14.-15.-16. Fejezet

 

Tizennegyedik fejezet

 

Mia

Fordította: Elpida

 

Ó, Istenem! Ó, Istenem! Ó, Istenem!

Beleegyeztem, hogy Jordannel randizzunk. Mégis mit gondoltam, amikor igent mondtam?

Nem gondolkodtam. Ezen van a hangsúly. Belenéztem gyönyörű szemeibe, és igent mondtam, mielőtt még belegondoltam volna, hogy mibe is egyezem bele.

Az én hibám. De előtte Beth randijáról beszélt… Összezavarodtam, azt hittem, randira hív... és mivel vagyok, aki vagyok, ki is mondtam, amire gondoltam, ami mindig megtörténik, ha a közelében vagyok. És mielőtt észbe kaptam volna, már igent mondtam.

Le kéne mondanom.

Nem akarom lemondani, de le kéne mondanom. Nem értek a férfiakhoz. Nem szoktam jól választani.

De ő Jordan.

És nyolcvanöt százalékban biztos vagyok benne, hogy megbízhatok Jordanben. Nem adott okot az ellenkezőjére. És igen, tudom, hogy Forbes is megbízhatónak tűnt eleinte, de akkor még naiv és ostoba voltam.

Már nem az vagyok, aki voltam. Tudom, hogy milyen jeleket kell keresnem. És Jordannél nem találtam egyiket sem.

És a túlzó udvariaskodás sincs meg benne, ami az elején azért van, hogy elrejtse az alatta megbúvó szörnyet. Személyiségéből azt tudom levonni, hogy benne nem lenne ennyi önuralom. Ő csak egyszerűen az, aki. Ha valaki, akkor Jordan nagyon őszinte és nyitott volt velem a múltjával kapcsolatban.

Ha az lett volna a célja, hogy becsapjon, és eljuttasson oda, ahová akar – az ágyába és az irányítása alá –, akkor nem ezt a taktikát választotta volna. Az olyan férfiak nem őszinték. Legalábbis nem azonnal.

Jordan vicces, szórakoztató. Megnevettet. Oly módon tesz boldoggá, amire még nem volt példa. Szeretek a közelében lenni. És azt hiszem, megérdemlek egy kis szórakozást. Megérdemlek egy kis boldogságot és nevetést.

És igazából csak egy randira hívott. Nem a kezemet kérte meg a srác.

Csak annyit kell tennem, hogy elmegyek vele ma este, és majd meglátjuk, mindez hova vezet. Nincs mit vesztenem. És nem csak kettesben leszünk. Beth is ott lesz a randevúja miatt.

Minden rendben lesz.

Veszek egy mély lélegzetet, és végignézek magamon a tükörben.

Nem tudtam mit vegyek fel. Jordan azt mondta, hogy ne olyat, amihez ragaszkodom, mert ma este paint parti lesz, és a ruháink biztos, hogy festékesek lesznek. Ilyenről még soha sem hallottam, de jól hangzik, csak ne nézzek ki szarul. De elhatároztam, hogy új dolgokat fogok kipróbálni.

Nem vagyok egy táncos típus, és egyik ruhámhoz sem ragaszkodom igazán, így nem volt nehéz kiválasztanom, mit vegyek fel. Mivel ma este nagyon meleg van, ezért egy fehér trikó mellett döntöttem egy khaki színű vászonnadrággal. Egy fekete-fehér gyöngyös láncot a hozzá illő karkötővel vettem még fel kiegészítőül, amit tegnap vettem, amikor vásárolni voltunk.

Szeretnék minél csinosabban kinézni, de nincs túl sok cuccom hozzá. Rövid hajammal sem tudok sokat kezdeni, de már megszoktam ezt az új stílusomat, és szerintem jól is áll nekem.

Kicsit ki is sminkeltem magam, rúzst, szempillaspirált és pirosítót használva. És persze kevés alapozót is púderral, hogy a monoklim még halványan megmaradt sárga nyomait elfedjem. A szemöldököm fölötti vágást nem tudom elrejteni, de már szépen gyógyul.

Éppen a cipőmet fűzöm, amikor kopogást hallok az ajtómon.

Megérkezett a randipartnerem.

Pillangók hada kezd erős szárnycsapásokba a gyomromban. Sietve bekötöm a cipőmet, felállok, és mély lélegzetet veszek, miközben az ajtóhoz lépek. Kinyitom és egy „a szokásosnál is vonzóbbnak tűnő” Jordannel találom szembe magam.

Fekete póló, kopott farmer és fehér edzőcipő van rajta. Egyszerű, de hatásos öltözet. Jordanen minden jól mutat.

Megborotválkozott. Korábbi borostája eltűnt. Fekete haja a legszembetűnőbb. Viszket a kezem, annyira szeretnék végigsimogatni selymes hajszálain.

Érzem az aftershave-jét. Tiszta és friss illat. Olyan csábító illata van, mint ahogy ő is kinéz. Pontosan olyan, amilyen minden férfinak lennie kéne. Kényszerítenem kell magam, hogy ne menjek közelebb hozzá, hogy belélegezhessem.

Fényes hajába túr. – Remekül nézel ki… – mondja, és megrázza a fejét. – Úgy értem, gyönyörű vagy. Nagyon csinos vagy, Mia.

Zavaromba gyöngysoromat birizgálom. Úgy kapaszkodom belé, mintha mentőöv lenne. – Köszönöm. Te is. Úgy értem... jól nézel ki.

Istenem, most ölj meg!

Jordan kacagva az egyik vállával az ajtókeretnek dől. – Kész vagy? Bethnek azt ígértem, nyolcra érte megyünk, úgyhogy hamarosan el kéne indulnunk.

– Persze. Hozom a cuccaimat.

Úgy döntöttem, nem viszek magammal táskát. Miközben Jordan a folyosón várakozik, a kulcskártyámat, a pénzt és a rúzsomat a zsebembe teszem. Majd becsukom a szobám ajtaját, és követem őt az autójához.

Kinyitja nekem az utas oldali ajtót. Ilyet még soha sem tett nekem senki, és nem tudok nem mosolyogni ezen a gesztuson. Becsusszanok az ülésre, és figyelem, ahogy Jordan megkerüli az autóját. Nézem, milyen magabiztosan mozog... mennyire vonzó pasi. Bárcsak én is ilyen jól érezném magam a bőrömben.

Bemászik mellém.

Ezután némi kínos csend áll be közénk. Tudom, hogy ennek én vagyok az oka, mert ideges vagyok, hogy vele randevúzom. Nagyon hiányzik az a kényelmes könnyedség, ami általában köztünk van. Tényleg randizni akarok Jordannel, csak nem tetszik a nyomás, amit ez kivált belőlem. Vagy inkább nem tetszik a nyomás, amit magamra helyezek.

Beindítja az autót, és ezzel egyszerre a rádió is megszólal. De a köztünk lévő feszült csend még mindig érezhető.

– Jól vagy? – bársonyos hangja arra késztet, hogy felé forduljak.

Kezeimet az ölemben tördelem. – Azt hiszem, egy kicsit ideges vagyok.

– Miért?

– Hát a randink miatt. – Most a karkötőm gyöngyeivel játszom. – Én csak… Én még nem… – Megrázom a fejem, ahogy az érzelmeimre megfelelő szavak megtalálásáért küzdök.

– Hé… – Finoman megérinti az államat az ujjaival.

Tetszik az érzés, amit az érintése vált ki belőlem. Soha sem gondoltam volna, hogy ez lehetséges, és soha sem fogom megunni az érintését, de bárcsak tudnám, hogyan mondjam ezt el neki. Hogyan mondjam el neki, mit érzek iránta. Tudom, hogy nem olyan nő vagyok, amilyenekhez szokott. És soha sem leszek olyan. Attól tartok, csalódást fogok okozni neki.

– …nincs miért idegeskedned. Csak megyünk és szórakozunk, táncolunk és hagyjuk, hogy befröcsköljenek minket festékkel.

Vigyorog.

Lehetetlen nem visszamosolyogni.

– Ez az. – Hüvelykujjával megérinti az alsó ajkamon mosolyomat. És azok az átkozott pillangók a gyomromban ismét táncra perdülnek. – Ma éjjel semmi olyan nem történik, amit nem akarsz. Rendben? – Meleg tekintete simogat.

Mély lélegzetet veszek. – Rendben.

~~~

Beth idegesnek tűnik a randevúja miatt. Attól a pillanattól kezdve, hogy felvettük, be nem áll a szája. Olyan, mint egy ideges energiabomba. Élettel teli. Ez tetszik nekem. Kedvelem őt. Beth idegessége miatt egy kissé jobban érzem magam. Normálisabbnak érzem magam a saját aggodalmaim miatt.

Tetszik a Beth és Jordan közötti dinamika. Tetszik, hogy Jordant nem zavarja, vagy irritálja Tonival való randevújáról szóló szüntelen fecsegése. Forbes soha sem hagyta volna, hogy ennyit beszéljek. De azt hiszem, ez azért van, mert Beth nem a csaja, hanem a barátja.

Elgondolkodtam, hogy miért nincs köztük több barátságnál. Hisz Beth nagyon csinos lány, és olyan jól kijönnek egymással. De öt perccel az után, hogy Beth beült az autóba, megkaptam kíváncsiságomra a választ. Beth a lányokat szereti.

Emlékszem egy lányra a suliból, aki szintén leszbikus volt. Ezért kigúnyolták. Sajnáltam őt, de nem tehettem semmit, hogy segítsek neki. Bárcsak tehettem volna. De még a saját problémáimmal sem tudtam megbirkózni, így esélyem sem volt arra, hogy máson segítsek. Kíváncsi vagyok, Betht is zaklatták-e szexuális beállítottsága miatt. Ha igen, akkor örülök, hogy Jordan mellette van, mert el tudom képzelni, ahogy a szart is kiveri abból, aki zaklatja.

Jordan a klubtól pár háztömbnyire parkol le. Kiszállunk az autóból és gyalog folytatjuk utunkat. A járda keskeny, ezért Beth megy elől, és mi Jordannel követjük.

Mivel nagyon közel vagyunk egymáshoz, kezünk többször egymáshoz ér sétánk közben. Valahányszor hozzám ér, a karom lángoló forróság martalékává válik. Nagyon szeretném, hogy megfogja a kezemet. Korábban is mentünk már kézen fogva, de akkor mindig ő fogta meg a kezemet, és ez még azelőtt volt, hogy barátok lettünk. Mostanra a dolgok megváltoztak közöttünk, és így a kézfogásnak már nagyobb jelentősége lenne.

– Bassza meg! – hallom motyogni, és a következő pillanatban megfogja a kezemet.

A szívem hevesebb ütemre kapcsol, majd kiszakítja a bordáimat.

A fülemhez hajol. – Ez így rendben van? – kérdezi suttogva, és meleg lehelete cirógatja a bőrömet.

Megborzongok, és felé fordulok, államat a vállára támasztom, és a szemébe nézek. – Több mint rendben van.

Kezeinket felemeli, a szájhoz közelíti, és gyengéd csókkal végigsimít ujjperceimen.

Tekintetemet nem bírom elfordítani. Minden egyes másodperccel egyre szebbé és értékesebbé válik számomra, és ez engem megrémít.

Túl jó egy olyan lánynak, mint amilyen én vagyok. Forbes-nak igaza volt, amikor azt állította, hogy egy senki vagyok. Nem vagyok méltó egy olyan emberhez, mint Jordan.

A boldogság, amit eddig éreztem, eltűnik. A gyomrom összeszorul. Előre fordulok, és látom, hogy Beth mosolyogva néz ránk a válla fölött.

Aztán a tekintetünk összetalálkozik, és mosolya elhalványul. Gyorsan elfordítom a tekintetem, és hamis mosolyt erőltetek magamra, megkönnyebbülök, hogy közeledünk a klubhoz.

Követjük Betht az ajtónálló pasashoz, és hála égnek, Toni felírt minket a vendéglistára, így nem kell végigállnunk a hosszú sort.

Eddig még csak egyszer jártam klubban. Forbes-szal és a gazdag, köcsög barátaival. Az a klub ennél valamivel szebb volt, de nekem ez jobban tetszik. Úgy néz ki, ahogy egy klubnak ki kell néznie. Kevés fény, és hát nem a legnagyobb tisztaság. A padló ragad a kiöntött italoktól.

Valóságosnak tűnik.

Hangosan dübörög a basszus, szinte vibrál az egész helyiség, és izgatottság tölt el, hogy itt vagyok, és valami szokatlant csinálok.

A klub tele van. Kész emberáradat. Észreveszem, hogy a lányok többsége kevesebb ruhát visel nálam. Legtöbbjük rövidnadrágot és kivágott, pántos felsőt hord. Bárcsak én is rövidnadrágot vehettem volna fel, de a combom hátsó részét dekoráló hegek megakadályoznak ebben. És a súlyos önbizalomhiányom sem engedi.

Automatikusan elromlik a kedvem, ettől vacaknak és kívülállónak érzem magamat, és azon tűnődöm, hogy mi a fenét keresek én itt Jordannel. Késztetést érzek, hogy elmeneküljek, elbújjak és elkezdjek enni, addig zabáljak, míg ez az érzés el nem múlik.

Kezemet ökölbe szorítom, körmeimet a húsomba vájom, hogy elnyomjam magamban ezt a késztetést.

Jordan mintha megérezné a fájdalmamat, megszorítja a kezemet. Felnézek rá. – Hé, jól vagy? – kérdezi tátogva a hangos zene miatt.

Bólintok, és válaszomat még kiegészítem egy hamis mosollyal.

Hosszan bámul rám, látom a gyanakvást az arckifejezésében. Úgy érzem, mintha mélyen belém akarna látni, és ettől ideges leszek. Inkább félrenézek.

Közelebb lép hozzám. Tudom, hogy tovább fog faggatni. Érzem, ahogy teste az oldalamhoz nyomódik, és ezzel háborút indít el bennem a lelkem és a testem között. Azt akarom, hogy közel legyen hozzám, de ugyanakkor azt akarom, hogy távolodjon el.

Végül Beth ment meg, aki forgószélként érkezik hozzánk.

– Toni tíz perc múlva kezd. Ezért javaslatom, hogy igyunk egyet, aztán menjünk, nézzük meg – kiabálja túl a hangos zenét.

Jordan visszahúzódik, ezzel teret enged közénk. Megkönnyebbülésemben majdnem felsóhajtok. Érzem, hogy tekintete szinte éget, de képtelen vagyok a szemébe nézni.

Mosolyogva beszélek Bethhez. – Aha, ez jól hangzik.

Beth a bárpulthoz indul. Én követem, Jordan szorosan mögöttem. A bárpultnál Beth mellé állok. Jordan mögém lép, két karját két oldalamon a pultnak támasztja, így engem is csapdába ejt.

A testem teljes tudatában van közelségének, de még közelebb akarom húzni. A kezeim viszketnek, hogy hátranyúljak és magamhoz szorítsam.

– Az italokat én állom – mondja Beth. – Mit isztok?

– Én állom – hallom meg mögülem Jordan mély hangját.

Beth tekintetét felé kapja. – Szó sem lehet róla! Az alkunk úgy szólt, hogy ma este én fizetem az italokat, mert eljöttetek velem.

– Az alkunak vége. Most pedig mondjátok meg, mit isztok? – Hangjában van valami tekintélyt parancsoló, ami meglepő módon tetszik nekem. A bőröm bizsereg tőle, és nem csak a bőröm, más testrészeim is.

Betht valószínűleg nem zavarja a dolgok alakulása, mert azt mondja: – Rendben, nem fogunk összeveszni ezen, és így még spórolok is. Én egy whiskyt kérek szódával – legyen Fireball.

– Mia… te mit szeretnél? – leheli a fülembe. Hangja mély és érzéki. Még a lábujjaim is begörbülnek tőle.

Az a benyomásom, hogy most nem az italválasztásomról kérdez. Pontosan tudom, mit akarok. Őt.

Felé fordítom a fejemet, és azt veszem észre, hogy a szám veszélyesen közel került a szájához. És azért mondom, hogy veszélyesen közel, mert kétségbeesetten meg akarom csókolni. És ha ez ma este meg is történne, akkor ez a bár biztosan nem a legmegfelelőbb helyszín lenne erre.

Tekintetünk egymásra talál, még pont időben, hogy észrevegyem, ahogy a tekintete elsötétül. Ő is így érez, ő is akar engem.

A testem túlpörgött.

Még időben összeszedem magam, és válaszolok: – Sört. Üvegest. Kérek. – És gyorsan előre fordítom a tekintetem.

Feltűnés nélkül Bethre pillantok, és látom, hogy minket nézve mosolyog. Azt hiszem, tetszik neki, hogy együtt lát minket Jordannel.

Jordan elhúzza a kezét mellőlem, kicsit arrább lép, és kezét a pultra teszi, hogy rendeljen. Érzem, ahogy könnyedén megkocogtatja valaki a vállamat. Megfordulok, látom, hogy Beth mosolyog rám. Kicsit távolabb húzódik Jordantől, és én követem.

– Milyennek találod Durangót? – kérdezi.

Elmosolyodom és Jordanre gondolok. Ő az egyetlen dolog, ami igazán tetszik ebben a városban. – Tetszik.

– Ja, nem olyan rossz. De ha az egész életedet itt éled le, ahogy én is, akkor már egy kissé unalmas.

Ezt meg tudom érteni. Tudom, mire gondol, hiszen én is csapdában éreztem magamat, amikor Bostonban éltem.

– Soha sem voltál még máshol? – kérdezem.

– Voltam már nyaralni, de nem valami különleges helyen. De nagyon szeretnék utazni.

– Akkor tégy úgy.

– Jordan sokat utazott.

– Igen, mesélte. Délkelet-Ázsiában, ugye?

Egy pillanatra furcsán néz rám, hogy erről is tudok, de aztán gyorsan mosolyra vált.

Mielőtt kielemezhetném reakcióját, egy visító női hang vonja magára figyelmemet. Főleg azért, mert Jordan nevét rikácsolja.

Megfordulok, és egy nagyon csinos, hosszú fekete hajú, még hosszabb lábú pultoslányt látok meg. Úgy tűnik, nagyon jól ismeri Jordant, főleg ha abból vonok le következtetést, ahogy áthajol a pulton, és két karjával Jordan nyakába csimpaszkodik.

A gyomromat féltékeny düh rántja csomóba. Tudom, ez butaság, még sem tehetek semmit féltékenységem ellen.

Ő barátságosan, de meglehetősen kínosan hátba veregeti a lányt, majd lefejti magáról a kezeit. Erre a lány megfogja a karját, nem akarja elengedni, de látom, hogy Jordan eltávolítja a lány kezét. A nő közel hajol hozzá, és mond neki valamit. Erre Jordan megrázza a fejét, ami nem tetszik neki, legalábbis ezt mutatja az arcára kiülő harag.

Egy darabig Jordant bámulja, majd szó nélkül elfordul és elkezdi előkészíteni az italainkat.

Jordan felénk fordul, de én gyorsan elkapom tekintetemet, ne lássa, hogy észrevettem.

– Én nem aggódnék emiatt – mondja Beth a fülemhez hajolva. – Az összes nő így viselkedik, ha közel kerül Jordanhez.

– Aha, és azok még inkább, akikkel már le is feküdt – csúszik ki a számon, mielőtt felfognám, mit mondok.

Úgy döntök, jobb, ha lakatot teszek a számra. El se hiszem, hogy ezt mondtam.

Kétségtelen, hogy Beth ismeri Jordan nőkkel kapcsolatos múltját, de nekem nincs jogom ilyen megjegyzést tenni.

Felvonja az egyik szemöldökét. – Látom, mesélt neked. Örülök, és ugyanakkor meglep, hogy elmondta neked ezeket a dolgokat. De azt jó jelnek veszem, hogy te ezek után is itt vagy vele. Biztosan nagyon megkedvelted. – Aztán hatalmas mosollyal folytatja: – És ő is biztosan nagyon megkedvelt téged.

Nem mondhatom, hogy nincsenek rám hatással a szavai, mert valóban így van. Azt akarom, hogy Jordan is kedveljen engem.

– Miből gondolod? – kérdezem.

– Mert még soha egy lánnyal sem volt ennyire őszinte. A pokolba is, még soha sem volt igazi randija. És ha képes volt minden szarságát nyíltan elmondani neked, akkor tényleg jelentesz valamit. Biztosan sokat jelentesz neki. Azt akarja, hogy megtudd az igazat, és ez nagy lépés Jordan számára.

Őszintén szólva tényleg nem tudom, mit mondhatnék erre, ezért inkább nem mondok semmit.

– Figyelj! Mia, nem tudom, meddig akarsz maradni, de azt tudnod kell, hogy bár Jordan rosszfiúnak látszik, nem az. Egyáltalán nem. Amikor törődik valakivel, akkor azt teljes odaadással teszi. És ha elveszít valakit, akivel törődik, akkor azt nagyon rosszul viseli.

– Az anyukájára gondolsz?

– Szent szar! Ezt nem hiszem el. Beszélt az anyjáról? A francba, tényleg kedvel téged. – Elmosolyodik, és megfogja a csuklómat. Ez az érintés váratlanul ér, és egész testem elzsibbad. Ez történik, ha valaki idegen hozzám ér. – Csak kérlek, ne törd össze a szívét most, hogy végre működik. – Halkan kuncog.

Magamban összegömbölyödöm. – Nem hiszem, hogy van hozzá elég erőm.

– Meglepődnél – mondja halkabban.

Felnézek, és látom, hogy Jordan mosolyogva, ugyanakkor kíváncsi tekintettel jön felénk az italainkkal megpakolva.

Nekem adja a sörömet.

– Köszönöm. – Mosolygok. Tekintete egy pillanatra összetapad az enyémmel, majd Beth felé fordul.

– Most akarsz odamenni Tonihoz? – Átadja Bethnek az italát.

– Tudod mit? – Először rám néz, aztán Jordanre, és mosoly kúszik az arcára. – Sikerült túltennem magam Toni miatti zavaromon. Jól vagyok.

Jordan meglepetten vonja fel a szemöldökét. – Biztos vagy benne?

– Persze – mondja, és közben már lépked is hátrafelé, hogy eltűnjön a tömegben. – Ti csak érezzétek jól magatokat. – És mielőtt eltűnne, még sokatmondóan kacsint felém.

Nem finomkodik. Vissza kell fognom a nevetésem.

– Ha szükséged van rám, hívj a mobilomon – szól utána Jordan.

Beth okét mutat a kezével, majd eltűnik a tömegben.

Jordan felém fordul. – És mi meg... kettesben maradtunk.

Megborzongok, és egész testemet izgalom veszi hatalmába. – Valóban.

– Ne keressünk egy helyet, ahová leülhetünk?

– De.

Jordant követem, miközben felmegyünk egy lépcsőn. Szerinte ott csendesebb, és nagyobb esélyünk van szabad helyet találni. És igaza van. Találunk is egy üres kanapét, ahonnan még a földszinti táncparkettre is rálátást kapunk.

Én ülök le elsőnek, aztán Jordan is mellém ül. Most még erősebb zsibbadtságot érzek, mivel csak ketten vagyunk. Beth nincs velünk, mint lökhárító. Semmi sem jut eszembe, amit mondhatnék neki, ezt azzal leplezem, hogy folyamatosan iszogatok az italomból, és úgy teszek, mintha kedvelném a környezetet és a klubban lévő embereket.

– Még mindig ideges vagy – mondja, és megfogja azt a kezemet, amelyikkel zavaromban az alsó ajkamat húzgáltam. Észre se vettem, hogy ezt csinálom.

Jordan ujjait az enyémek közé csúsztatja, és összefont kezekkel ülünk tovább. A gyomrom görcsbe rándul.

Felé fordítom az arcom. Észre se vettem, hogy megint ilyen közel vagyunk egymáshoz. Az orrunk majdnem összeér. Érzem, hogy elpirulok. Arrébb húzódom a kanapén, míg a karfának ütközöm. Nem tagadom idegességemet. Semmi értelme, amikor ilyen jól tud olvasni bennem.

– Miattam vagy ideges? Valami olyasmi miatt, amit csinálok? Vagy csak a randevúnk miatt?

Egész testemmel felé fordulok. A térdem a combjához ér. – Nem te tehetsz róla. A randevú az oka. Eddig csak egy sráccal randevúztam, és az se sikerült igazán. – Gondolkodás nélkül a szemöldököm fölötti sebhez nyúlok.

Tekintete követi kezemet, és még azután is a Forbes-szal való kapcsolatom… emléktárgyán marad, hogy leengedem a kezemet.

Semleges arcot vág, de tudom, hogy az agya dolgozik. Látom a szemeiben. Vajon sikerült emlékeztetnem, milyen állapotban voltam, amikor idejöttem... hogy milyen zavarodott vagyok... miket tett velem Forbes... és hogy túl sok terhet cipelek? Talán meggondolja magát velem kapcsolatban, és már nem is érdeklem?

– Lemondom a randinkat – mondja.

Micsoda?

Ne, ne, ne! Kezd hatalmába keríteni a pánik.

– Jordan... nézd... sajnálom, ha én…

– Ne sajnálkozz! Már így is túl sokat mondtál. Ezt ki kell elemeznünk.

Megfogom a gyöngysoromat, mert valamibe kapaszkodnom kell. – Akarod, hogy elmenjek?

Szemeit megdöbbenésétől hatalmasra nyitja. – Micsoda? Kibaszottul nem! Nem akarom, hogy elmenj. Csak azt akarom, hogy ma este lazíts, és érezd jól magad. Ezért mondtam, hogy lemondom a randevúnkat. Gondoltam, így már nem fogsz tovább aggodalmaskodni. Aztán, ha végül is úgy alakul, hogy randevú lesz belőle... akkor az nagyszerű. És, ha mégsem, akkor lehet, hogy egy kicsit csalódott leszek… – elvigyorodik, hogy lássam, csak viccelt. – Nem erőltetem. Kedvellek. Nagyon is. Azt hiszem, ez nyilvánvaló. De azt akarom, hogy te is ugyanúgy itt akarj velem lenni, mint ahogy én veled. Ha még nem érzel így, az is rendben van. Megvárom, amíg ez megtörténik. Bármeddig is kell várnom.

Jól hallottam? Legszívesebben megcsípném magam, hogy biztos legyek benne, nem álmodom.

Kedvel. Méghozzá nagyon.

Csodálatos érzés ragad magával. Még soha sem éreztem ilyet. A szívem olyan hevesen kezd kalapálni, hogy attól tartok valami történik velem.

Tudom, hogy őt bámulom, de nem tudom leállítani magamat. Csak őt látom, és már el is felejtem, miért is voltam ideges. Mi ütött belém, hogy felépítettem magamban ezt a mesét a randevúnkkal kapcsolatban?

A zene hangereje csökken, azt hiszem, a világ elhalványul körülöttünk, már csak mi ketten létezünk.

Ő és én.

Aztán elvesztem a logikám, és követem, amit a testem mond.

Kezemet Jordan arcára simítom, magamba szívom melegségét és erejét. Közelebb hajolok, hogy ajkaimat az arcához nyomjam. De ő megmozdul, és így ajkaimmal a szája szélét érintem. Láng lobban bennem.

Megdöbbenve húzódom el, pedig még többet akarok. Megnedvesítem hirtelen kiszáradt ajkaimat.

És ahogy megnyalom ajkaimat, Jordan ízét fedezem fel rajtuk. Érzem borotválkozás utáni arcszeszét, az italát.., mindent, ami őt képviseli.

Jordan tekintet felizzik. És én ezt látom. Mert én is ugyanezt érzem.

Sóvárgás. Vágy. Kéj. És még valami több. Valami mélyebb.

Ujjait a hajamba csúsztatja. A tarkómnál fogva magához húz, és homlokát az enyémhez támasztja.

– Én is azt érzem, amit te – mondom, és a szánk olyan közel van egymáshoz, hogy ha egy centit mozdulnék, már csókolóznánk. – Itt akarok lenni veled... mindennél jobban.

Elégedetten sóhajt. Ez engem is megnyugtat.

– Akkor ezt vegyem úgy, hogy a randink újból elkezdődik? – Hangja édesen rekedt, hihetetlenül szexi. Megborzongok tőle.

– Sosem volt lefújva – mondom mosolyogva.

Tizenötödik fejezet

 

Jordan

Fordította: Elpida

 

– Akarsz táncolni?

Kissé megrántja, a vállát és zavartan néz rám, aztán megfordul, hogy lenézzen a földszinti táncparkettre.

Attól a pillanattól kezdve, hogy megcsókolt, kicsit nyugodtabb. Ha ezt tudtam, volna, akkor már előbb szólok neki, hogy tegye meg.

Talán először meg akarta törni a jeget.

Ezzel csak az a baj, hogy most nem tudom megállni, hogy ne bámuljam a száját, puha, telt ajkait. Szeretném érezni, ahogy az enyémhez simulnak… teljesen.

Csodálatos érzés volt.

És kibaszott jó illata van. Azzal is megelégednék, ha csak szagolhatnám a nyakát órákon keresztül, egész éjszaka élvezhetném édes illatát. Persze időnként megcsókolnám tökéletes ajkait.

Amikor odahajolt hozzám, hogy egy puszit adjon az arcomra, akár hiszed, akár nem, nem direkt csináltam, csak egy spontán mozdulat volt, amit tettem. De egyáltalán nem bántam meg, mert amikor az ajkai a szám szélét érintették, bassza meg... ha ilyen érzés ajkai futó érintése, akkor csak elképzelni tudom, milyen csodálatos érzés lesz őt rendesen megcsókolni.

És most természetesen semmi másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy megcsókoljam. Nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne tegyem meg én az első lépést. De nem akarom elkapkodni és elbaszni a dolgokat. Ezért is ajánlottam fel neki, hogy menjünk táncolni. Valamivel el kell terelnem a gondolataimat.

Persze, ha meglátom a táncparketten ringatózó kívánatos testét, a gondolataim valószínűleg ismét gondot fognak  okozni nekem délen.

A hátához hajolok, és átnézek a válla fölött. – Azt hiszem, hamarosan elkezdik a festékszórást. Szerintem jó móka lesz, és közben megnézhetjük, mi a helyzet Bethszel és Tonival.

Felém fordulva rám néz, ajkai enyhén felfelé görbülnek. – Oké.

Mindketten felállunk. Félrehúzódok, hogy Miát magam elé engedjem. Ahogy elhalad mellettem, és teste az enyémhez ér, vissza kell fognom magam, nehogy felnyögjek.

Amint elindulunk, érzem, hogy Mia apró keze az enyémbe csúszik.

Meglepetten nézek rá.

De boldogan.

Kibaszottul boldogan.

Ő elpirul.

Ez az első alkalom, hogy megfogja a kezemet. Mindig én fogtam meg az ő kezét. Kifogásokat találtam ki, hogy legalább egy másodpercre megérinthessem. És ma este kapcsolattartási kódexét megszegve – amit megértek, tudván mi mindenen ment keresztül –, először megcsókolt, most pedig megfogta a kezemet.

Tudom, hogy ez egy fontos lépés számára, ami miatt számomra is fontossá válik. Ezek azt mutatják, hogy bízik bennem. Ujjbegyeimmel gyengéden végigsimítok kipirult arcán. Elmosolyodik.

Kézen fogva sétálunk le a lépcsőn. Saját kis buborékunkban élünk. De mivel a kibaszott világ gyűlöl engem, amint a lábam az utolsó lépcsőfokot érinti… egyenesen Shawnába ütközünk.

– Jordan… szia! – Shawna mosolyogva sandít felém.

A kibaszott, kurva életbe!

Szemeiben félreérthetetlen csillogás van. Láttam már ezt a csillogást korábban is. Akkor meztelen volt, én pedig fölötte voltam.

– Szia – a hangom feszült. Közben magamhoz húzom Miát, és átkarolom a vállát, hogy ne hagyjak kétséget afelől, ki ő nekem. – Shawna, ő Mia. Mia, Shawna. – Udvariasan viselkedem, és bemutatom őket egymásnak, de őszintén szólva ez az utolsó dolog, amit tenni akarok. Bemutatni a lányt, akiért majd megőrülök, a csajnak, akivel utoljára csináltam. Kurvára ezt tettem.

– Szia. – Mia felemeli a kezét, és felé int. Annyira rohadtul imádnivaló. – Örülök, hogy megismerhetlek, Shawna.

Shawna tekintete Miára siklik. Kissé megrebben, de gyorsan felém fordul, és szemei lézersugarával tüzel rám.

– Te tényleg nem hazudtál. Az biztos, hogy nem vesztegetted az időd, hogy továbblépj, és új dugópajtást keríts magadnak.

Érzem, ahogy Mia lefagy a karomban.

– Shawna… – Figyelmeztetés van a hangomban.

– Csakhogy úgy látom, lejjebb is adtad. De ez várható volt. Nem mintha nálam jobbat megkaphatnál. – Tekintete Miára siklik. – Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ő egy lestrapált szemét. Megdug, aztán még azelőtt kidob, hogy lenne időd felvenni a bugyidat.

Mi a fasz?!

Oké, ami azt illeti, nem tér el túlságosan az igazságtól, de akkor is… Mi a fasz?!

Velem beszélhet úgy, mint egy szarral, rendben van – megérdemlem. De nem Miával. Azt már nem hagyom, hogy Miával is így beszéljen.

Már pont kinyitnám a számat, hogy megmondjam Shawának, hogy húzzon vissza oda, ahonnan jött, amikor meghallom Mia édes hangját.

– Nos, a külsőt félretéve, kizárólag a személyiségedből kiindulva Shawna, azt mondanám, hogy Jordan magasabbra tette a mércéjét, olyan magasra, mint egy felhőkarcoló. De én is csak a szex miatt léptem be ebbe a kapcsolatba. Úgy tűnik, ebben teljesen összeillünk. Kivéve, hogy én nem hordok bugyit, úgyhogy ezen a téren nincs semmi gondom, nem kell aggódnod.

Tátva maradt a szám. Shawna úgy néz ki, mintha Mia épp most pofozta volna fel.

– Oké. Rendben. Mondhatnám, hogy jó volt veled beszélgetni, de nem így van. Szóval… pá. – Mia, kezét elhúzva tőlem, felemelt fejjel elsétál, utat törve magának a tömegben.

És közben tekintetem a dögösen ringatózó seggére tapad.

Azt a kurva!

Ez ám a látvány!

Emlékeztek a Grease című film végére, amikor Sandy teljesen új kinézettel, viselkedéssel, szűk, fekete nadrágban jelenik meg, Danny pedig amikor meglátja őt, teljesen megdöbben? És teljes hitetlenséggel mondja: „Szent szar, hogyhogy nem tudtam, hogy a csajom ilyen dögös is tud lenni?” Aztán meg kilógó nyelvel üldözi, mint egy kiskutya.

Megvan? Igen? Szóval emlékeztek rá. Mert most én vagyok ebben a helyzetben.

Úgy üldözöm Miát, mintha a kiszáradás fenyegetne, és ő lenne az utolsó csepp víz a földön.

Kész vagyok szerenádot adni neki, és úgy énekelni a „You’re the One That I Want”-ot, mint ahogy Danny, csakhogy felhívjam magamra a figyelmét.

Mert a dühös Mia kurvára dögös. Kibaszottul erotikus. Persze eddig is tudtam, hogy az, de… Hú! Baszd meg! Ennyire?!

Még soha sem voltam ilyen durván felizgulva. A farkam olyan kemény, hogy szöget tudnék vele verni a falba. Hála Istennek, hogy sötét van, és a tömegben így senki sem láthatja a merevedésemet.

Sikerül utolérnem a táncparkett előtt. Ujjaimat a felsőjébe akasztva húzom vissza.

Felém fordul.

Szemeiben még most is ég a tűz. Mellkasa le-föl hullámzik. Én pedig szó szerint nem találok szavakat. Száz, meg száz gondolat cikázik át az agyamon, de egyikük sem tiszta. Nem találok egyetlen szót sem, amivel egy logikus mondatot szerkeszthetnék.

Ja, és még valami. Nagyon kell igyekeznem, hogy ne bámuljam a melleit.

Látom, ahogy szemeiben elhalványul a düh, és az általam ismert Mia visszatér. – Istenem! Jordan, annyira sajnálom, amit az előbb mondtam. – Kezeivel eltakarja az arcát. – Istenem! Nem tudom mi ütött belém. Én csak…. csak nem tetszett, ahogy rólad beszélt. Egyszerűen… annyira feldühített. Pedig én nem szoktam dühös lenni – soha.

Közel lépek hozzá. Kezeit elemelem az arcától, és leeresztem.

Hatalmas kék szemeivel ártatlanul néz rám.

– Amit tettél, az tökéletes volt. Kiálltál magadért. Shawna egy ribanc, és megérdemelte, amit mondtál neki. Csak azt sajnálom, hogy miattam beszélt így veled, miattam mondta neked azokat a dolgokat.

Megrázza a fejét. – Semmi baj.

– Ez nem így van. – Fejemmel közelebb hajolok hozzá. – Nem tetszett, ahogy Shawna bánt veled, de örülök, hogy feldühödtél. Gyakrabban is lehetnél dühös. – Istenem, tényleg lehetne! – De még jobban tetszik, hogy miattam lettél dühös. – Mert ez azt mutatja, hogy törődsz velem, valószínűleg jobban, mint azt megérdemelném.

– Ó, ne... Ó, Istenem! Azt mondtam neki, hogy nem hordok bugyit. – Úgy beszél, mintha egy szót sem hallott volna abból, amit mondtam. Rémült kifejezés rajzolódik ki az arcán. – Ennyi ember előtt azt mondtam neki, hogy nincs rajtam bugyi. – A tekintetem keresi. – Pedig, igenis van rajtam bugyi. Hordok bugyit. Mindig. Még az ágyban is. – Nyögve lehunyja a szemeit, és magával vitázik. – Mia, fogd már be!

Kuncogok. – Mia, egy pillanatra sem gondoltam, hogy nem hordasz bugyit. – Csak kívántam, reménykedtem benne, imádkoztam érte.

Újra kinyitja a szemeit, tekintete éber. – Jordan, tudom, hogy semmi közöm hozzá, de te… tényleg… randiztál azzal a lánnyal? Csak azért kérdezem... mert... nos... – a száját harapdálja. – Csak… nekem nem tűnik kedvesnek.

Nem számítottam rá, hogy ezt mondja. Alaposan megfontolom a válaszomat, mielőtt bármit mondanék. Nem tervezem, hogy hazudok, neki, de ügyelek arra, hogy a megfelelő módon válaszoljak.

– Soha sem jártam Shawnával – odáig soha sem jutottunk el.

– Ó! – villan értelem a tekintetébe. Megértette. – Csak együtt aludtatok.

– Igazából én soha sem aludtam senkivel. Csak szexeltem.

Hátrál egy lépést, eltávolodik tőlem, és arra kényszerít, hogy elengedjem.

– Elmondtad, hogy mit szoktál csinálni... a nőkkel. És ez rendben is van. Nem ítéllek el érte. Egyáltalán nem. És azt is tudom, hogy ez még csak az első randink, és nekem nincs túl nagy tapasztalatom a randizás terén. Ugyanez a helyzet a férfiak terén is. De egy dolgot általánosságban tudok, amikor valakivel vagyok, akkor csak vele vagyok. És ezt elvárom tőle is. Azt is megértem, ha neked erről más véleményed van. Ha más nőkkel is akarsz lenni, míg mi randizunk... akkor sajnálom, de nem én vagyok a megfelelő lány számodra.

Mi van? Nem egészen értem, ezt honnan veszi. Azt hittem, világosan megmondtam neki, mit érzek iránta, de úgy tűnik, hogy nem. Ezért tudatnom kell vele.

Méghozzá azonnal.

– Mia, én még soha sem jártam senkivel. Soha sem volt normál kapcsolatom. Soha sem randiztam senkivel. Te vagy az első lány, akivel valaha is valódi randevúm volt.

Nem mond semmit. Tekintete üres, és hirtelen szorítást érzek a mellkasomban.

Úgy érzem, elveszítem őt, még mielőtt megnyerhettem volna.

– Amikor meséltem magamról, a szokásaimról, a viselkedésemről, arról a férfiról, akit Shawna révén megpillantottál, ez az a férfi, akit leírtam neked. Nem arról beszéltem, akivé váltam, amilyen most vagyok.

Karjait keresztbe fonja a mellkasán, mintha így akarná megvédeni magát. Egyáltalán nem tetszik, hogy úgy érzi, védelemre van szüksége velem szemben.

– Mi változott meg? – Hangja halk, és remeg.

– Te. – Megragadom a lehetőséget, és ismét közelebb húzódom hozzá. Megfogom a kezét. Nem próbálja elhúzni. Ez ismét reményt ad nekem. – Te változtattad meg a dolgokat számomra.

Elfordítja a tekintetét. – Te is… megváltoztattad a dolgokat számomra.

– Tényleg?

Bólint, majd zavarában alsó ajkát a hüvelyk- és mutatóujja közé csippenti.

– Mia, látlak téged. Csak téged. – Tekintetem az ajkaira siklik.

Abbahagyja a csipkedést, leengedi a kezét.

A háttérben Will.i.am „This is love” című száma kezdődik. A zongora hangja áthatol felénk a tömegen keresztül. Mia tekintete összefonódik az enyémmel. A szívem dobogása majd átszakítja a mellkasomat. Aztán a zene felhangosodik, a robbanás megegyezik a forró érzéssel, mely mindkettőnkben lángol.

Lélegzete elakad, megremeg, szabálytalanul felgyorsul. Szemeit lehunyja, és az egyik ilyen édes lélegzetvételnél az ajkai enyhén szétnyílnak.

És én tudom.

Most.

Ez az a pillanat, amire azóta vártam, hogy besétált a szállodánkba.

Odahajolok hozzá, két tenyerembe veszem az arcát, és készen állok számmal édes ajkaira tapadni… De hirtelen a zajszínt hihetetlenül felerősödik, és a fülem majdhogynem elkezd vérezni a minket körülvevő visongatástól és nevetéstől.

És ekkor érzem meg ezek okát, mert festék fröccsen rám.

Mia szeme villámgyorsan kinyílik, és szájával meglepetten egy O-t formáz.

A kibaszott festékes buli.

Hogy ott rohadjanak meg! Nem tudtak volna még öt percet várni, mielőtt elkezdenek minket fröcskölni?

Beletúrok a hajamba, majd lenézek a kezemre. Sárga, kék és rózsaszín neonfesték csíkozza. Mia megérinti az arcát, őt is ugyanúgy beborítja a festék, mint ahogy én képzelem el magamat. Végigsimít az arcán, majd a homlokán, így összekeveri a színeket.

Még szebbnek tűnik, ha lehet..

Ragyog.

Egzotikus szépség.

És hihetetlenül veszélyes a szívemre.

Felnéz, egyik kezével a szemeit védve nézi a festékzuhanyt, és nevet.

Én pedig egy kibaszott másodperccel sem vagyok képes tovább várni.

Két kezembe veszem az arcát, és megcsókolom.

Keményen.

Érzem, ahogy megremeg. Azt is érzem, hogy egy töredékmásodpercre megfeszül, majd hozzám simul, és halk nyögéssel ajkai szétnyílnak.

A farkam is érzi, és mondhatjuk, hogy kurvára tetszik neki ez az érzés.

Ujjaimat a hajába csúsztatom, és megfogom a tarkóján. – Ez így oké neked? – kérdezem suttogva az ajkai fölött.

Bólint.

Ez az egyetlen válasz, amire szükségem van.

Elmélyítem a csókot. Nyelvemmel a szájába hatolok. Többet akarok belőle.

Mia kezei végigcsúsznak a karomon. Érzem az érintését, ahogy a festékben végigsiklanak az ujjai. Így még intenzívebb az egész.

Oké, lehet, hogy ezzel a festékes dologgal jól kitaláltak valamit.

Lábujjhegyre emelkedik, két karjával átfogja a nyakamat, a hajamba markol és magához szorít.

Nem mintha szüksége lenne rá, mert nem áll szándékomban most sehova sem menni. Soha. De tetszik, hogy közelebb akar kerülni hozzám. Hogy nem akar elengedni.

Átkarolom a törékeny derekát, magamhoz ölelem, és apró testét az enyémhez emelem. Olyan apró, olyan törékeny, és mégis törhetetlen.

Kibaszottul csodálatos.

Minden, amiről nem is tudtam, hogy ennyire vágyom.

Tudom, hogy megszívtam. Most már az övé vagyok. Ha valaha is volt esélyem rá, hogy visszaforduljak, miután megízleltem őt, az elszállt.

Meg tudnék halni érte.

Tudom, hogy alig több mint egy hét múlva el kell mennie, de nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen. Ki kell találnom valamit, hogy hogyan tartsam meg őt az életemben örökre. Ki kell találnom valamit, hogy velem akarjon maradni.

Tizenhatodik fejezet

 

Mia

Fordította: Elpida

 

Ha lenne mód rá, hogy egy pillanatot az életünkből örökre megőrizzünk, hogy azt bármikor újra átélhessük, akkor számomra az a tegnapi este lenne.

Becsomagolnám ezt az emléket egy dobozba, szalaggal átkötném, hogy örökre biztonságban legyen, és amikor emlékeztetni akarom magam egy csodálatos pillanatra, akkor elővenném.

Tudom, hogy a legtöbb lány számára, egy olyan randi, amikor a srác egy éjszakai klubba viszi, ahol festékkel fröcskölik le, nem igazán megbecsülendő.

De számomra igen.

Mert ez az én estém volt.

Jordan mindent megtett azért, hogy ezt én is érezzem. Egyedül én voltam figyelmének központjában. Törődött velem, azzal, hogy jól érezzem magam és boldog legyek.

Teljesen szabadnak éreztem magam, még úgy is, hogy valaki mással voltam.

Úgy táncolhattam, ahogy akartam. Azzal beszélhettem, akivel akartam. És azt csókolhattam, akit akartam…

Jordant.

Nem féltem. Senki sem irányított. Nem volt semmi harag.

Csak boldogság.

Még soha sem éreztem ilyet. És újra akarom…

És újra…

És újra…

Ez volt életem legboldogabb éjszakája, mint egy nagy szelet boldogságtorta, tejszínhabbal és csodálatos élménycukorkákkal megszórva.

És az élménycukorkák Jordant jelentik.

Végig a klubban maradtunk. Összeölelkezve. És amikor az estének vége lett, majd eljött az indulás ideje, akkor Jordan kocsijával visszajöttünk a szállodába. Betht Toni vitte haza.

Jordan tökéletes volt. Az éjszaka tökéletes volt. És amikor a szobám ajtajához kísért, jó éjt csókot adott, ami a legédesebb csók volt, amit valaha is kaptam. Majd ő is a szobájába ment.

Lezuhanyoztam, hogy lemossam magamról a festéket, majd boldogan bezuhantam az ágyamban.

Most pedig csak fekszem, már szinte hajnalodik, de képtelen vagyok visszaaludni. Számolom a másodperceket, míg újra láthatom Jordant, és közben felidézem mindazt, amit tegnap este Jordannel átéltünk. Kivéve az incidenst, amikor az egyik korábbi hódításába ütköztünk. Összerezzenek, ahogy eszembe jutnak a szavak, amiket az a nő mondott, de még jobban összerezzenek, ha eszembe jut, hogy mit válaszoltam neki.

Amikor kopogást hallok az ajtómon, izgatottságomban szinte kiugrom az ágyamból, és csak miután már kinyitottam az ajtót, jut eszembe, hogy még mindig pizsamában vagyok. Valószínűleg borzasztóan nézhetek ki. Még soha sem foglalkoztam ennyire azzal, hogyan nézek ki, egészen idáig. Mindig csak azért öltöztem és néztem ki szépen, mert Oliver és Forbes ezt várták el tőlem.

– Jó reggelt! – A hangja mély és rekedt. – Ugye nem ébresztettelek fel?

Istenem, de jól néz ki, még ebben a korai órában is.

– Nem, már egy ideje ébren vagyok. Nem tudtam aludni.

– Én sem. Egész éjjel egy lányra gondoltam.

– Esetleg ismerem? – Visszafogom magam, hogy ne mosolyogjak.

Dózer tűnik elő Jordan lába mellett. Kiskutyaszemekkel rám néz, majd hozzám lép.

– Szia, haver! – Letérdelek hozzá, és megsimogatom.

– Lehet, hogy ismered – válaszol Jordan kérdésemre. – Szőke, kék szemű... gyönyörű. Történetesen tegnap este vele volt randim.

Az előbb azt mondta rám, gyönyörű.

Gyönyörű.

Összeszedem magam, és nyugodtságot színlelve felnézek rá. – Tényleg? – kérdezem játékát folytatva. – És, hogy sikerült a randi?

– Hát, hogy is mondjam...? – Lehajol, és megsimogatja a köztünk álló Dózert. Ujjai megérintik az enyémet. Egy pillanat alatt a forróság, ami elektromos áramként száguld végig rajtam, a szívembe hatol.

– A randi, csodálatos volt. És ezért is van, hogy egy pillanatra sem tudom elfelejteni. Sem a lányt, sem csodálatos ajkait… –Dózeren áthajolva közeledik felém. Mély lélegzetet veszek. – És az a helyzet, hogy mindenképp szeretném újból megcsókolni.

Bum-bumbum! Ez a szívem. Szerintem olyan hangosan dobog, hogy biztosan ő is hallja.

– Szerintem, neki is szüksége van rá, hogy újból megcsókold – sóhajtom.

– Tényleg? – Nyelvével megnedvesíti az alsó ajkát.

Pillangók szárnycsapását érzem a gyomromban. – Ühüm – válaszolok halkan.

Ahogy ajkait az enyéimhez közelíti behunyom a szemem, és készen állok megízlelni őt, érezni a robbanást, amit a csókja okoz bennem.

Csak mikor már ajkaimat csókjához igazítva megnyitom, jut eszembe, hogy még nem mostam fogat. – Várj! – Mellkasára tett kezemmel megpróbálok eltávolodni tőle. – Még nem mostam fogat.

– Csss! – Kezével átfogja a tarkómat, magához húz, és még mélyebben csókol. Nyilvánvalóan nem zavarja a reggeli lehetem. Tudom, hogy nem kéne tennem, de most nem akarok ellenállni a csókjának.

Minden gondolatom elpárolog, amint megérzem alsó ajkamon végigsimító nyelvét, amit aztán a számba csúsztat. Én meg a pólójába markolok.

A csókjai mámorítóak. Azt hiszem, kibírnám, hogy egész nap csak a csókjai éltessenek.

Amennyire csak tud hozzám közelít, hisz ne felejtsük el, hogy Dózer a hatalmas, hetven kilós testével még most is köztünk fekszik. Arcomat két kezébe veszi, és teljesen magához ragadja az irányítást. És pontosan ekkor érzem meg, hogy a dolgok megváltoznak köztünk. Elmélyülnek.

Ne kérdezd, hogy hogyan, vagy miért. Egyszerűen csak így van. És tudom, hogy ő is érzi ezt. Látom az arckifejezésén, amikor a szája zihálva elválik az enyémtől, és mélyen a szemembe néz.

Ebben a pillanatban tudom, hogy van köztünk valami, ami szorosan, visszavonhatatlanul összeköt minket, ami megbonthatatlan, és bármi történjék is, mi már soha sem fogunk elválni egymástól.

– Szia – mondom suttogva.

– Szia – válaszol mosolyogva.

Dózer felkel közöttünk, és kissé eltolja tőlem Jordant.

Nevetve megsimogatom a kutya fejét, megadva neki a figyelmet, amire vágyik.

– Szóval, hol is tartottam, mielőtt elterelted a figyelmemet? – kérdezi vigyorogva. Ugyanolyan szédültnek tűnik, mint ahogy én is érzem magamat.

– Épp a tegnap esti, fantasztikus randevúdról meséltél.

– Valóban. Ami annyira szuper volt, hogy remélem, ma is eljön velem egy újabb randira.

– Bármikor megkérdezheted tőle.

– Szerinted, mit válaszolna?

– Hm. – Úgy teszek, mintha tanakodnék. – Szerintem igent fog mondani.

Szélesen elmosolyodik. – Az jó, mert elképesztő napot terveztem mára. – Hozzám hajol, és egy gyors csókot nyom a számra. Aztán el is húzódik gyorsan, és én még többet akarok.

– Megint meg akarod majd mosni a hajadat – mondja, és egy hajtincsemet az ujja köré csavarja.

– Micsoda? Miért? – én is oda nyúlok, ahol a keze van, és száraz festéket érzek a hajamon. Átkozott festék.

– Kék és egy kevés rózsaszín. – Közelebb hajolva vizslatja. – Mindenesetre, jól áll neked ez a szín.

– Köszönöm. De előnyben részesíteném az eredeti hajszínemet.

Nevetve felegyenesedik.

– Menj, gyorsan zuhanyozz le, öltözz fel, hogy minél hamarabb elindulhassunk oda, ahová megyünk.

– Hova megyünk?

– Majd megtudod, ha odaértünk. Gyerünk Dózer, hagyd Miát készülődni. Téged kolbász vár lent.

Dózer fülelve kapja fel fejét a kolbász szó hallatán, és annak ellenére, hogy a lába még sínben van, elég gyorsan indul el.

– Dobott engem egy kolbászért – mondom tettetett panaszkodással. – És én még azt hittem, hogy valami különleges alakult ki közöttünk Dózerrel.

– Csak hogy tudd… – vállával az ajtókeretnek támaszkodik. – Én soha sem dobnálak egy kolbászért. – Szemei ragyogása félreérthetetlen.

Elpirulok. A fejtetőmtől a lábujjamig.

Mosolyog, és elindul a folyosón. – Ja, és gondoskodj róla, hogy kényelmes cipőben gyere. És hozzál magaddal valami melegebb holmit is, hátha fáznál – szól felém.

– Úgy lesz – mondom az ajtót becsukva. Átölelem magam, hogy a boldogságom még tovább magammal tarthassam.

Egy dologra kezdek rájönni Jordannel kapcsolatban, hogy a sok szép pillanat, amit meg akartam őrizni vele emlékként, sokkal több, mint ahogy azt eredetileg gondoltam. A szívem tele van velük.

~~~

Farmert, rövid ujjú pólót és edzőcipőt veszek fel. De egy kapucnis pulcsit is magammal viszek a biztonság kedvéért. Beülök Jordan autójába, aki elindul a város felé. Még most sem árulta el úti célunk, de halvány sejtésem már van, amikor megállunk a White Rock Jeep Tours autókölcsönzőjénél.

– Dzsiptúrára viszel? – Még soha sem volt ilyenben részem.

– Igen. Ha nincs ellenvetésed.

– Még szép, hogy nincs. – Beletúrok bal kezemmel a hajába.

– Wade-nek, a tulajnak szoktam túrákat csinálni, leginkább főszezonban – mondja. – Bár idén nem túl gyakran, mivel az apám elég sokat távol volt. De tudd, hogy velem biztonságban vagy, mivel itt én vagyok a hivatalos idegenvezető. – Elvigyorodik. – Arra gondoltam, hogy elviszlek a La Plata kanyonba. Ez az egyik kedvenc helyem. Elképesztő. A kanyonon kívül van ott még néhány tó, folyó és vízesés. És sok vadon élő madár, állat… Ha jól, emlékszem, azt mondtad, nagyon szereted az állatokat.

Régebben úgy gondoltam, hogy az állatok sokkal jobbak, mint az emberek. De ez még azelőtt volt, hogy megismertem Jordant.

– Milyen állatok? – Az izgalomtól megborzongok.

Megfogja a kezemet és megpuszilja az ujjperceimet. – Szarvasok, jávorszarvasok, mormoták, mókusok. Általában sólymot és sast is lehet látni. És ha igazán szerencsések vagyunk, akkor feltűnhet egy puma, vagy egy medve is.

Szemeimet meglepetten nyitom nagyra. – Pumák és medvék? Jól hangzik. – Idegességemben két ujjam közé csippentem az alsó ajkam. – De ha túl közel jönnek hozzánk, akkor feltételezem, azonnal távozunk, ugye?

Nevet. Kezét a combomra teszi, és enyhén megszorítja. – Aha.

Szerintem nem vette észre, hogy egész testem lefagy, és ez jó hír. Dermedtségem a meglepetés, a félelem és leginkább a vágy keverékéből fakad. Szeretem magamon érezni Jordan kezét.

– Na gyere!

Kiszállok az autóból, és követem a boltba. Menet közben pulcsimat a derekamra kötöm.

Jordan benyit, egy csengő jelzi az ajtó fölött érkezésünket. Félreáll, hogy maga elé engedjen. Egy nagydarab, ősz hajú férfi ül a pult mögött, és újságot olvas.

Felnéz. – Jordan, fiam, hogy vagy?

– Jól – válaszolja Jordan, miközben odamegy hozzá.

Köszöntik egymást azzal a kézfogással, amit csak a férfiak ismernek.

– Wade, ő itt egy barátom, Mia – mutat be Jordan.

Wade mosolygó tekintete felém fordul. Biztos vagyok benne, hogy észreveszi, ami a monoklimból és a szemöldököm feletti hegből még látszik.

– Szia, Mia, örülök, hogy megismerhetlek. Verekedésbe keveredtél, kishölgy? – Az arcom felé biccent.

Egy pillanatra megdermedek, de aztán megnyugszom, mert közömbös tekintetet felvéve könnyen csúszik ki a számon a hazugság. – Volt egy érdekes eszmecserém egy lépcsőfordulóval pár sör után.

Wade kuncog. – Igen, nekem is volt már ilyenben részem. Na, hozom a dzsiped kulcsát. – Barátságosan megveregeti Jordan vállát, és eltűnik hátul.

Jordan tekintetét magamon érzem. Tudom, mire gondol.

Kíváncsi, hogy tudok gondolkodás nélkül ilyen könnyen, ilyen hatékonyan és ennyire meggyőzően hazudni.

Ez a sokéves gyakorlatnak köszönhető.

Végül megkockáztatok felé egy pillantást. Tekintete zavarodottságot tükröz. Szemöldökét ráncolja, és szemeibe szomorúság költözött.

– Sajnálom, hogy Wade rákérdezett a... tudod mire – mondja halkan. – Wade nem rossz ember, nem akart rosszat. Ő csak egyszerűen világosan kimondja, amit gondol.

– Semmi baj – mosolygok, megrántom a vállam, és úgy teszek, mintha tényleg nem zavarna. Mert számomra az is könnyű, hogy ne mutassam ki az érzéseimet.

Jordan hozzám hajol, arcát közelebb hozza az enyémhez. – Mia, mások előtt megjátszhatod magad. Megértem, hogy erre van szükséged. – Felemeli a kezét, és hüvelykujjával végigsimít az ajkamon. – De előttem ne tettesd magad!

Lesokkol. Megdöbbent. Semmi másra nem telik tőlem, csak egy bólintásra.

Az arcomon végigsimítva magához húz, megpuszilja a homlokomat és a mellkasához szorítva mindent szavak nélkül mond el nekem.

Minden porcikám, az egész lényem hozzá hangolódik.

Aztán meghallom Wade krákogását, ahogy megköszörüli a torkát. Jordan elhúzódik tőlem.

Wade kuncog. – Itt vannak a kulcsok – mondja, és Jordan kezébe teszi. – Vigyétek az enyémet, nem hiszem, hogy kettőtöknek egy nyolcszemélyesre lenne szükségetek.

– Biztos vagy benne? – kérdezi Jordan.

Wade bólint. – Persze. Vigyétek csak. Érezzétek jól magatokat. Hátul áll a parkolóban. Ha végeztetek, csak állj oda vissza vele. Ha nem vagyok itt, akkor dobd a kulcsokat a postaládába.

– Úgy lesz. És még egyszer köszönöm, Wade. Hálás vagyok érte.

Kezet ráznak.

– Bármikor, fiam. Érezzétek jól magatokat. Üdvözlöm az apádat. Hogy van? Már rég láttam.

– Jól van, de nincs itthon. Megműtötték a nagyapámat, ezért néhány hétre elment hozzá, hogy vigyázzon rá.

– Mondd meg neki, hogy érdeklődtem felőle – mondja Wade.

– Úgy lesz. Köszönöm.

– Viszlát – mondom Jordant az ajtóhoz követve. – Örültem a találkozásnak, Wade.

– Én is, kislány.

Amint kilépünk az üzletből, megkérdezem Jordant: – Hogy van a nagypapád?

Jordan a szemében egyedülálló melegséggel fordul felém és néz rám. – Kezd olyan lenni, mint régen. Tegnap felhívtam apámat, és a nagypapámmal is beszéltem. Panaszkodott, felhúzott, úgyhogy tudom, hogy kezd jobban lenni. – Szeretetteljesen elmosolyodik.

– Ne haragudj, hogy eddig nem kérdeztelek, csak néha kissé tele van a fejem.

– Megértelek – mondja, és barátságosan megveregeti a vállamat. – Várj meg itt, amíg idehozok néhány cuccot a kocsiból.

Nézem, ahogy az autójához kocog, és annak csomagtartóját felnyitva kivesz egy hűtőtáskát.

– Kaja, későbbre – magyarázza hozzám visszaérve.

– Jordan Matthews, te piknikkel készültél?

Most először láthatom, hogy elpirul.

– Lehet – motyogja, és elindul előttem.

Mosolyogva és némi elégedettséget érezve felgyorsítom a lépteim, majd mellé érve megfogom a karját. – Azért köszönöm, mert még soha sem piknikeztem.

Meglepetten néz rám. – Komolyan mondod? Még soha sem?

– Soha.

Ad egy puszit a homlokomra. – Akkor örülhetsz, hogy én veszem el a piknik-szüzességedet, mert kibaszott jó vagyok a piknikszervezésben.

Nevetek, és örülök, hogy nem látja az arcomat, mert már vörösebb vagyok, mintha leégtem volna a napon.

– Valóban? – Próbálok lazának tűnni, de nem sikerül. – Sajnos nincs összehasonlítási alapom, ezért kénytelen vagyok hinni neked.

– Ó! Higgy nekem! Én vagyok a legjobb.

Jordan igazán tehetséges a flörtölés művészetében. Célozgatásaitól úgy elpirulok, mint egy tinédzser, a testem viszont annyira tűzbe jön, mint egy pornósztáré.

Az épületet megkerülve az üzlet mögötti parkolóban egy nagy, piros dzsip vár ránk. Lehet, hogy nagyon poros, de még így is rohadt jól néz ki. Máris pár ezer fokkal emelkedett az izgatottságom.

Jordan kinyitja nekem a kocsi ajtaját, ahol az ülés számomra komoly kihívást jelentő magasságban van.

Még másodpercek múlva is lángol a bőröm a csípőmön és a derekamon, ahol megérintett, hogy segítsen bemásznom a dzsipbe.

Ő is beszáll, közben a hűtőtáskát a hátsó ülésre teszi.

– Csatold be magad, kicsim. Most következik életed legjobb útja. – Vigyorogva beindítja a motort, és hangosan felpörgeti.

Kicsim.

Kicsimnek szólított.

Tudom, hogy butaság, de nem tudom visszafogni a becézése okozta mosolyomat.

Hála égnek, még mielőtt észrevenné a kislányos viselkedésemet, sikerül magamhoz térnem. Felnevetek. – Neked aztán megvan az önbecsülésed.

Gúnyos sértődöttséget mutat. – Hé, én király vagyok, és ezt te is tudod.

Szememet forgatva megrázom a fejem.

– Gyerünk! Mondd ki! Tudod, hogy te is ki akarod mondani… Csak mondd ki… „Ó, Jordan, te annyira csodálatos vagy, király vagy…” Kicsim, ne legyél zavarban, ha ki kell mondanod az igazságot. – Önelégülten vigyorog.

Én is felnevetek. – Tetszik, ahogy hozzáteszed a véleményed. Elismerem, hogy lazán játszod a menőt, és lenyűgöző autót vezetsz, de mindezek alatt egy megfékezhetetlen fiatalember bújik meg.

Hahotázva veti hátra a fejét. Igazi mély, férfias nevetés. Csodálatos. – Ez fájt. – Drámaian a szívére szorítja a kezét. – Én meg azt hittem, rájöttél, milyen fergeteges vagyok. Ezek szerint kénytelen leszek csodálatos idegenvezetői képességemmel lenyűgözni téged.

– Ez nem semmisíti meg azt a tényt, hogy fékezhetetlen vagy – teszem hozzá vigyorogva.

~~~

Lazán elcsevegünk, miközben Jordan a La Plata kanyon felé vezet.

Amint oda érünk, tátott szájjal bámulok a meglepettségtől. Még soha sem láttam ehhez foghatót. Nálunk Bostonban nincs ilyen lélegzetelállító táj. Kezdem egyre jobban megszeretni Coloradót. Már értem, miért jött ide vissza édesanyám, hogy itt élhessen.

Az anyukám.

Már napok óta nem gondoltam rá. Nem mintha elfelejtettem volna, csak Jordan foglalta le a gondolataimat. Ha az anyukámra gondolok, és arra, hogy elhagyott engem, akkor az fájdalmat okoz. Nem akarok fájdalmat érezni. Csak azt akarom, hogy érezhessem mindazt a gyönyörűséget, amit akkor érzek, ha Jordan közelében lehetek.

Tudom, hogy nem fogom tudni örökre kikerülni ezt, végül is azért jöttem ide, hogy megtaláljam az anyukámat. De úgy döntöttem, hogy ma nem gondolok rá.

– Ez itt a Creek tó – magyarázza nekem Jordan, miközben átvezet egy fahídon. Kilesek az ablakon, és a vizet nézem. Szép. – Az pedig ott a La Plata csúcs. – Egy hóval borított hegyre mutat. – Remek túraösvények vannak arra.

– Gyönyörű látvány – motyogom.

– Ha szeretnéd, elvihetlek oda valamelyik nap túrázni. Ma nem lehet, mert nincs nálunk megfelelő felszerelés.

Jordan ígéretet tett, amivel még több időt tölthetek vele. Igen! Kérem.

– Az jó lenne – mondom mosolyogva.

A kanyonon átvezető út csodálatos. Jordan gyakran megáll, hogy több mindent megmutasson. Nagyon jól ismeri ezt a helyet, és a kanyon történetét elmesélő magyarázataival teljesen lenyűgöz.

Megállunk, kiszállunk az autóból, hogy megnézzük Jordan kedvenc tavát, ami a környező havas hegycsúcsok között, mélyen bent van a kanyonban. A tó vize a legkékebb kék, amit valaha láttam, és a tó közepén egy szikla áll ki.

Lecsukom a szemem, hogy elképzeljem, milyen érzés lenne ott ülni azon a sziklán, miközben mindenhonnan a víz vesz körül.

Teljes elszigeteltség. És szabadság.

Béke. Csak békés nyugalom.

Azon tűnődöm, elég lenne-e ahhoz, hogy a szívemben lévő fájdalmat és a fejemből kitörni készülő rossz gondolatokat megszüntesse, hogy végre megszabadulhassak mindentől.

Jordan mögém lép, és átöleli a derekamat. Melege körülölel. Karjaiban biztonságban érzem magam.

– Mesélj az utazásaidról – kérem halkan.

– Mit akarsz tudni?

– Merre jártál?

Az arca a nyakamhoz simul. – Jártam a Fülöp-szigeteken, Indonéziában, Malajziában, Szingapúrban, Vietnámban, Kambodzsában és Thaiföldön.

– Ejha, jó sok helyen jártál.

– A haverjaimmal be akartuk járni az egész világot, és úgy gondoltuk, hogy Délkelet-Ázsia felől indulunk. Hátizsákos túrákat tettünk, dolgoztunk, amikor csak tudtunk, mindenhol megpróbáltunk beilleszkedni. Nagyon sok kalandban volt részünk. – Megkönnyebbülve fújja ki a levegőt. Érzem forróságát a bőrömön, szétárad bennem, és görcsbe rántja a gyomromat. – Éppen Indiába készültünk, amikor megtudtam… amikor hírt kaptam anyámról.

– Nagyon sajnálom, Jordan. – Kezeimmel magamhoz szorítom ölelő karjait. – Gondoltál rá, hogy újból utazni kezdj?

– Nem.

– Miért nem?

Orrával végigsimít a nyakamon és belélegzi illatomat. Őrült dolgokat művel a testemmel. – Olyan kibaszott jó illatod van. Mint a vanília.

Tisztában vagyok vele, hogy kitér a válaszadás elől, de ebben a pillanatban ez nem igazán érdekel. Bizsergés fut végig rajtam lefelé, és a bugyim benedvesedik. – Vaníliás tusfürdőt használok. – A hangom elmélyül és lihegek. Nem szoktam így beszélni.

Újból megszagol. – Csodálatos illata van. – Egyik kezével végigsimít a hasamon, és egyik ujját az övtartómba akasztva még közelebb húz magához.

A hátamon érzem őt, és a testem azonnal reagál rá, egy pillanat alatt lángra lobbanok. Többet akarok érezni ebből, többet akarok érezni belőle.

– Szeretem ezt a tavat – mondja közel a fülemhez, lehelete csiklandoz és felizgat. – Arra a kalderára emlékeztet, amit a Rinjani-hegyen láttam.

– Az hol van – kérdezem, és még mindig nem ismerem fel a hangomat.

– Indonéziában. – Egyik kezét az arcomra helyezi, és maga felé fordít. – A szemednek pontosan olyan a színe, mint az ottani tónak.

A szám kiszárad. – Tényleg?

– Ühüm. – Tekintete a számra vándorol. Nyelvemmel gyorsan megnedvesítem hirtelen kiszáradt ajkaimat.

Szemeiben tűz lobban. – Éhes vagy? – kérdezi.

Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy most az ételről beszélünk-e. – Igen, éhes vagyok. – A hangom továbbra is furcsán hangzik számomra. Mély, rekedt és szexi.

További beszéd nélkül Jordan vadul a számra tapad ajkaival, és nyelvével is azonnal behatol a számba. Karjaiban felé fordulok. Keményen magához szorít.

Tetszik, amit érzek. Védve vagyok. Akar engem. És ettől kívánatosnak és szexinek érzem magam. Még soha sem éreztem így magam.

Csókunk nagyon hamar forró és szenvedélyes lesz. Ujjaim a hajába gabalyodnak, és magamhoz húzom. Úgy tűnik, ez tetszik neki, mert reakciója egy nyögés, amit a számban érzek, és ez több mint bátorító. Kezeivel megmarkolja a fenekemet, és felemel. Derekát ösztönösen átölelem a lábaimmal. Nem veszem észre, hogy mozgunk, és csak akkor tudatosul bennem, amikor a hátam már a dzsiphez nyomódik.

Csókja sürgető, ahogy az enyém is. És ez a reakcióm meglep.

Megdöbben, mennyire akarom őt, de összezavarodtam. Összezavar a vágy, ami arra készteti a testemet, hogy közelebb húzzam magamhoz, de ugyanakkor a félelem azt súgja, hogy lökjem el magamtól.

Ha megtenném, ellökném, akkor ő leállna? Akarom én, hogy leálljon?

Nem.

Még nem.

– Istenem, Mia! – sóhajtja a számba. Keze felsiklik az oldalamon, és a pólóm fölött a mellemet simogatja. Abban a pillanatban, amint hozzám ér, a mellbimbóim megkeményednek. Élvezettel nyögök a szájába.

Keze utat talál a pólóm alá, ujjai a melltartóm kosarába simulnak, én pedig arra gondolok, igen… Istenem, Igen! És ő lehúzza a melltartómat, meleg érdes kezébe veszi csupasz mellemet, hüvelykujjával keményen dörzsölni kezdi megkeményedett mellbimbómat…

Annyira akarom őt!

A következő pillanatban megérzem, hogy ő is megkeményedett. Erekciója intim részemhez nyomódik…

És elmémbe Forbes jelenik meg, amikor a falhoz szegez, hogy megpróbáljon megerőszakolni. És a következő pillanatban minden eltűnik belőlem.

 

„Egy kis tiszteletet fogok beléd baszni. Leckére van szükséged, hogy megtanulj jól viselkedni.”

 

Jordan keze hirtelen Forbes kezévé válik. És én már nem élvezem az érintését. Csak félelmet érzek. Tiszta, hamisíthatatlan félelmet.

És pánikot.

Bepánikolok. Izmaim megfeszülnek az engem irányító félelemtől.

Rosszul vagyok.

– Állj! Kérlek, hagyd abba! – Zihálva tolom el a kezét magamtól.

Azt akarom, hogy elhúzódjon tőlem.

Jordan azonnal kirántja a kezét a pólóm alól, és a fejem mellett a dzsiphez támaszkodik. – Jézusom, Mia! Sajnálom. Jól vagy? – Tekintetével az arcomat kutatja. – Mondd, jól vagy? A francba. Hülyeséget csináltam. Ez túl gyors volt. Nem gondolkodtam. Őszintén sajnálom. – Megrázza a fejét, mint aki el sem hiszi, mit tett.

– Semmi baj. Én csak... én... én csak… – alig kapok levegőt. – Azt hiszem... én csak... most nem tudok. Most ez nekem nem megy. Sajnálom.

– Mia, ne! – Homlokát az enyémhez támasztja. – Nem kell megmagyaráznod. Nekem soha sem kell magyarázkodnod. És ne kérj bocsánatot. Nekem kell bocsánatot kérnem tőled. Csak belefeledkeztem a pillanatba, de ígérem, ez soha többé nem fog előfordulni. – Nagyon komolyan beszél, és engem is megpróbál meggyőzni. – Mostantól kezdve a tiéd az irányítás. Olyan lassan, vagy olyan gyorsan haladunk, ahogy te akarod.

A hangja, a szavai megnyugtatnak – úgy, ahogy még soha semmi sem.

– Rendben – mondom lélegzetvisszafojtva.

Kell pár másodperc, míg összeszedem magam, de amint sikerül, két kezembe fogom az arcát. – Te vagy a legjobb ember, akit valaha is megismertem, Jordan.

Hosszú pillanatig néz a szemembe. – Dettó, kicsim. Dettó.