26.-27. - Epilógus

 

Huszonhatodik fejezet

Mia

Fordította: Elpida

 

Két és fél hónappal később

 

– Még mindig nem nyitottad ki?

Fanyar pillantást vetek a vállam fölé, és látom, hogy Danni áll az ajtóban. Danni ugyanannak a klinikának a betege, mint én. Csakhogy Danni anorexiában szenved. Ez a második terápiája. De nem itt volt az első kezelése. Néhány évvel ezelőtt egy másik klinikán kezelték, és valóban javulást tapasztalt. De mostanában visszaesett. Az első nap találkoztunk, amikor idejöttem. Ő egy csodálatos barát, mert mindent megért, amin keresztülmegyek.

Még soha sem volt barátnőm, és úgy tapasztalom, hogy csodálatos, ha van egy barátom, aki úgy megért téged, mint Danni engem. Mindent elmondtam neki magamról. Gyötörtek azok a szavak, amiket Jordan mondott nekem nem sokkal a szakításunk előtt, vagyis, hogy meg kell nyílnom annak, aki megpróbál közeledni hozzám. Így hát kihasználtam az adódó lehetőséget Dannivel, és örülök, hogy így tettem.

Hatalmas segítségemre volt. Lényegében egymásnak segítettünk.

Azok után, ami a kórházban történt, amikor Forbes megtámadott, Dr. Packard arra biztatott, hogy pereljem be, és hallgattam rá. Feljelentettem Forbes-t. Sokat segített, hogy Danni végig támogatott.

És mivel a klinikán voltam, szerencsére nem kellett megjelennem a bíróságon.

Forbes-t nem ítélték börtönbüntetésre azért, mert a kórházban bántalmazott. De nem is számítottam rá, és ezért ez nem is bánt. Tizenkét hónap felfüggesztettet kapott, és dühkezelési szemináriumokon való részvételre kötelezték.

Azt is megtiltották neki, hogy újra a közelembe jöjjön. Persze ez nem jelent semmit. Ha Forbes meg akart volna keresni, akkor megtette volna. De őszintén szólva nem hiszem, hogy megtenné. Azt hiszem, mi ketten örökre végeztünk egymással.

– Nem. Még nem nyitottam ki – sóhajtom.

Közelebb jön és leül az ágyamra. – Már olyan régóta bámulod ezt, meglep, hogy nem szúrtad át a szemeddel. Tégy meg egy szívességet, és szabadíts meg minket a szenvedéstől, és nyisd ki, mert megöl a kíváncsiság.

Danni mindent tud Jordanről. Hogy mit éreztem... vagy mit érzek még mindig iránta. Azt gondolnád, hogy az érzéseim iránta az idő múlásával már alábbhagytak, de nem így van.

És most, hogy valamivel jobban vagyok, nem tudom elviselni a megbánást.

Túlságosan hiányzik.

Remegő ujjaim végigsimítanak a borítékban lévő tárgy szélén, amelyről gyanítom, hogy egy CD tokja lehet. De miért küldene nekem egy CD-t?

Közelebb hajol hozzám, és vékony ujjaival megérinti a karomat. – Nyisd ki! Nézd meg, mi van benne. Lehet, hogy egy CD, amelyen elmondja, mennyire vágyik utánad. – Színpadias mozdulattal kezeit a mellkasára szorítja.

Danni romantikus lélek. Bár a múltban megégette már magát, mégis hisz a szerelemben.

– Nem is tudom. – Megrázom a fejem. – Akármi is van benne, már két hónappal ezelőtt küldte. Ennyi idő alatt sok minden változhat. Biztos vagyok benne, hogy már továbblépett.

Megrázza a fejét. – Nem! Kizárt dolog. A szerelem nem múlik el ilyen gyorsan, és főleg a kettőtöket összekötő erős szerelem nem múlhat el.

Csodálkozva vonom fel a szemöldökömet. – Abból a néhány dologból, amit rólam és Jordanről meséltem, arra következtetsz, hogy erős szerelem van köztünk?

Rám mered. – Igen. Amiket a kórházban mondott neked, hogy szerelmes beléd. Mia, a férfiak nem mondanak ilyeneket ennyire könnyen. Ezért ragaszkodom ahhoz, hogy ez egy nagyon erős szerelem.

Nehéz szívvel nézek újra a kezemben lévő borítékra.

– Mit veszíthetsz? A kezelésed már majdnem befejeződött. Egy heted van hátra. Ami a levélben van, talán segíthet eldönteni, hova menj, ha elhagyod a klinikát.

Egyetértően bólintok, és lenyelem a félelmemet, majd az ujjamat a borítékon lévő résbe dugom, és feltépem azt. Azt hiszem, érzem, ahogy Danni szorongva visszatartja a lélegzetét, miközben a borítékba nyúlok.

A szívem hevesen kalapál az aggodalomtól.

Egy félbehajtott papírlapot húzok ki, és egy átlátszó tokban lévő CD-t. A CD-tok elejére fekete filccel fel van írva a nevem.

Dannire nézek.

– Olvasd el – nógat.

Remegő kézzel széthajtom a levelet.

 

Mia,

Négy istenverte napja próbálom ezt a levelet megírni neked... Próbálom elmondani, hogy mit érzek irántad – hogy mennyire rohadtul hiányzol. De minden, amit leírok, kevésnek tűnik. Azt viszont tudom, hogy még a lélegzetvétel is nehezemre esik most, hogy távol vagy tőlem. Túlságosan hiányzol. Ezért küldöm neked ezt a dalt. Mindent elmond, amit el akarok mondani neked, de nem tudok. És ha megváltozott a véleményed rólam... rólunk, miután elolvastad ezt a levelet, akkor tudod, hol találsz meg.

Mindig várni fogok rád.

Jordan

 

Letörlöm a könnyeimet.

– Na! Ne hagyj szenvedni! Mondd már! Mit ír? – Danni mindjárt felrobban, ezért átnyújtom neki a levelet.

Látom, ahogy a szemei fürkészve végigjárják a levelet. Amint a lap aljára ér, felemeli a szemét, hogy rám nézzen. A szemeiben könnyek csillognak.

– Tudtam! Ez… Azt a…! – A mellkasára teszi a kezét. – Meg kell hallgatnod ezt a dalt. – Sietve átnyújtja nekem a CD-t.

– Nekem nincs CD lejátszóm. Csak egy iPodom – mondom elkeseredetten.

A tekintete körbejárja a fülkét. – Ott az a tévé! – mondja izgatottan. – Abban van beépített DVD lejátszó. Ott meg tudod hallgatni.

Megrándul a szívem. Felpattanok az ágyról, és magammal viszem a CD-t. Bekapcsolom a tévét, és várom, hogy életre keljen. Egész testemben reszketek.

– Zseni vagy – mondom Danninek, aki odajött mellém.

– Ez veleszületett adottság – mondja, és megrántja a vállát.

Kiveszem a CD-t a tokból, és beteszem a lejátszóba.

A várakozás, amíg lejátszásra kész, egy örökkévalóságnak tűnik.

Hamarosan elkezdi játszani a dalt, amit Jordan küldött. A The Script „Man Who Can't Be Moved" című dal lágy gitárszólója és szövege árasztja el a szobát.

A szívem gyorsabban kezd verni, és lehunyt szemmel hallgatom. Úgy szívom magamba minden szavát, mint egy szivacs. Pontosan hallom, amit Jordan mondani akar nekem.

"Örökké várni fogok rád."

Ő vár rám.

Danni megfogja a kezem. Ránézek.

– Ne várj még egy hetet. Menj hozzá! Most!

Huszonhetedik fejezet

 

Jordan

Fordította: Elpida

 

Már három hónapja, hogy elment.

És két és fél hónap telt el azóta, hogy elküldtem neki a levelet és a dalt.

Nem hallottam felőle.

A dal nem jött be.

Naiv és ostoba voltam, hogy azt hittem, bármi történni fog.

Mivel már hetek óta várom, hogy halljak felőle, tudomásul vettem, hogy nem jön vissza... és ez... kiborít.

Azt hiszem, át kellett esnem a depressziós szakaszon. Megcsináltam. Itt volt az ideje, hogy átváltsak a harag szakaszába, ezért elmentem és berúgtam.

És felszedtem egy ismeretlen csajt.

Nem ez volt a legjobb pillanatom.

De a helyzet odáig fajult, hogy a csaj már benyúlt a nadrágomba és elkezdett játszani a farkammal, míg le nem állítottam. Mert rájöttem, ha még az ágyamban is kötnénk ki, én akkor is ugyanolyan szörnyen, vagy még rosszabbul érezném magam, és amikor felébrednék... reggel… akkor sem változna semmi a helyzetemen. Mia még akkor se lenne mellettem. Nem lenne itt. Még mindig hiányozna. És továbbra is itt tátongana az a furcsa lyuk a mellkasomban, amit csak Mia tudna betölteni és meggyógyítani. Azzal, hogy szexelek az első ismeretlen csajjal, nem fogom helyrehozni a dolgokat. Ezért kihúztam a csajszi kezét a nadrágomból, megmondtam neki, hogy sajnálom, és ott hagytam.

Ettől kezdve a péniszemet csak a saját kezem szolgálta ki.

Miára gondolok. És nem úgy értem, hogy amikor kiverem.

De ha már a témánál vagyunk, Mia jut eszembe, amikor a kezemmel randizom.

Mia az egyetlen dolog, amire mindig gondolok.

Azt hittem, eljön az a bizonyos pont, amikor már nem fogok annyit gondolni rá. Hogy egyszer majd eljutok oda. De még nem most.

Ezért próbálom elfoglalni magam. Többet dolgozom. Gyakrabban csinálom Wade kirándulásait. Az első alkalommal, amikor La Plata Canyonba mentem, rosszul éreztem magam, mert… eszembe jutott, amikor Miával látogattunk el oda. De kibírtam. És most már minden alkalommal egyre könnyebb oda mennem.

A szállodánkban még mindig elég nagy a pangás, de kitartunk. Dolgozom a szálloda weboldalán, feliratkoztam turista és utazási irodák oldalaira, hogy minél többen megismerjék a nevünket. Célom, hogy jövő nyárra soha nem látott mértékben megnöveljem a forgalmat.

Dózer bejön, és a térdemre támasztja a pofáját. – Mi van, haver? –kérdezem, miközben lenézek rá a számítógép képernyőjéről. Már egy ideje levették a gipszet a lábáról, és ismét a régi Dózer lett.

Csakhogy neki is hiányzik Mia.

Néha az a benyomásom, hogy ő az egyetlen, aki megért.

Pofájával meglökdösi a lábamat, aztán egyik mancsát az ölembe teszi.

– Mi az? Éhes vagy? – Elveszek az asztalról egy sütit, amit éppen ettem.

Odaadom neki, ő elveszi és leül, hogy megegye.

Megdörzsölöm fáradt szemeimet, és újra a főkönyvre nézek.

Terjedelmes a táblázat. Számlák. Ügyfelek. Marhára szórakoztató.

Szar ügy, hogy péntek este van, és mégis... az apám randizik, míg én itt ülök a kutyámmal, és a könyvelésen dolgozom.

Tényleg vissza kéne térnem a kibaszott életbe.

Csörög a hotel telefonja.

– Golden Oaks, tessék – mondom, és hátradőlök a székemben.

– Péntek este, és te ott vagy? Ez már tényleg szánalmas.

– Köszi, Beth. Te aztán tudod, hogyan kell felturbózni egy férfi önbizalmát.

Nevet. – Jordan, neked önbizalomból sosem lesz hiányod.

– Így van. Lehet, hogy megjegyzéseket teszel nekem, de ma este te sem voltál sehol.

– Én egy dolgozó lány vagyok.

– Az anyád nem fizet jól ott, ahol dolgozol, és kénytelen voltál a prostitúcióhoz fordulni. Emlékeztetsz engem a Lifetime-ra.

– Ha ha! Nagyon okos. Azért hívtalak fel, hogy szóljak, felküldök hozzád egy turistát. Persze, valószínűleg nem kellene, és máshova kéne küldenem, azok után, amit mondtál...

– Nos. Visszaszívom. Csak ne hagyd, hogy olyan legyen, mint a legutóbbi, akit küldtél nekem. Bajba kerültem miatta. Összetörte a szívemet. – Próbálok lazán viselkedni. Viccelődök, de nem hiszem, hogy bejön.

Kis szünet áll be a beszélgetésünkbe. – Nem. Ő más, mint, mint az előző. Biztos vagyok benne. És ez nem is néz ki olyan jól. Szóval nem fogsz kikezdeni vele.

Elkezdtem nevetni. – Hát, még jó, hogy beavattál. Gondolom, a legolcsóbb szobánkat akarja majd.

– Nem. Biztosan a legjobbat akarja, azt, amelyiknek kilátása van, ami a tóra néz. Lehet, hogy ő nem néz ki olyan jól, de az biztos, hogy jó ízlése van.

Lenyelem a gombócot, ami a torkomon akadt. Ebben a bizonyos lakosztályban nem volt más ügyfél Miát követően. Még nem tudtam rávenni magam, hogy hagyjam, hogy bárki is ott aludjon.

Tudom, hülyeség.

– Oké. Elindult már? Megyek és előkészítem a szobáját.

– Pár perc és indul.

– Köszönöm, Beth. És komolyan mondom.

– Tudom. És majd később megköszönöd.

Leteszem a telefont, és felállok. Elveszem a tóra néző lakosztály kulcsát, és elindulok a folyosó felé.

Felkapcsolom a villanyt, de kerülöm, hogy bárhová is nézzek, ami emlékeztetne azokra a dolgokra és helyzetekre, amelyeket Miával ott átéltünk. Bekapcsolom a fűtést is, hogy felmelegítsem a szobát. Új ágyneműt cserélek az ágyon, és tiszta törölközőket teszek a fürdőszobába.

Lekapcsolom a villanyt, bezárom az ajtót, és visszamegyek az irodába.

Húsz perccel később hallom, hogy egy autó áll meg az udvar kavicsos felhajtóján. Dózer felpattan, megfeszíti a fülét, beleszagol a levegőbe, és kiszalad az irodából. Gondolom, valami olyat érzékelt, ami tetszik neki.

Követem, hogy utolérjem, és visszahozzam az irodába, mielőtt elriasztja az új ügyfelünket.

De ezzel már elkéstem, mert a kinyíló bejárati ajtó felett megszólal a figyelmeztető csengő. Felnézek és hirtelen megáll a szívem.

Kibaszottul megáll a szívem.

– Mia!

Nem vagyok benne biztos, hogy kimondtam a nevét, vagy csak fájó mellkasom sóhaja szakadt ki belőlem.

– Szia – mondja. A hangja édes, lágy és... fájdalmas.

Meglep a düh, ami miatta fellángol bennem.

Három kibaszott hónapja várok tőle valami jelet és semmi, erre csak úgy hirtelen megjelenik minden figyelmeztetés nélkül. És bassza meg, hogy három hónapig, három teljes hónapig álmodtam erről a pillanatról, mégis... még mindig dühös vagyok. Kurvára.

Megfordulok, elsétálok, és a recepciós pult mögé sétálok.

Szükségem van valamilyen akadályra, ami közénk áll, hogy ne tehessek vele semmit, hogy ne csináljak valami hülyeséget. Például, térdre boruljak előtte, és könyörögjek neki, hogy visszafogadjon.

Az ajtó mellett marad, és bizonytalanul néz rám. Aprónak és sebezhetőnek tűnik számomra.

Legszívesebben odamennék hozzá... hogy átöleljem.

Erősen megragadom a pultot, hogy stabilizáljam magam.

Dózer odamegy hozzá, az orrával a lábát lökdösi, kétségbeesetten próbálja felkelteni a figyelmét.

– Szia, haver! – Tekintete elterelődik rólam, majd lehajol, hogy megsimogassa. – Látom, meggyógyult a lábad.

Még szép. HÁROM KIBASZOTT HÓNAP TELT EL!

Átöleli a nyakánál fogva, és megsimogatja. – Hiányoztál – suttogja neki.

Hiányzott neki! Mi a fasz van velem? És én nem hiányoztam neki?

Megdörzsölöm az arcomat, és kiengedem a levegőt, amit magamban tartottam. – Miért vagy itt, Mia?

Rám néz, és lassan feláll. Megdöbbent arckifejezése, olyan, mintha egy kést döftek volna a mellkasomba.

A keze remeg. Keresztbe fonja a karját.

– Olvastam a leveledet, és meghallgattam a dalt is, amit küldtél. Egész úton idefelé csak azt hallgattam – teszi hozzá meglehetősen szomorúan.

Keresztbe teszem a karjaimat a mellkasom előtt. – Úgy érted, hogy azt a levelemet, amit két és fél hónapja küldtem neked.

Az ajkába harap. – Csak ma reggel olvastam el. Attól féltem... attól féltem, hogy olyat írsz, ami... ami visszahozna ide. És akkor nem tudtam még eljönni. Muszáj volt... hogy elfelejtsem a múltat, és befejezzem a terápiámat. Utólag azt kívánom, bárcsak azonnal elolvastam volna, amint megkaptam. De abban a pillanatban... amikor meghallottam ezt a dalt... kijelentkeztem, elhagytam a klinikát, és egyenesen idejöttem.

– Miért?

Tesz egy lépést. – Mert... mert abban reménykedtem, hogy megvársz... hogy még mindig vársz rám.

Szorosan összekulcsolom a kezem, és megmerevedek.

Most már az egész testem feszült. – Miért?

Lehunyja a szemét. – Hogy elmondhassam neked, amit nem tudtam elmondani, amikor a kórházban voltunk.

Várakozással telve bámulok rá.

– Hogy szeretlek... szerelmes vagyok beléd, Jordan.

Szeret engem?

Nem tudok megszólalni. Még gondolkodni sem tudok. Nem tudok megmozdulni.

Amikor arra vársz, hogy hallj valamit valakitől, aki mindenki másnál többet jelent neked, és aztán kimondja azt, amire annyira vágytál… megdermedsz, lefagysz a félelemtől.

Igen, ez az. Ugyanez történik most velem is.

A köztünk lévő csend egyenesen kínoz. Fájdalom, zavarodottság, és a vágy keveredik egymással.

Aztán újra megtalálom a hangomat. – És azért jöttél ide, hogy elmondd nekem, hogy szeretsz engem?

Látom, ahogy letöröl egy könnycseppet az arcáról. Bólint, zavartan meghúzza, csavargatja az alsó ajkát, és vár. – Igen. El kellett mondanom neked, szükségem volt rá, hogy tudd. Továbbá meg akartam kérdezni, hogy van-e szobád, ahol megszállhatok?

Akkor megértem. Bassza meg, tudnom kellett volna.

– Te vagy a turista... te először Bethhez mentél??

Nem tudom, miért, de ez rendkívül felbassza az agyam.

A tekintetét elfordítja tőlem. – Idejöttem, de megijedtem. Azt hittem, hogy talán meggondoltad magad... hogy az irántam érzett érzéseid talán megváltoztak, miután annyi... ennyi idő után... feltételeztem, hogy talán van valaki más. – Nagy nehezen rám néz. – Azt hiszem, pánikba estem, és ezért kerestem meg Betht, hogy beszéljek vele.

– És mit mondott neked Beth?

Zavarában megigazítja a ruháját. – Azt mondta nekem, hogy... hogy nem léptél tovább.

– Valóban? Nos, Beth tévedett. Továbbléptem. És sokkal tovább. És sajnálom, de nem maradhatsz itt.

Nem mondtam komolyan. De megbántva éreztem magam és nem tudtam tisztán, racionálisan gondolkodni. És egy szemétláda vagyok.

Az arcán tükröződő fájdalom egyenesen átdöf rajtam. A vállai megereszkednek, ahogy kezeit a hasára teszi.

– Oké. Persze. Sajnálom. – Egy könnycsepp gördül végig az arcán. Letörli az ujjával. – Nem kellett volna ide jönnöm. – Aztán kinyitja az ajtót, és elmegy.

Dózer rám ugat, és az arckifejezéséből ítélve olyan volt, mintha azt mondaná: „Mit csináltál, te idióta?” Aztán megpróbálja mellső lábaival és az orrával kinyitni az ajtót, hogy Mia után mehessen.

– Tudom, egy idióta vagyok! – Dühösen a hajamba markolok, és jól meghúzom. – A rohadt életbe! – Belerúgok az íróasztalba. Aztán gondolkodás nélkül kiviharzok, és Mia után rohanok, hogy utolérjem. – Mia! Várj!

Megáll a kocsija mellett, de nem fordul felém. Odafutok hozzá, megfogom a könyökét, és magam felé fordítom. Könnyes arcát a kezeimbe veszem.

Annyira fáj a tudat, hogy én okoztam ezeket a könnyeket. – Sajnálom. Nem volt igaz. Dühös voltam... Csak... a három hónap alatt felgyülemlett düh… De én nem... Nem akarom, hogy elmenj. Mia, én csak téged akarlak.

Meglepetten néz rám. – Engem akarsz?

– Mindig is téged akarlak.

És ekkor megcsókolom. Megcsókolom, és a csókomban benne van három hónapnyi fájdalmam, szomorúságom, a vágy és a szükséglet, amit miatta éreztem.

– Szeretlek – mondja, miközben ajkaink még mindig összeérnek.

Erre én még erősebben csókolom meg. Az érzéseim iránta meghaladják az akaratomat.

– Én is szeretlek... – mondom, miközben szorosan magamhoz szorítom. – Annyira kibaszottul szeretlek. Jobban szeretlek, mint azt el tudnád képzelni.

Lábujjhegyre emelkedik, karjait a nyakam köré fonja, és a vállamba temeti az arcát. Szorosan átölelem. Félek elengedni. Félek, hogy ha elengedem, hagyom, hogy megint elszakadjon tőlem.

– Ez azt jelenti, hogy van számomra egy szoba? – kérdezi suttogva.

Kicsit elhúzom a fejem, és a szemébe nézek.

– Azt hiszem, találok neked valamit.

– Mennyi időre?

Megvonom a vállam. – Az örökkévalóság hogy hangzik neked?

Az arcomra teszi a kezét, és őszintén mosolyog, de tétován is. – Az ajánlatod annyira vonzó, hogy attól félek, talán álmodom – mondja halkan.

– Ó édesem, ez a valóság. – Megszorítom a fenekét, felemelem, és megőrülök, amikor lábait a derekam köré fonja. Megfordulok, és karjaimban tartva elindulok a szálloda felé. – És meglátod, hogy nagyon-nagyon jól fogod érezni magad, ha itt maradsz, és én is, és ígérem, erről személyesen gondoskodom. – Felvonom a szemöldökömet.

Szívből felnevet, és ez meghat engem. Csókja megnyugtat.

És olyan békét érzek, amilyet hónapok óta nem éreztem.

Epilógus

 

Mia

Fordította: Elpida

 

– Végül is, nem azt mondtuk, hogy elmegyünk valahova vacsorázni? – kérdezem, gyengéden megsimogatva Jordan csupasz mellkasát az ujjammal.

– Azt mondtuk, hogy elmegyünk, de miután kijöttem a fürdőszobából zuhanyozás után, és beléptem a szobába, ahol fel akartam öltözni, megláttalak téged, ahogy ott állsz az ágyunk mellett... és csak az új, szexi fehérneműd volt rajtad. A látvány túl izgató volt, amitől felállt a farkam. És ez miattad történt. És a szexi fehérneműd miatt. Aztán kurva jót szexeltünk, és most békében és boldogságban lebegünk, aminek a befejezése, hogy a karjaimban tartom a csajomat... És még csak nem is gondolok arra, hogy elmozduljak innen.

Nevetve hajolok felé, és felkínálom neki az ajkaimat.

Édes csókot ad, amitől egész testemben megborzongok.

– És tudod, miért nem gondolok arra, hogy bárhová is menjek? Mert szándékomban áll egész éjjel itt maradni veled, és ezt folytatni.

– Nem bánom. – Elmosolyodom, és kinyújtóztatom a karjaimat.

Jordan visszateszi a kezét a nyakamra, és eljátszadozik a lakat alakú medállal.

Ez a medál Annáé volt. Jordan adta nekem néhány hónappal ezelőtt.

Miután visszatértem, Jordan és én azzal töltöttük az időnket, hogy jobban megismerjük egymást. Sokat beszélgettünk, meséltünk magunkról és a köztünk lévő különböző kérdésekről.

Most már nem anyám árulása jutott eszembe róla, amikor ránéztem.

De a tény nem változott.

Anyám elhagyott engem, és helyettem őt nevelte fel.

Amikor Jordan mindent elmondott anyám Oliverrel való kapcsolatáról, a dolgok nem lettek jobbak. De elkezdtem megérteni.

Hosszú időbe telt, mire rendezni tudtam az anyámmal kapcsolatos érzéseimet, de azt hiszem, lassan sikerül ezt is elrendeznem magamban.

A múlt fájdalmait sosem lehet teljesen elfelejteni. Csak megtalálod a módját, hogy feldolgozd. És a jövő... és minden, amit ígér... ez az, ami segít neked tovább lépni és kitalálni a sötétségből.

Jordan. Ő az én jövőm. Az ígéretem. Az én világosságom. A fény számomra.

Ő segít nekem épelméjűnek maradni. Ő tart biztonságban.

Amikor nehezen kapok levegőt, ő adja meg nekem a levegőt, amire szükségem van.

Vannak nagyon nehéz napok. Vannak napok, amikor az elmém elsötétül, és csak el akarok rejtőzni valahová, enni és aztán hányni. És Jordan mindig ott van mellettem.

Állandó küzdelem, hogy ne essek újra a bulimia áldozatává.

De most már nagyon ritkán fordul elő, hogy azt gondolom, elveszítem a kontrollt, és fennáll a veszélye, hogy fájdalmat okozok magamnak, kárt teszek magamban. Nem is emlékszem, mikor éreztem utoljára úgy magam.

Tovább folytatom a terápiát. Amikor elhagytam a központot, ahol kezeltek, az orvosom átirányított egy terapeutához itt Durangóban, Dr. Petersonhoz.

Ő egy csodálatos orvos, és segít nekem megbirkózni az összes problémámmal.

Még mindig hosszú út áll előttem, amikor azzal az életemmel kell foglalkoznom, amit Oliverrel és Forbes-szel megéltem, és az érzelmi traumákkal, amit ők okoztak nekem, de én... haladok előre.

Túl fogok jutni rajta.

És még ott van nekem Danni is. Rendszeresen beszélünk telefonon, és néhány hónapja eljött ide látogatóba. Itt maradt egy hétig, ami fantasztikus volt. Nagyon jó volt pár napot eltölteni vele, mert nagyon hiányzott. Jordan fogta a dzsipet és elvitt bennünket egy kirándulásra a kanyonba. Beth és Toni is velünk jött. Nagyon jó nap volt.

Beth és Toni még mindig randizgatnak. Beth azt mondja, hogy a kapcsolatuk kezd egyre komolyabbá válni. A minap mondta, hogy az összeköltözésen gondolkodnak.

Ennek nagyon örülök. Beth csodálatos, és hosszú utat tettünk meg megismerkedésünk óta. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Nagyon fontos, hogy van itt egy barátom, egy barátnőm, aki olyan kedves és vicces, mint Beth.

Elvisz vásárolni és a szépségstúdióba. Minden olyan dolgot együtt csinálunk, amit két jó barát szokott csinálni, amit én még sosem csinálhattam.

Amitől eddig megfosztottak. Persze ez még mindig új dolog számomra. Még most is alig hiszem el, hogy valaha is képes leszek megszokni ezt.

Soha nem fogom természetesnek venni a szabadságomat.

És hiszem, hogy Jordan döntése, hogy nekem adja az anyja medálját, segített abban, hogy ilyen jól legyek. Sikerült alkalmazkodnom ehhez az új életformához. Biztos volt benne, hogy ezzel nem zuhanok vissza a régi időkhöz. Megértette, hogy megnyugodtam. És igaza volt.

Nem mondhatnám, hogy könnyű volt látni anyám medálját, amit Jim emlékül őrzött meg Annabelle-től. A belsejében egy aprócska, kisbabakoromból származó kép van rólam.

Bár fájt, amikor megláttam, de egyúttal adott egy békét, mert tudtam, hogy a maga módján gondolt rám.

Vajon én valaha képes lennék megtenni, amit ő tett? Nem.

De könnyebb kritizálni, ha te vagy az, akit megbántottak. És túlságosan is jól tudom, milyen egy bántalmazó férfival kapcsolatban lenni.

Tudom, milyen volt Oliverrel élni.

Eladtam a bostoni lakásomat minden bútorommal együtt. Soha sem mentem vissza Bostonba. Jordan mindent elintézett helyettem. És beköltöztem a hotelbe Jordan és Jim, és persze Dózer mellé. Túl rövid ideig, és túl sokáig éltem boldogtalanul. Jordan az én boldogságom, így két kézzel kapaszkodom belé.

Oliver pénzének egy részét a szállodába fektettem. Amiért mindketten, Jim és Jordan is tiltakozott –, de Jordan a leghangosabban. Persze nem hagytam magam. Ez anyám szállodája is volt, és most már az én otthonom.

Azt akarom, hogy sikeres legyen.

Tehát, miután néhány jó lépést tettem, kihasználva a megfelelő alkalmat, el tudtam érni, amit akartam.

Jordan nehezen mondott nekem nemet.

A szálloda nagyon jól megy. Jordan általa épített weboldala óriási segítséget jelentett. Továbbá szuper üzletet kötött Wade-del, így már a szálloda túrákat is biztosít Wade dzsipjeivel. A jelentkezők a szállodában szállnak meg, és innen indulnak a túráikra. Az én anyagi hozzájárulásommal Jordan épített egy garázst, ahol a túradzsipeket tároljuk.

Ez sokat lendített a forgalmunkon.

Büszke vagyok Jordanre.

És büszke vagyok magamra is.

A Harvardot ott hagytam, de nem mondtam le az orvostudományról. Csak már más irányba haladok.

Az új tanévben állatorvosi kurzust vettem fel. Remélem, Dózer megengedi majd, hogy megvizsgáljam, és gyakoroljam vele az ápolást, kötözést. Igazság szerint ebben biztos vagyok, hisz már nagyon kötődik hozzám, ahogy én is hozzá. Jordan féltékeny.

De az órák még odébb vannak, mivel az egyetem nyári szünet miatt zárva.

Ma van egy éve, hogy megismerkedtünk.

Úgy volt elmegyünk vacsorázni, de ez elmaradt.

Pedig van egy ajándékom számára, és már nem bírok tovább várni, hogy átadhassam.

Próbálok felkelni az ágyból, de Jordan elkapja a csuklómat. – Hová mész, kicsim?

– Mivel nem megyünk vacsorázni, gondoltam, ide hozom az ajándékodat.

A szemei csillognak. – Ha már ajándékot adsz nekem, nekem is oda kell adnom a tiédet.

A szívem hevesen kezd dobogni. Ajándékot kapok tőle!

Nem gondoltam, hogy ajándékot fog adni nekem. Én nem szoktam ajándékot kapni. Legalábbis úgy nem, hogy ne előzné meg fájdalom.

A szekrényemhez megyek és előveszem a borítékot, amiben Jordan ajándéka van. Sokáig gondolkodtam az ajándékán. Szerintem tetszeni fog neki.

Azt hiszem.

Nem vagyok benne biztos.

Nagyon zavarban vagyok. Még soha sem adtam senkinek ilyen ajándékot.

Visszamegyek az ágyba. Egymásra nézünk. A borítékon elrejtettem a hátam mögött.

– Ki kezdi? – kérdezi izgatottan.

Én is izgatott vagyok. Az igazság az, hogy még remegek is.

– Adhatjuk egyszerre, vagy kezded te, aztán én jövök? – kérdezem.

Felvonja a szemöldökét.

– Együtt.

– Nem, inkább külön. Szeretném látni az arcodat, amikor kibontod az ajándékodat – mondom.

– Oké. Te kezded.

– Biztos?

– Biztos.

Remeg a kezem, miközben átadom a borítékot.

A szeme csodálkozva találkozik az enyémmel. Értetlenül néz rám, miközben átveszi tőlem a borítékot. Felnyitja, belenyúl, és kivesz néhány papírt.

Nézem az arcát, ahogy olvasás közben a szemei kitágulnak, ahogy megérti, amit olvas.

Felnéz rám. Meglepetés és szerelem egyszerre. A szívem összeszorul.

– Ezt te hoztad össze?

Megerősítésképpen bólintok. – Egy utazási iroda segítségével.

Ismét a papírokra néz, majd rám. A szeme csillog. Érzem, hogy a saját szemem is csillog.

– Kicsim. Ezt nem hiszem el. Ez elképesztő.

– Azon gondolkodtam, hogy mit vegyek neked, aztán eszembe jutott a beszélgetésünk, amikor azt mondtad, hogy soha többé nem mész el kirándulni. Emlékeztem a szomorúságra a hangodban. Nem akarom, hogy ez így maradjon. Tudom, hogy mennyire szeretsz utazni, hogy mennyire szerettél volna világot látni, és úgy gondoltam, segíthetek neked... befejezni az utazást, amit a barátaiddal kezdtél el.

Megvettem a jegyeket arra az útra, amit Jordan félbehagyott Anna hirtelen betegsége miatt.

Lefoglaltam magunknak egy háromhetes nyaralást.

A következő héten indulunk Indiába, onnan Nepálba, majd Hongkongba, Shanghaiba, és végül Japánban fejezzük be az útunkat.

Ez egyúttal számomra is ajándék, mert még soha sem utaztam sehová. És ki mással lenne jobb kezdeni, mint Jordannel?

Látom huncut mosolyát.

– Azt hiszem, mindketten ugyanarra az ajándékra gondoltunk.

– Ezt hogy érted?

Egy, az enyémhez hasonló borítékot húz elő a háta mögül.

– Nyisd ki – mondja mosolyogva, miközben átadja nekem.

Kinyitom a borítékot, és kihúzom a tartalmát.

– Na ne már! Egy párizsi utazás karácsonyra! – kiáltok fel, majd gyorsan eltakarom a számat a kezemmel.

Ő pedig felkacag.

– Tudtam, hogy sosem utaztál külföldre, én meg még soha sem jártam Európában. Úgy gondoltam, elmegyünk karácsonyra Párizsba.

– Valami azt súgja, hogy idén sokat fogunk utazni – vetem rá magam, és csókolgatni kezdem. Szenvedélyesen. Magához húz, az ágyra dönt, majd rám fekszik.

A keze végigsimít a combomon, szorosan megragad, tenyerével betakarja sebhelyeimet, és átölel.

– Kicsim, szeretlek.

– Én is szeretlek.

Azért jöttem Coloradóba, hogy megkeressem anyámat, miközben megpróbáltam elmenekülni a múltam elől. Kerestem életem célját, és okot az életre.

Lehet, hogy nem találtam meg az anyámat, ahogy eredetileg reméltem, de sokkal többet találtam.

Találtam valamit, amiről korábban soha nem is mertem álmodni, hogy megtalálom.

Soha nem is álmodtam arról, hogy lesz nekem is: egy igazi családom.

Jordan, Jim, Beth és Dózer.

De a legértékesebb, hogy megtaláltam a szerelmet. Félelem és fenyegetettség nélküli szerelmet.

Nem olyan szerelmet, aminek ára van. Igazi, őszinte szerelmet találtam a legtisztább formájában.

A családi szeretetet. Baráti szeretetet. Feltétel nélküli szeretetet. És a legjobban, Jordan szeretetét.

Odaadta nekem azt, amit még soha, senkinek sem adott oda. Nekem adta a szívét és a bizalmát.

Viszonzásul én is ugyanezt adom neki.

 

VÉGE