és megszülettem. Abbi halála után apám egyedül nevelt engem, nagyapám segítségével, mivel apám már a rendőrségnél szolgált. Később Belle hazatért. Akkoriban körülbelül három-négy éves lehettem. Újra összejött apámmal, és úgy nevelt fel, mintha a saját gyermeke lennék.

– Nem akartak közös gyerekeket?

Furcsa kifejezés jelenik meg az arcán, mintha ez a gondolat meg sem fordult volna a fejében. Zavartan csücsöríti ajkait. – Azt hiszem, nem. Nekik már megvolt a tökéletes utód, én, miért akartak volna még egyet?

Szememet forgatom, és felnevetek. – Persze!

Nevetve megy el mellettem, és megpaskolja a fenekemet. – Gyere, együnk, mielőtt kihűlnek a remekműveim.

Az íróasztalhoz ülünk, én Jordan székére, ő pedig egy zsámolyra. A lábamat a szék alá húzom. Ez egy tudat alatti mozdulat. Továbbra is próbálom elrejteni a sebeimet, bár ő tudja, hogy léteznek, és pontosan tudja, hogyan keletkeztek.

Amikor elmondtam Jordannek mindent Olivérről, úgy éreztem, mintha kinyitottam volna egy kísérteties, sötét szoba ajtaját, és fényt engedtem volna be.

Persze ez nem hozza helyre a dolgokat, és nem változtatja meg az emlékeimet, de megkönnyíti a helyzetemet a tudat, hogy vele beszélhetek.

Fogok egy palacsintát, letépek belőle egy darabot, és a számba teszem. Látom, hogy Jordan engem néz, és főleg a combom fedetlen részét nézi. Úgy tűnik, mintha arra emlékezne, amit fél órával ezelőtt csináltunk. Felhúzott szemöldökkel nézek rá.

– Mi az? – kérdezi, miközben ártatlanul néz rám. – Az én hibám, hogy túl szexi vagy a pólómban? És kurva jó lábaid vannak.

Egész testemben megborzongok. Érzem, hogy egyre jobban vágyom az érintésére.

Vajon mindig így fogok érezni Jordan iránt?

Újabb falatot vettem a palacsintából a számba. Lenyelem, és hirtelen fájdalmat érzek a gyomromban. Mindkét kezemmel a hasamba markolok. Tudom, mi az oka. Tegnap eléggé megkínoztam magam, és azóta most ettem először. Jordan azonnal észreveszi. – Hé, jól vagy? – Aggódva ráncolja szemöldökét.

– Semmiség. – Kicsit elakad a lélegzetem, ahogy próbálok túllépni a fájdalmon. A palacsinta maradékát a tányéron hagyom. – Csak női dolgok.

– Akkor ki kell használnunk az összes időt, amink csak megmaradt.

Mosolygok, és a fájdalom enyhül.

– Van még néhány napunk. Tehát amikor csak szükségét érzed, használd ki a lehetőséget.

– Ó! Szándékomban is áll. – A palacsintát a tányérra teszi, és a térdét veregetve mutatja, hova üljek.

– Most? – Az alsó ajkamba harapok.

– Ühüm! – bólint megerősítően, és szemeiben látom az erotikus vágy izzását. Tekintete biztosít róla, hogy csodálatos érzéseket fog kelteni testemben.

Felállok a székről, a térdére ülök, karjaimat a vállára teszem, és a kezeimet a nyaka mögött összekulcsolom. Már érzem is, ahogy megkeményedik. – Telhetetlen vagy.

– Csak veled, kicsim. – Kezeit a hátam mögé viszi, és gyengéden végigsimít a hegeimen.

A testem megfeszül, az izmaim összeugranak.

– Lazíts! – nyugtat meg. – Csak én vagyok.

Bólintok, és megpróbálok megnyugodni.

Feláll, és a karjaiban tartva az ágyhoz visz. Hagyja, hogy lefeküdjek.

– Gyönyörű vagy. – Mélyen a nyakamba csókol. – Tetőtől talpig gyönyörű vagy. – Lefekszik mellém, és az oldalamra fordít, úgy, hogy egymással szemben legyünk. – A tested tökéletes, semmi sincs rajtad, ami tönkrement volna. – Kezei végigsiklanak a fenekemen, majd le a combomra. – Vagy eltört, vagy megrongálódott… – Lefelé halad a testemen, és megcsókolja a fenekemet. – Egyszerűen káprázatos vagy, kicsim.

Testemen most már felfelé halad, mögém fekszik, hátamat a mellkasához húzza, és keményen magához szorít.

– És nem csak kívülről vagy gyönyörű, hanem belülről is. – A hangja a fülem mellett szól, közben a keze a pólóm alá csúszik. Tenyerét a melleim közé, a mellkasomra teszi, ahol a szívem van. – És teljesen megőrülök azért, ami itt bent van.

A szívem mindjárt felrobban. Még közelebb akarom érezni magam hozzá. Megfordulok karjaiban, és a nyakához szorítom az arcomat. Próbálom belélegezni az illatát.

Még soha nem találkoztam olyan emberrel, mint Jordan. Ő egy élő csoda. Az én csodám.

Úgy érzem, mintha először lélegeznék be friss levegőt.

Rájöttem, hogy mielőtt találkoztam vele, nem éltem, nem lélegeztem.

– Jordan, magamba szívlak, belélegezlek – suttogom ajkaimat a bőréhez szorítva.

Hátrahajtja a fejét, és szemei találkoznak az enyéimmel. – Én is belélegezlek téged, kicsim.

Tizenkilencedik fejezet

 

Jordan

Fordította: Elpida

 

Berohanok a házba, mert csörög a telefon, és lekapom a kagylót a falról.

– Golden Oaks, tessék?

– Szervusz fiam. Csak azért hívlak, hogy mi újság veled?

– Szia, apa. Itt minden rendben van. – Egy ugrással felülök a konyhapultra.

Az ablakon keresztül látom Miát és Dózert. Mia húsgombócokkal eteti a kutyámat. Szegény fickót majd megőrjíti a sín a lábán. Hogy segítsünk neki elfelejteni, több időt töltünk vele. Persze, amikor nem a szerelmi ügyeinkkel vagyunk elfoglalva.

– Hogy mennek a dolgok?

– Ugyanúgy. – Megvonom a vállam, és kiveszek egy mogyorót a zacskóból, amit az imént nyitottam ki. A számba dobom.

– Nincs más vendég a mostani vendégünkön kívül?

– Nincs. – Rágom a mogyorót. – De a Perry család ma érkezik. – Megemelem a hangomat, így akarom kimutatni optimizmusomat, és remélhetőleg ezzel az ő kedvét is feldobom.

– Már ennyi idő eltelt, elértünk az évnek ebbe a szakaszába?

– Így van. Már előkészítettem a szobájukat, szóval készen állunk.

Mia ragaszkodott hozzá, hogy segítsen nekem előkészíteni a szobát. Kicsit tovább tartott, míg elkészültünk vele, mivel végül Mia és én közben jól éreztük magunkat. Az egész azzal kezdődött, hogy Mia letérdelt elém, és szájába vette a farkamat, majd a jelenet úgy lett teljes, hogy lábait a derekam köré fonta, a hátát pedig a falhoz nyomtam, és orgazmusig keféltem.

– Jó fiú vagy – jegyzi meg apám.

Megrázom a fejem.

Nem, apa, nem vagyok. De igyekszem, hogy az legyek. És Miával az oldalamon, azt hiszem, meg tudom csinálni.

Hallom, ahogy sóhajt egyet. – Szóval nincs több ügyfelünk? Nincs több foglalás? – Ezt úgy kérdezi, mintha hirtelen csoda történne és elővarázsolhatnék pár ügyfelet.

– Nincs... sajnálom, apa.

– Nem a te hibád. A dolgok egy kis idő múlva majd jobbra fordulnak. Biztos vagyok benne.

Apám mindig is optimista volt, de mindkettőnk érdekében remélem, hogy a szállodánkban javulni fog a helyzet.

– Hogy van Dózer? Rendbe jött a lába?

– Jó úton halad, de túlságosan szenved, hogy nem futhat szabadon, ezért jelenleg Mia szórakoztatja. – Kinézek az ablakon, és meglátom őket. Mia a fűben fekszik, Dózer pedig fölötte áll, lenyomja, és nyalogatja az arcát. Mia nevet, és megpróbálja eltolni magától. A látvány mosolyra késztet.

– Mia, mármint az egyetlen szállodai vendégünk, ő az, aki Dózert szórakoztatja? – kérdezi apám, és egy pillanat alatt eltűnik a mosolyom.

A francba! Nem kellett volna elmondanom. Azt fogja feltételezni, hogy valami van köztem és Mia között. De amint visszaér, úgyis meg fogja tudni. Miával a kapcsolatomat komolyan gondolom, és ezért nem bánom, ha el kell mondom neki.

– Igen, Mia, a szállodai vendégünk...

– Van valami, amit tudnom kell? – szól közbe, mielőtt elmondhatnám neki, hogy mi van köztünk. Az apáskodó hangneme idegesít, ezért az éretlen oldalam úgy dönt, hogy bosszantom őt.

– Mint például? – kérdezem laza hangnemben.

– Mint például, hogy szexuális kapcsolatba léptél-e ezzel a lánnyal?

Aszta! Egyenesen a lényegre térünk.

– Igen...– Kiengedtem a lélegzetemet. – Lefeküdtem vele... de mielőtt elkezdenél kioktatni, elmondom, hogy ő nem olyan, mint a többi. Ő más.

Egy pillanatig nem mond semmit. – Még soha nem mondtad egy lányra sem, hogy ő más. Ezt jó jelnek vegyem?

– Igen. – Mosolygok. – Jól teszed.

– Szóval tényleg kedveled ezt a lányt, ugye?

A „ kedvelem” szó egy milliméternyi valóságot sem fejez ki. De nem áll szándékomban elmondani apámnak, hogy szerelmes vagyok Miában.

Igen, jól hallottátok. Kurvára beleszerettem.

Őrülten szerelmes vagyok belé. Még soha semmit sem éreztem másik lány iránt, először történik ez meg velem. Beleszerettem, méghozzá nagyon. Azt hiszem, ez történik azokkal a férfiakkal, akik nem esnek könnyen szerelembe. Gyorsabban és erősebben szeretnek.

Most pedig össze kell szednem a bátorságom, és elmondanom Miának, hogy bár csak egy hete ismerem, őrülten szerelmes vagyok belé. Remélem, amikor elmondom neki, nem fut el. Néha nagyon furcsán reagál.

– Igen, apa, nagyon kedvelem – mondom, miközben ujjaimmal átfésülöm a hajamat. – Nem állt szándékomban kikezdeni vele. Komolyan gondoltam, amit a minap mondtam neked a telefonba. De közel kerültünk egymáshoz, és...

Elmosolyodok a gondolatra, milyen jó érzés, amikor közel vagyunk egymáshoz.

– Azért jött ide, hogy megkeresse az édesanyját. Amikor segített nekem Dózer baleseténél, megígértem neki, hogy segítek neki megtalálni az anyját, és így kezdtünk el együtt lógni. És miközben egyre több időt töltöttünk együtt, sikerült megismertem őt, apa, és biztos vagyok benne, hogy nagyszerű lány.

– Úgy beszélsz, mintha beleestél volna, fiam. – Kuncog. – Alig várom, hogy találkozzam a lánnyal, aki észhez térítette az én csajozó fiamat.

– Ha-ha-ha. Pedig neked is fog tetszeni. – Nevetek. – Okos és nagyon csinos. Kicsit anyára emlékeztet. Vékony, szőke, és hajlamos gondolkodás nélkül beszélni. Valójában magamra emlékeztet. Egyébként meg is akartalak kérdezni, hallottál már egy Anna Monroe-ról, aki a közelben élt?

A mi városunk nem kicsi, ezért nagy az esélye annak, hogy apám nem ismeri őt. De a szakmája miatt sok embert ismert.

Nem válaszol.

– Apa, itt vagy még?

– Igen, itt vagyok. – Halkan beszél, és a hangja megváltozott, feszültebb.

– Hallottad, amit kérdeztem? Ismersz egy Anna Monroe nevű személyt? – Most meg kell szorongatnom, mert tudom, hogy tud valamit. Biztosan tud valamit Mia anyjáról.

– Jézus Krisztus! – mondja, és felsóhajt. – Jordan, meg kell tenned nekem egy szívességet. Tudnál küldeni egy képet Miáról a telefonomra?

Öntudatlanul felemelkedik a kezem, és megfogom a nyakamat. –Miért?

– Csak tedd meg nekem ezt a szívességet! – feleli élesen.

Apám soha sem emeli fel a hangját velem szemben. Soha. Még akkor sem tette, amikor elbasztam mindent a szerencsejátékommal. Ő egy olyan apa, aki észérvekkel győz meg, nem kiabálással.

– Jézusom! Apa! Nem értelek. Mi folyik itt? – kérdezem meglehetősen ingerülten.

Hallom, ahogy nagyot sóhajt. – Sajnálom, hogy kiabáltam veled. Elmondod végre, hogy van-e képed Miáról?

– Nincs, de ha vársz egy kicsit, akkor most csinálok egyet.

Előhúzom a telefonomat a zsebemből, és bekapcsolom rajta a kamerát. Az ablakhoz lépek, hogy lefotózzam. A telefonommal Mia arcára közelítek.

Mosolyog. Boldog. És nem is sejti, hogy most fogom lefényképezni, aztán a róla készült képet apámnak elküldöm, aminek feltételezem, nem lesz jó vége.

Érzem, hogy összeszorul a torkom.

Elkészítem a képet.

– Átküldöm a képet a telefonodra.

A telefonom kijelzőjén látom, hogy a küldés folyamatban van, majd meghallom apám mobiltelefonjának csipogó hangját, ami jelzi, amit már én is látok, a kép átment. Aztán lélegzetvisszafojtva várok.

– Istenem! – hallom motyogását. – Ő az.

És abban a pillanatban tudom, hogy valami rossz, nagyon rossz történik – és ez visszavonhatatlanul meg fog változtatni mindent.

– Apa, lennél szíves elmondani, mi a fene folyik itt?

Kétségbeesetten felsóhajt. – Nem is tudom, hol kezdjem.

– Kezd, ahol akarod. – Eléggé frusztrált vagyok, és a szívem hevesen ver.

– Fiam, nem tudom, hogy mondjam el. Ez tulajdonképpen nem az én történetem.

Türelmetlenül felsóhajtok.

Hallom a telefon zizegését, mintha mozogna, aztán beszélni kezd. – Tudod, gondolom, tudod, hogy Belle nem élt mindig Durangóban.

– Igen. Hisz elment főiskolára. Valójában ezért szakítottatok. Később visszajött, és újra összejöttetek.

– Pontosan. De valahol a történet közepén a dolgok másképp alakultak, mint ahogy te ismered. Szeretném, ha meghallgatnál. Néhány nappal a halála előtt elmondta, mi történt Bostonban...

Boston?

Jaj ne!

Nem, kibaszottul nem!

Annabelle. Ez anyám teljes neve. Belle-ként ismertem, de az igazi neve Annabelle volt.

Anna.

Miért nem jutott ez korábban eszembe?

Micsoda idióta vagyok!

Belle Anna.

Ő Mia édesanyja. Érzem.

– Belle Mia édesanyja. – Majdnem megfulladok e szavaktól.

Apám felsóhajtott.

Kész roncs.

Ezzel bizonyosságot nyerek.

Úgy érzem, mintha kitépték volna a szívemet a mellkasomból.

– Igen. Attól tartok.

Az anyám. A nő, aki felnevelt engem... Mia anyja.

Az anya, aki őt elhagyta, amikor még csecsemő volt. Magára hagyta annak a szörnyetegnek, az apjának a kezében. Ő az a nő, aki engem magához vett, és saját gyerekeként felnevelt.

Minden a feje tetejére fog állni. És ez teljes katasztrófa lesz. Közénk, Mia és közém fog állni…

A fejem a kezembe hajtom. – Bassza meg! Bassza meg! Bassza meg!

– Sajnálom, fiam. Néhány nappal a halála előtt mesélt nekem Miáról. Nem tudtam róla. Az igazat mondom. Csak annyit tudtam, hogy a főiskola utolsó évében találkozott egy orvossal. A férfi levette a lábáról, rövid időn belül összeházasodtak, de végül a fickó nem az volt, akinek Belle gondolta. Attól a pillanattól kezdve, hogy összeházasodtak, erőszakos lett. Megkínozta őt. Többször még a kórházba is be kellett mennie miatta. Végül elhagyta. Visszajött ide. Elváltak. De soha nem mondta el nekem, hogy gyereke van tőle.

Rosszul vagyok.

Leszállok a konyhapultról. Amint a padlóra lépek, bizonytalanságot érzek, ezért úgy döntök, hogy leülök a földre. Felhúzom a térdeimet, és fejemet a térdeimre támasztom. Mély lélegzetet veszek.

– Amikor Belle megtudta, hogy meg fog halni – folytatja apám –, mindent elmondott nekem. Mesélt nekem Miáról. Elmondta, hogy visszatekintve, úgy gondolja, szülés utáni depresszióba esett, és nagyon félt. A volt férje egy rohadék volt. Az egész testén sebhelyeket hagyott…

Már ennek a kifejezésnek a hallatán is összerezzenek. Egy pillanat alatt eszembe jut a Mia testén lévő hegek látványa.

– Amikor először megláttam a hegeit, meg akartam keresni azt a szemétládát, hogy megöljem. Belle állított meg. Nyilvánvalóan nem akarta, hogy odamenjek, mert akkor tudomást szerzek Miáról – sóhajt.

– Apa, meg tudod mondani, miért hagyta az apjával? Ezt nem értem. – A hangom megváltozik, amikor arra az életre gondolok, amit Mia az apjával eltöltött. Aztán elképzelek egy másik életet neki.

Egy olyan életet, ahol Belle magával hozta volna Miát. Ő lett volna a húgom. Soha nem szerettem volna úgy, olyan értelemben, ahogy most szeretem. De jobb múltja lett volna neki, mint az, amit az apjával töltött. Ha velünk élt volna, jó élete lett volna. Boldogan nőtt volna fel. Olyan életet élt volna, amilyet megérdemelt.

Nem egy fájdalommal és kegyetlenséggel teli életet.

Furcsa undort, és erős haragot érzek a nő iránt, aki felnevelt. A nő, aki ápolta a térdemen lévő sebeket, amikor időnként elestem a kerékpárommal. A nő, aki etetett engem. A nő, aki fürdetett. Aki szeretett engem.

Te jóságos ég!

Felállok, és idegesen járkálni kezdek.

– Belle volt férje gazdag volt és befolyásos, Jordan. Orvos volt. Egy szívsebész. Az emberek tisztelték őt. Nem hagyta, hogy elhozza tőle Miát. Megfenyegette, hogy ha megpróbálja, gondoskodik róla, hogy emberrablásért börtönbe kerüljön.

Hirtelen kihúzok egy széket az asztaltól, és leülök. – De beszélhetett volna a rendőrséggel, elmondhatta volna nekik, mit tett vele az a férfi. Volt bizonyíték. A testén lévő sebek, vagy a tény, hogy a verések miatt többször is kórházba került.

– Igazad van. Megtehette volna. De tudod, mi történik ilyenkor. Mindent bizonyítania kellett volna. Emellett egy nagyon jó kapcsolatokkal rendelkező, gazdag család sarja ellen szállt volna szembe. Az apja a rendőrfőnök közeli barátja volt. Hatalommal és a pénzzel bármit elérhetsz, fiam. De nem számított, hogy mit tett Belle-lel, ő biztos volt benne, hogy az a férfi a gyermekét nem bántaná, ezért hagyta, hogy Mia vele nőjön fel.

Keményen az asztalra csapok az öklömmel. – Te most szórakozol velem? Bassza meg! Nem hiszem el, hogy itt ülök és hallgatom ezt a sok szart! Nem bántaná? Apa, a saját szememmel láttam a sebhelyeket Mia testén. – Éreztem Mia fájdalmát. – A halála napjáig verte őt. Kibaszottul tönkretette az életét. És mivel csak az erőszakot ismerte, így végül egy másik hasonlóan brutális alaknál kötött ki, mint az, aki felnevelte őt! Szerinted miért hagyta el Bostont, apa? Az a szemétláda, akivel együtt volt, megverte őt, sőt meg is próbálta megerőszakolni.

– Ó, Istenem! – Hangja tele van döbbenettel és hitetlenkedéssel. Hallom, pont úgy reagál, mint én, amikor Mia először mesélt el nekem mindent.

– Nem tudom elhinni… – mondja, és folytatja: – Megtaláltam Miát. Ez volt az egyik ok, amiért Belle felfedte előttem titkát. Meg akarta ismerni a lányát, hogy megnyugodjon, mielőtt meghal, de mielőtt megtalálhattam volna Miát, Belle meghalt. Ennek ellenére elmentem Bostonba. Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy egy rendőrségi konferenciára megyek? Miatta mentem Bostonba. Néhány napig távolról figyeltem. Nem tudtam eldönteni, beszéljek-e vele Belle-ről. Végül úgy döntöttem, békén hagyom. Úgy gondoltam, csak fájdalmat okoznék Miának, ha elmondom neki, az édesanyja, aki csecsemőként elhagyta őt, épp most halt meg. De tudni akartam, hogy jól van-e. Boldog-e. Boldognak tűnt. A Harvardra jelentkezett. Luxuslakásban élt, és drága autóval járt. És láttam őt vele is, az apjával, Oliverrel. Azt a benyomást keltették, hogy jól kijönnek egymással.

– Mia tudja, hogyan rejtse el remekül valódi érzéseit. Szakértője annak, hogy olyasvalaminek adja ki magát, ami nem ő.

– Jordan, ha tudtam volna, tettem volna valamit. Ezt te is tudod.

Nagyot sóhajtok. – Igen, tudom, de... Nem tudom, mit tegyek. Hogyan mondjam el neki?

Hogyan mondhatnám el a lánynak, akibe szerelmes vagyok, hogy az anyja – aki hagyta, hogy egy szörnyeteg nevelje fel – engem nevelt fel helyette? Engem fog hibáztatni. El fogom veszíteni.

Úgy érzem, hogy a világ körülöttem már ennek a puszta gondolatára eltűnik.

– Csak mondd el neki az igazat. Pontosan úgy, ahogy én mondtam neked.

Megdörzsölöm az arcomat. – Nem fog tudni túllépni ezen. Engem fog hibáztatni. És elveszítem őt.

– Nem. Nem fogod elveszíteni – mondja határozottan.

– Belle elhagyta őt, és úgy döntött, hogy engem nevel fel. Biztos vagyok benne, ha én lennék a helyében, belehalnék.

– Jordan, ez nem a te hibád. Hazajövök. Majd én elmondom neki, majd én megmagyarázom...

– Nem. – Mély levegőt veszek. – Ezt tőlem kell megtudnia.

– Biztos vagy benne?

Nem. – Igen. Én mondom el neki.

– Rendben. Te nálam jobban ismered Miát. Hívj fel, miután beszéltél vele. Tudasd velem, hogyan reagált.

– Oké.

– Jordan...

– Hallgatlak.

– Fiam, minden rendben lesz. Majd meglátod.

Lenyelem a torkomat elszorító gombócot, és azt kívánom, bárcsak én is olyan optimista lennék, mint az apám.

– Majd később hívlak. – Bontom a vonalat, a telefont keményen lecsapom és fejemet az asztalra ejtem.

Egy perccel később hallom, hogy nyílik a hátsó ajtó.

– Hé, minden rendben? – Mia lágy hangja kissé aggódva ér el hozzám.

Felemelem a fejem, és felé fordulok. Meleg mosolya az arcán egy pillanat alatt elhalványul, és aggodalomba fordul, ahogy meglátja arckifejezésem.

– Jordan, valami baj van? – Gyorsan odasétál hozzám.

– Tudod... – A szavak megakadnak a torkomon, és nem tudnak kijönni.

– Jordan!

Ó, Istenem! Nem tudom elmondani neki.

Képtelen vagyok.

Felállok, és gyönyörű arcát a kezembe veszem. Ráveszem magam, hogy mosolyogjak, még akkor is, ha nagyon rosszul érzem magam.

– Minden rendben, kicsim. – Aztán az ajkaimat, az ajkakat, amelyek tudják, hogyan kell hazudni, az ő meleg, puha ajkaira tapasztom, azokra az ajkakra, amelyek csak az igazat mondják, és gyűlölöm magam, amiért gyenge és gyáva vagyok. És ez minden egyes másodperccel egyre erősebbé és erősebbé válik.